Menü
|
Írásaim:
Öngyilkosság, vagy szenvedés?
Öngyilkosság, vagy szenvedés?
Az albérlet:
Egy pár szót érdemel ez az állapot.
Mint már szó volt, Gyula ügyes kezű ember lévén, hamar belopta az
idős házaspár szívébe magát. Apránként, szinte a teljes lakást
felújította, kivéve a villanyt, mert ahhoz nem értett. De a haverok
lassan visszaszállingóztak mellé, és Gézát meg tudta győzni, hogy
hétvégeken eljöjjön. Így sikerült az öregeknél az összes vezetéket
kicserélni rézre, az addigi alumínium vezetékről. A kapcsolók,
konnektorokat is kicserélték, de ebben volt már egy kis vita. Az
öregek az olcsó piacit akarták, de a Géza elmagyarázta, hogy az
szart sem ér, és ha még sokáig akarnak a lakásban élni, akkor
messzire kerüljék el. Az öregek végül is megnyugodtak, mert
anyagárban, egy-egy ebéddel és egy liter pálinkával megúszták a
villamos felújítást is.
A kislakás csillogott villogott.
Nagyon megszerették a dolgos kezű Gyulát, és mindent megtettek, hogy
a kedvében járjanak. Mostak, főztek rá. Cserébe Gyula is elintézte
az ügyes-bajos dolgukat, postára ment, ő vásárolt be, stb.
A helyzet szinte idillikus volt.
Gyula már-már azt hitte, hogy még jobb is a helyzete, mint korábban
volt, de hiányzott neki Márta. Hisz még mindig nagyon szerette.
Éjszakáként sokszor volt vele álmában, ilyenkor boldogabb volt, mint
a házasságuk első éveiben. Mert álmaiban csak jó dolgok történtek
vele. A reggeli borotválkozás közben viszont, miután végig gondolta
az éjszakai álmát, elszomorodott. De friss kávé illata, és Margitka
kedves szavai mindig felvidították. Margitka minden reggel
készített neki kávét, reggelit. Így indult el minden nap munkába.
A munkahelyén is kezdett
vissza-vissza szólni a főnöknek, persze csak szakmai kérdésekben.
- Lassan felnőtt leszel Gyulám! –
szólt a főnök, ha mégis Gyulának volt igaza.
De hamarosan vége szakadt ennek a
paradicsomi állapotnak. Pedig még Margóval, a raktárossal is jóban
volt. Egyre többször tűntek el ketten a hátsóraktárban fél-fél
órára. Ez fölött is szemet hunyt a főnök. De az első lökést, végül
is nem ő adta.
Egy szerda délután a házaspár szomorú
arccal fogadta Gyulát.
- Jött egy leved, azt hiszem nem jó
hír. – mondta Margitka és lesütött szemmel adta át a hivatalos
borítékot. Gyula lábából kiment az erő, miután meglátta a feladót.
Megyei Bíróság.
Csak forgatta, nézegette a levelet,
de nem tudta kinyitni. Ott, azon a ponton, ahol a kezébe vette,
sóbálvánnyá változott. Csak nézett ki bambán a fejéből, és először
semmi nem jutott el a tudatáig. Ez letaglózott ökör állhat így,
amikor a halálos ütés utáni pillanatban meg áll benne az élet, de
még nem esik össze. Bár ez a hasonlat nagyon is illik Gyula
lelkiállapotához. Eddig azt hitte, minden így marad, ahogy az elmúlt
hónapokban. Nem akart gondolni a jövőre, és most ez a jövő
bekopogott hozzá. Érezte, tudta, hogy ez a levél a lelkében halálos
sebet ejtett.
Mindig is jók voltak az efféle
megérzései, sokszor örült is neki. De most borzalmasabb volt, mintha
késsel szúrtak volna a szívébe. A levélből a halál illatát érezte
ki. Nem tudta még, hogy hogyan, csak azt érezte, hogy itt hamarosan
vége mindennek. Pedig a megpróbáltatások csak ezután kezdődtek.
Közben az öreg pár bevonult a
szobájába, látták Gyula állapotát, és nem akarták megzavarni.
Valahogy eljutott a konyha asztalig,
lerogyott a székre, de az agya ott megállt, mikor át vette a
levelet. A szeme előtt lefutott az addigi élete. Gyerek volt újra,
játszott az apjával, iskolába ment, görnyedés a konyhaasztal fölött,
valamilyen fogalmazást kellett írni. Úttörő avatás, tábor, nyári
munkák. Az első bál, milyen hideg keze volt annak a lánynak.
Kamaszkor, biciklizés, túrázás. Az első szerelmes éjszaka. Mi lett
vele vajon? Hol és hogy él? Az első találkozás Mártával, az új
munkahely, esküvő, költözés, az első ásónyom a közös ház alapjában,
az első terhessége Mártának, az újszülött, rohanás pelenkáért,
védőnőért, orvosért. Tető alatt a ház, belső munkák, apa halála,
temetés, másik munkahely. Kész a ház, nagy buli az avatón,
beköltözés. A második gyerek, újabb rohanás védőnőért, orvosért.
Anya is elment. Az első veszekedések Mártával, a nagylány elsős,
további veszekedések, a srácra is iskolatáska kerül. Rengeteg
hétköznap nap-nap után. Egyre gyakoribb veszekedések Mártával. Az
első, az őrbódéban töltött éjszaka. Az albérlet, az öregek. Majd már
a jövő képei is jöttek elő, de a kép nem volt teljesen tiszta. Egy
terem sok székkel, valaki ott ül előtte, és számon kérően néz rá. A
megszokott utcát a munkahelyéig, de most valahogy más. Minden úgy
van, de mégis más. Egy másik kis szoba, nem az, amiben most lakik.
És jön felé egy alak. Nem látja tisztán, mintha egy sötét esőkabát
lenne rajta. De a kaszát a kezében tisztán látja. Még az apja
tanította meg kaszálni. De ez az alak nem jól tartja a kaszát. Mikor
oda ér, mintha súgná: - Már várok rád!
Megborzongott és felriadt. Az
asztalon ott volt előtte a kihűlt vacsorája, kávéja, teája. Nem is
vette észre, hogy Margitka oda tette neki. Mindent úgy, ahogy máskor
is. A levél is ott volt felbontatlanul, egy pohárnak támasztva
nézett rá vádlón. – De mi a bűnöm? Miért nézel olyan vádlón rám? –
kérdezte gondolatban a papírdarabtól. De az nem válaszolt. Válasz
helyett újra képeket látott. De most nem mélyült bele. Megnézte az
óráját, már elmúlt egy óra. Nem volt ereje megfürödni sem, a
levetkőzni is nehezére esett. Bezuhant az ágyba, és újra csak a
képeket nézte.
A reggel borzalmas volt. Minden tagja
fájt, szemei begyulladva, és olyan fáradt volt, majd összeesett. Még
a reggeli hideg zuhany sem frissítette fel, mint máskor. Révetegen
támolygott be a konyhába, álmosan szürcsölte a kávéját, és nem
tudott gondolni semmire. Margitka hangja nagyon távolról
hallatszott, pedig ott ült vele szemben. Még megszólalni is nehezére
esett. A kávé után visszatért a szobájába, és késő délelőttig ki sem
jött onnan. Még egy hideg vizes tusolás, és lassan költözött belé az
élet. A szobájában felbontotta a borítékot, nem mintha nem tudta
volna, mi áll benne. Arra volt kíváncsi, hogy mikor lesz a
tárgyalás.
Nem a tárgyalás és a
visszavonhatatlan válás borította így ki, hanem az a megérzés, ami
áramütésként érte. Még sohasem csalatkozott a megérzéseiben, de ez,
hogy így találkozott a halál előszelével, letaglózta. Tudta, hogy
meg vannak számlálva a napjai, és nem tudott magával mit kezdeni.
Ebéd után végre megnyílt, és komoly
beszélgetést folytatott a két öreggel. Ők javasolták, hogy menjen el
egy ügyvédhez. Másnapra is szabadságot kért, és elment az első
ügyvédhez, akit a telefonkönyvben talált. Kisváros lévén, nem sok
választási esélye volt. Az ügyvéd készségesen (na ná!) fogadta.
Miután bemutatkozott és elmondta mi járatban van, az ügyvéd közölte,
hogy bármennyire is sajnálja, nem vállalhatja el. Ő volt ugyanis a
felesége ügyvédje. Viszont áttanácsolta egy másik ügyvédhez. - Ez is
csak velem történhet meg. – gondolta bosszúsan. Rá várnia kellett,
mert tárgyaláson volt. Miután elmondta jövetele célját az óradíj
jött szóba. A kifizetés után Gyula elmesélte a vele történteket,
majd egy kis kérdezz-felelek után az ügyvéd, azt mondta: - Kedves
Uram! A helyzet nem rózsás, de nem is annyira reménytelen. – majd
felvázolta a lehetőségeket. Hát azok tényleg nem voltak rózsásak.
Sőt!
Szóval a fennálló kölcsönök, és az
eddig nem fizetett gyerektartás miatt, sok jóra nem lehet számítani.
Ez az összeg, nagyjából elviszi a ház ráeső részét. A negyven
százalékos gyerektartást biztosan megítélik, de ezt akkor nem is
bánta. A végeredmény, hogy maradhat majd az albérletben.
A képviseleti díjban is
megállapodtak, de erre azt mondta Gyula, hogy alszik rá egyet. Túl
soknak találta.
Otthon eszeveszett számításokba
kezdett, és minél tovább számolt, annál rosszabb lett a helyzet.
Miután a fizetésből levonják a gyerektartást, kifizeti az albérletet
és a rá eső rezsit, szinte alig marad pénze. De hát élni is kell
valamiből.
Másnap közölte az ügyvéddel, hogy
mégsem kéri a képviseletet, de még egy-két jó tanácsot kért tőle. A
tiszteletdíj kifizetése után, megint egy órát beszélgettek.
Végezetül az ügyvéd sok sikert kívánt neki.
Ezután már egyre ritkábban látták
mosolyogni, mindig borús volt a hangulata.
Elérkezett a tárgyalás ideje.
Gyomrában egy hatalmas gombóccal lépett be a tárgyaló terembe. De
végül is nem történt semmi különös, csak az ilyenkor szokásos
procedúrák után megkérdezte a bíró, hogy végleges-e az elhatározás,
hogy elválni akarnak. Márta azonnal igennel, míg Gyula nemmel
válaszolt. A bíró ezek után kihirdette, hogy egy hónap múlva lesz a
következő tárgyalás, erre hozzanak el minden szükséges papírt,
iratot. A folyosón még próbált szólni Mártához, de ő oda sem
fordult, csak elviharzott.
A második tárgyalásig semmi
érdemleges nem történt, hacsak az nem, hogy a sokadik próbálkozását
Gyulának végre siker koronázta, beszélhetett a gyerekeivel. Eddig
nem is említettem, hogy hetente többször is próbálkozott, de nem
járt sikerrel.
De erről, majd a következőkben.
|