Írásaim:
Öngyilkosság, vagy szenvedés?
Öngyilkosság, vagy szenvedés?
Vajon
mi visz rá egy embert, hogy mindent feladva öngyíkosságot kövessen
el, végső megoldásul? És vajon mi visz rá egy embert, hogy az
életért minden szenvedést felvállalva küzd tovább a boldogabb élet
reményében?
Nem tudni.
Előzmény
Tizenkét év
boldog – a vége felé már nem annyira boldog – házasság után, Gyula
egy tízórás munka után, a kollegákkal még egy sör a kocsmában,
lemosva az aznapi izzadság cseppeket.
- Még egy sör
Gyulám! – hangzik az ilyenkor oly ismerős mondat.
- Kösz srácok,
de nekem mennem kell a páromhoz, már így is túl sokat időztem.
Haza felé, egy
kis gyomorgörcs. Már tudta, hogy valami rossz dolog fog történni.
Többször
előfordult már, hogy előre megérezte a bajt, de ez a mostani más
volt. Az utóbbi időben rendszeressé váltak a veszekedések, persze
mindig a pénz volt a fő téma. Ezért is vállalt több munkát, hisz a
gyerekek is iskolába járnak, az is sokba kerül.
Haza érve,
ahogy az asszonyra nézett, látta, hogy ez most komoly veszekedés
kezdődik.
- Szinte
semmit sem változott az elmúlt évek alatt. – suhant át a gondolat a
fejében. – Most is olyan szép és csinos, mint tizenhat évvel
ezelőtt, amikor megismerte azon a forró augusztusi éjszakán.
- Már megint a
kocsmában költöd a pénzed! Az a kurva kocsma az ne lenne!
- De hát
drágám, csak egy sör volt, azt is Sanyi fizette.
- Nem érdekel
se Sanyi, se a kocsma, de főleg Te nem érdekelsz már.
- De hát
drágám, mi történt, mi a baj? – kezdte volna, de a harmadik szóig
sem jutott.
- Ne makogjál
már itt nekem. Elegem van már a tesze-toszaságodból. Sosem tudsz a
sarkadra állni. Csak mész a többiek után mint a birka. Elegem van
belőled, nem tudok veled tovább élni.
Csak mondta,
csak mondta, de ezt már Gyula már nem is hallotta. – El akar válni?
De miért? Miért pont most? És akkor hogy lesz ezután? Mi lesz majd
így velem?- ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében. Már
nem is látott semmit, csak a kérdésekre koncentrált.
Hirtelen
felvillant egy gondolat benne: - De hát itt rólam van szó!
- Beszéljük
meg drágám! – kezdte (mint oly sokszor) békülékenyen, hogy a
veszekedés, kiabálás elejét vegye. De tudta már, hogy elkésett. De
egy próbát még megér.
- Beszéljük
meg! – idegenül hallatszottak a saját hangjai. Ezt bizonytalanságot
megérezte a nő, vagy már nagyon be telt nála pohár, nem tudni. Azt
viszont, igen, hogy ez csak olaj volt a tűzre.
Késő éjszakáig
veszekedtek. Gyula már látta, hogy itt most egy visszafordíthatatlan
dologról van szó, már nem is törekedett arra, hogy mindent
visszacsináljon, hogy még egy esélyt kérjen. Már csak azt akarta,
hogy vége legyen a kiabálásnak. Nem gondolta, hogy ennyi harag
szorult meg abban a törékeny kis testben, amit pár órája még
imádott. Most is szereti, de ez a szeretet már más. Szinte
könyörgésre fogta, hogy ne kelljen éjvíz idején az utcára mennie.
Végtére is
megszületett a kompromisszum, Gyula kint alszik a konyhában a
sarokülőn. Reggel aztán pakolhat és kereshet más lakhelyet magának.
Pedig a ház az övé is. Mit az övé is, hisz azzal a sebekkel
tarkított kezével építette. Ő rakta falat, a felesége hordta
adogatta a habarcsot, téglát. A tetőt is ketten készítették el. Csak
villanyszerelőt kellett hívni, ahhoz ugyanis Gyula nem sokat ért.
Minden mást ketten. Néha jött egy-két haver, ismerős, de azok annyit
ittak ettek, hogy nem érte meg.
A ház tehát a
szó szoros értelmében közös volt. A pénz is, amiből az anyagot
vásárolták. Mindkét szülő segített, nekik is volt némi tartalékuk, a
vállalati kölcsönök, és persze a banki kölcsönt is közösen vették
fel.
Végre csend
lett, és próbált elvackolni a sarokülőn. Álom azonban nem jött a
szemére, bármilyen fáradt is volt. Nem a kényelmetlen fekhely volt
az oka, mert azt már megszokta. Sokszor aludt egy szál padlón is,
amikor a ház épült, és az éjszaka ott érte. A további életén
töprengett. Mi lesz ezután, hol fog majd lakni. Ez a veszekedés,
Mártának ez a mindent elsöprő, vissza nem vonható haragja, hirtelen
jött a számára. Eddig is voltak náluk ilyen veszekedések az utóbbi
időben, de tudta, érezte, hogy most végérvényesen vége lett
mindennek.
Végre
elérkezett a reggel, gondolta tesz még egy próbát, de az ötletet
csírájában elfojtotta. Egy ilyen bocsáss meg, adj még egy esélyt
hangvételű kérdés nem tenne jót az amúgy is szétzilált kapcsolatnak.
Most már csak arra törekedett, hogy elkerülje Mártát. Gyorsan
bekapott valami tegnapi kenyérvéget, fogta a táskáját és elindult
dolgozni.
A kollegák,
akikkel hosszú éveket dolgozott együtt, rögtön kérdésekkel
ostromolták.
- Mi történt
veled, olyan nyúzott vagy? Volt egy kis hancúr éjszaka?
Válaszra sem
méltatta őket, szinte elsírta magát. De a kitartóbbak, akik közelebb
álltak hozzá, nem hagyták.
- Mi a baj
Gyulám? – kérdezte Sanyi.
- Kidobott az
asszony. De most végérvényesen. – hangjában érződött, hogy a
sírással küszködik.
Nem szokott
ennyire elérzékenyülni, szégyenletesnek tartotta azt, ha egy férfi
sír, és most ott áll a könnyek kicsordulásának a határánál. Ez még
jobban elszomorította.
- Nem lehetne,
hogy nálatok aludjak egy pár napig? – szinte maga is meglepődött a
kérdésen, de ha már kimondta, akkor nincs visszaút. A kérdés
elhangzott és kezdte kényelmetlenül érezni magát. Látta a barátja
arcán a meglepődöttséget, és mint a gyermek, aki számolva a
hátralévő napokat várja karácsonyt, úgy számolta másod,
tizedmásodperceket.
A válasz nem
váratott sokáig.
- Tudod
Gyulám, hogy sokra tartunk az asszonnyal, azt is tudod, hogy
mindenben melletted állunk, de ezt a kérdést meg kell vele
beszélnem. De a válaszát nagyjából ismerem. Van egy kis felfordulás
otthon, az anyósom is most jött fel egy kis időre, amíg tartanak
vizsgálatok. Az pedig pár hét, mire mindennel végeznek. Nem hiszem,
hogy volna helyünk.
- De elalszok
én a konyhában egy széken is, csak ne kelljen az utcára mennem.
- Nem csak
erről van szó. Tudom, hogy nem nagyok az igényeid, de gondold végig,
hogy te hasonló estben beengednél engem? Ugye nem. A helyzet nálatok
sem rózsásabb. Nagyon sajnálom, de nem lehet. Már csak a családi
béke kedvéért sem. De bármi másban szívesen segítek, csak ezt az
egyet ne kérd tőlem.
- Bocs, de
rohannom kell a WC-re. Az tegnapi idegesség megtámadta a gyomromat.
– Mondta, a könnyeivel küszködve. Rohanás a kis magányos helyiség
felé, a máskor a messzi távolt pászázó tekintet most csak a cipő
orráig ért. Nem akart a kíváncsi tekintetekkel találkozni, csak
elbújni a fájdalmával.
Mihelyt a
mellékes ajtaját bezárta, mint cunami tört ki szeméből a könny. Már
nem csak a válla, az egész teste rázkódott. Szinte patakokban tört
ki belőle a sok éve visszafojtott könny.
Hosszú percek
teltek el, és lassan kiapadtak a könnycsatornák, és egy nagy
sóhajjal kilépett az ajtón.
- Majd valaki
másnál próbálkozom még. – biztatta magát. De tudta, hogy a lottó
ötösre nagyobb az esélye. De próbát megér.
-Sorra
próbálkozott a kollégáknál, barátoknál, de nem hozott eredményt.
Ebéd után a rettegett főnök is feltűnt a nyíltszínen. – Már csak ő
hiányzott! – gondolta hűsünk.
- Gyula! Gyere
be az irodába! – Hangzott a kemény, és kimért mondat, ami ellen
nincs apelláta.
Vegyes
érzelmekkel lépett be az kis szobába. – Üljél le! – hangzott a
következő felszólítás. Már minden mindegy alapon, gondolatban az
utcán látta már magát.
- Hallom baj
van otthon. – szólt a főnök, tőle szokatlan barátság, melegség
érződött a hangjában. – Mesélj, mi történt?
- Az a
helyzet, hogy az asszony kirúgott otthonról, de most végérvényesen,
és nincs hová mennem a munka után. Azt hiszem a parkban fogok
éjszakázni.
- Na ide
figyelj! Van egy átmeneti megoldásom a számodra. Tudom, hogy nem
nagy valami, de kezdetben jó lesz. – és szélesen elmosolyodott. Még
senki nem látta őt mosolyogni, még az öreg szakik sem. Az örökké
mogorva, ráncokkal szabdalt arc, most teljesen ki simult. A
meglepődöttségtől, hősünknek egy hatalmas gombóc elzárta a torkát,
szinte még levegőt is elfelejtett venni. Csak állt, pontosabban ült,
és az égvilágon semmit nem értett. De a remény szikrája már kezdte
bevilágítani a sötétségbe burkolózó agyának nevezett biomasszát.
|