|
Miskolc az Északi-középhegység peremén az
úgynevezett Miskolc kapujában fekszik, a Bükk hegység keleti
szélén. A város benyúlik a Szinva völgyébe. Keleti határán a
Sajó folyó húzódik. Miskolc földrajzi elhelyezkedése
jelentősen befolyásolta a település fejlődését, amelyet
tovább növelt, hogy különböző tájegységek /Bükk hegység,
Cserhát, a Zempléni hegység és az Alföld észak-keleti/
találkozási pontján helyezkedik el.
A földrajzi elhelyezkedése, és a környék
geológiai és élővilága lehetővé tette, hogy már az ősember
is otthonosan érezze magát. Régészeti leletek igazolják,
hogy mintegy 70 ezer évvel ezelőtt Miskolc lakott terület
volt.
Miskolc a középkorban az északi országok
felé irányuló kereskedés fontos állomását jelentette.
Nagy Lajos király 1364-ben Miskolcot a
diósgyőri királyi váruradalomhoz csatolta, majd 1365-ben
Miskolcot várossá nyilvánította, és az ezzel járó
kiváltságok segítették a további fejlődést.
A város életében fordulópontot
jelentetett, amikor a XVIII. század végén Fazola Henrik a
massát és hámort Miskolc közelében építette meg. Vélhetően a
helyszín kiválasztásában egyik szempontként jött számításba
a város közelsége, hiszen Miskolc, mint kereskedőváros
piacot kínált a vastermékek értékesítéséhez.
A későbbi fejlődést az alapozta meg, hogy
a diósgyőri vasgyártás fejlődése törvényszerűen magában
hordozta a gépgyártás, és más iparágak fellendülését. A XX.
században Miskolc kinőtte magát és hazánk második legnagyobb
városa lett. A jelen szerkesztésben markáns helyet foglal el
Miskolc vaskultúrája, mivel hazánk életében Miskolc-Diósgyőr
vas- és acélgyártása (Ózd vaskohászata mellett) az elmúlt
században meghatározó szerepet töltött be.
A lakosság lélekszámváltozásával is
visszaigazolhatjuk, hogy a város fejlődése szorosan
összhangban volt a vas- és acélgyártás fejlődésével, illetve
a kohászat visszafejlődésével a lakosok száma is csökkent.
A változásokat szemléletesen mutatja be a
népesség alakulása: |
