Írásaim:
Öngyilkosság, vagy szenvedés?
Öngyilkosság, vagy szenvedés?
A végkifejlet.
Gyula tehát visszament, és élte a
királyinak nem nevezhető hétköznapjait. De a viharfelhők már
összegyűltek a háttérben, lassan megjelentek a horizonton, hogy
mindent elsöprő erővel lecsapjanak az áldozatukra.
Miután Margitka egyre rosszabbul
volt, Sára elkezdte pedzegetni, hogy Gyula fizessen többet a
szobáért. Emiatt volt egy pár összeszólalkozásuk, de úgy látszik,
hogy Sára volt az engedékenyebb. Így maradt minden a régiben.
Gyula rendszeresen bejárt a kórházba,
meglátogatni szállásadóját, aki addigra már csak árnyéka volt
önmagának.
- Sokat szenved szegény. – mondta
egyszer az egyik ápoló.
Az egyik ilyen alkalomkor az
öregasszony megszorította a kezét, mélyen a szemébe nézet, és halkan
mondta.
- Nézd Gyula! Nekem már nem sok van
hátra, lassan elmegyek. Tudd, hogy nagyon sajnállak téged, nagyon
bánt, ami történt veled. Tudom, hogy ha én nem leszek már, az apót
Sára odaveszi maguk mellé, a házat meg eladják. Így neked nem lesz
maradásod. Nem tudom, hogy mit fogsz ezután tenni, de ha igaz, amit
a templomban mondanak, akkor megpróbálok közbenjárni az érdekedben,
mint ahogyan Sáránál is közbenjártam. Megígértettem vele, hogy amíg
az új tulaj nem költözik be addig ott maradhassál. Sőt, azt is
megígértettem vele, hogy próbálja meg rábeszélni az új tulajdonost,
hogy nála is ott maradhassál, de ez már nem Sárán múlik. – egy
könnycseppet törölt el az arcáról.
- Tudd meg, hogy mint saját fiamat
szerettelek, ha már nekem nem adott az Úr saját fiút. Mint kései
kárpótlásként toppantál be az életünkbe, bearanyozva öreg
napjainkat.
Többet már nem tudott mondani, erős
köhögés rázta meg a vállát. Gyula is hősiesen küzdött a könnyeivel.
Most másodjára érezte azt a furcsa hideg fuvallatot, pedig ajtó,
ablak be volt zárva.
Lassan elbúcsúzott Margitkától, és
lelkében súlyos kövekkel távozott. Nem bírt hazamenni. Egy ideig
járkált a parkban, hallgatta a madarak énekét. Nézte, ahogy a
verebek veszekednek valamin. Gondolatai messze jártak. Már sötét
volt, amikor feleszmélt a gondolataiból és végre hazament.
Álmatlanul aludt, forgolódott az ágyban. Reggel fáradtan ébredt, úgy
érezte, hogy ólomból vannak végtagjai.
Pár nap múlva, mikor hazaért a
munkából, szomorúan fogadta Sára.
- Édesanyám elment. Remélem, most már
jobb neki.
Ezen az éjszakán szinte nem is aludt.
Próbálta végig gondolni az elkövetkező életét. De az eredmény nem
volt rózsás. Innen mindenképen mennie kell, előbb, vagy utóbb.
A temetés után Sára összepakolta az
öreg cuccait, Gyulára rábízta a házat.
- Mindent nyugodtan használhatsz,
amit találsz, de vigyázz rá kérlek. A férjem feladott egy hirdetést
a házról, amint jelentkezik vevő, neked sajnos menned kell. – majd
elmentek, és
Gyula egyedül maradt a házban.
Szerencsére az öregek bevásároltak mindenből, nem volt gondja
lisztre, cukorra és minden olyan dologra, ami alapvető dolog egy
konyhában.
Miután egyedül maradt, már nem volt
kedve főzni, csak hideget evett. Ha néha rá is szánta magát a
főzésre, annak nem volt olyan íze. Teljes depresszióba esett, és már
nem is ápolta magát úgy, mint régen. Keresett másik albérletet, de
vagy olyan feltételekkel adták volna, amit szinte lehetetlen
betartani, vagy olyan drága volt, hogy nem tudta fizetni.
Hogy a sorsa teljesen meg legyen
pecsételve, történt még valami. Bár hallott róla, de addig nem is
jutott el a tudatáig. A munkahelyét elprivatizálták, és az új,
külföldi tulajdonos közölte, hogy az üzem működéséhez bőven elegendő
a fele létszám. Azt a részleget, ahol Gyula dolgozott, teljesen
felszámolták. Mivel nem volt más szakmája így egy délelőtt a főnök
behívatta Gyulát és még hat kollegát az irodába. (Közöttük volt
Sanyi, Gyula barátja, és Laci is, aki miatt nem kapott jutalmat
karácsony előtt.)
Sajnálom srácok, de az új tulajnak
nincs többé szüksége a ti munkátokra. – kezdte szomorúan.
- Értsétek meg, hiába kardoskodtam,
nem engedi, hogy tovább maradhassatok. Bár ez nem vigasztal titeket,
nekem is mennem kell. – azzal egy papírt kapott fel az asztalról,
mérgesen összegyűrte, majd bedobta a szemétkosárba.
Igazság szerint mindenki várta már
ezt a pillanatot, hisz rebesgették, hogy ez lesz, de a
bizonytalanság még rosszabb volt. Mondanom sem kell, hogy csak
Gyulát érte váratlanul a dolog. Ő a körülötte lévő világról szinte
semmit sem tudott, el volt foglalva a saját problémájával.
- De hát mi lesz akkor most vele? Hol
talál most munkát? – járt az agya ezerrel, de semmi okosat nem
tudott kihozni belőle. Kisváros lévén behatároltak a
munkalehetőségek. Ráadásul hirtelen, csak ettől a cégtől közel
ötvenen kaptak útilaput.
A munkaügyi központban semmit nem
tudtak ígérni. Pontosabban, csak ígérni tudtak, de érdemi dolgot nem
tudtak felmutatni. Hetekig keresett állást a megyében, de mindenhol
visszautasították. A végkielégítés nagy részéből a gyerekeknek vett
ajándékokat, de a maradék vészesen kezdett már fogyni. Az utazás sem
volt ingyen. Állásinterjúkról állásinterjúkra járt, telefonált, de
minden este azzal a tudattal feküdt le, hogy ez a nap is
eredménytelenül zárult. Lassan elvesztette életkedvét is.
Feleslegesnek érezte magát, nem tudott mit kezdeni magával. Eljött
az az idő, hogy már nem is foglalkozott a jövőjével, elhanyagolta
magát, és a lakást. Naphosszat, csak TV-zett, szinte ki sem mozdult
a lakásból. Teljes káosz kezdett eluralkodni a konyhában,
szobájában. Néha erőt vett magán és mindent kitakarított, rendet
rakott, de a tisztaság és a rend nem tartott sokáig.
Egy napon váratlanul megjelent Sára,
hozta az első vevőt, aki meg akarta nézni a házat belülről is.
Ahogy beléptek a lakásba, azonnal
vissza is fordultak. Büdös volt és rendetlenség. Sára párperccel
később visszajött, és el kezdett ordibálni Gyulával.
- Mit képzelsz magadról te szemét! –
volt a legenyhébb kifejezés, amivel Gyulát illette.
Volt ott minden, amit csak el lehet
képzelni. Gyula egykedvűen tűrte a szidalmakat, nem ellenkezett, nem
érdekelte már.
- Most azonnal takarodj a házból! –
tajtékzott Sára. Majd alighanem édesanyja szavai jutottak az eszébe.
– Most azonnal rendet teszel, és az maradjon is meg. Ha még egyszer
így találom a lakást, repülsz.
Ezzel elviharzott, és Gyula tudta,
hogy Sára komolyan beszélt. De ha Sára tudta volna, hogy az e havi
pénzt sem adta még postára, akkor biztosan nem kegyelmezett volna
meg.
Nekilátott hát a takarításnak. Másnap
rendbe szedte magát, és elment a Munkaügyi központba. De ott
semmilyen munkát nem tudtak felajánlani neki. Ráadásul nem jelent
meg időben, így elég mérgesen utasították el, de végül is egy
figyelmeztetéssel megúszta.
Hazafelé a papírboltban vett egy
tucat levélpapírt, a másik boltban kaját és egy üveg pálinkát.
Otthon, miután megvacsorázott, a
konyhaasztalon egy hosszú levelet írt. Mikor végzett, felbontotta a
pálinkát. Először csak pohárból, később már üvegből ivott.
Harmadnap, Sára újabb vevőket hozott.
Sorra mutatta a szobákat. Örült, hogy Gyula összeszedte magát és
kitakarította a lakást. Annak külön örült, hogy most nincs itthon,
így nem kell külön magyarázkodnia a vevőnek.
Éppen a fürdőszobát akarta
megmutatni, de az ajtó zárva volt. – Talán éppen fürdik Gyula. –
gondolta. De a harmadik kiáltásra sem reagált senki. Biztos beragadt
a zár. – mondta, majd megpróbálta erőteljesebben, de a zár nem
engedett.
- Majd én! – szólt a férfi. – Majd
megjavítom az ajtót, hisz most már biztos, hogy megvesszük a házat.
A férfi először vállal próbálta, de
az ajtó még mindig nem engedte megmutatni a titkot, amit maga mögött
rejtegetett.
- Na most már elég, nem fogsz ki
rajtam. – mondta férfi, hátrébb lépett és egy erőteljes rúgást mért
az ajtóra, pontosan a zár alá. Az ajtó engedve az erőszaknak, hangos
reccsenéssel kinyílt.
- csak a zártakaró csavarjai
szakadtak ki, ezt egyszerű lesz megjavítani. – mondta a férfi és
beljebb lépett. Az első lépés után földbegyökerezett a lába a
látványtól.
- Mi a szent szar! – szinte suttogta.
– Mi az? Mi az? – kérdezte a felesége, és azonnal befurakodott a
fürdőszobába.
Egy hatalmas sikoly rázta meg a
házat. A nő halálsápadtan bújt vissza a még mindig sóbálványként
álló férje mellet.
- Egy! Egy … ! – próbálta kipréselni
a szavakat, de nem jutott többre, szép csendesen elalélt.
- Ne menjen be! –szólt a férfi
Sárához. – Egy hulla van bent, borzalmasan néz ki. Azt hiszem az
lesz a legjobb, ha most azonnal kihívjuk a rendőrséget.
Sára viszont csak nem nyugodott, vett
egy nagy levegőt és bement a fürdőszobába. Gyula ott feküdt ruhástól
a kádban. A csempe tiszta vér. Azonnal feltűnt neki, hogy a
mellkasából a konyhakés áll ki, és fel van vágva csuklója.
Amíg a rendőrség kijött, nem esett
szó közöttük. A helyszínelők hamar kértek, miután mindent
átvizsgáltak. Megállapították, hogy először felvágta az ereit, de ez
nem bizonyult elég gyorsnak, így a megmaradt erejével még egy szúrás
a szívbe.
A rendőrök miután végeztek,
átkutatták Gyula szobáját, ahol megtalálták a búcsúlevelet.
A búcsúlevélből kiderült, hogy miért
végzett magával, hogyan jutott el idáig.
A rendőrségi tanúkihallgatás már csak
formalitás volt Sára, és a házaspár számára, akik érthető okok miatt
mégiscsak elálltak a vásárlástól.
Álljon itt ez a történet emlékül egy
egyszerű embernek és figyelmeztetőül mindenkinek.
Gondoljunk bele, hogy Gyulához
hasonlóan bárki járhat, de nem törvényszerű, de nem is kizárható a
történet vége sem.
Kedves Olvasó! Ha idáig eljutottál,
akkor feltétlenül olvasd el a történethez tartozó epilógust is!
|