4. A Völgységi népességcsere

Kiindulópontom az oly sok fájdalommal egyéni és családi tragédiával járó völgységi népességcsere. Értékelésem sok tekintetben megerősítette a korábbi tudományos eredményeket. Egyértelművé vált, hogy a radikális népességinverzióban résztvevő csoportok egy többirányú, több vetületű, bonyolult, és nehezen modellezhető mozgást végeztek. Helyi sajátosság, hogy a legnagyobb volumenű mozgó népesség a helyi németek mellett a délvidéki menekültek többségét alkotó bukovinai székely etnikai–néprajzi csoport a Völgységben (20. ábra).

Mindkettőnek és felvidékieknek, részben az erdélyieknek a migrációja külső hatalmi kényszeren alapult. A beltelepesek, az alföldi és Zala megyei bevándorlók nem számottevőek itt. A létszámadatok összevetéséből az is kitűnt, hogy a kitelepítésre ítélt németek és a kitelepítettek száma eltérő, hogy esetenként a kitelepítésnél lényegesen nagyobb számú a vagyonelkobzással sújtottak vagy elmenekültek, kényszermunkára hurcoltak száma. Tehát a kimozdítottak –elköltözők – elmenekülők együtt, illetve az ideérkezők összességében mutatják, hogy sokkal mélyebben érintették a változások a helyi társadalmat, mint azt eddigi kutatások feltételezték.

A háború és az általa keltett népességmozgás következménye a dombsági tájhoz három évszázad alatt alkalmazkodó intenzív gazdálkodásra építkező munkamegosztás felbomlása. A telepes csoportok parasztságának eltérő gazdálkodási ismeretei, helyismeretük hiánya megnehezítették gazdasági beilleszkedésüket. A népesség nemzetiségi összetételében lejátszódó fordulattal párhuzamosan a földreform a helyi társadalom szerkezeti viszonyait is megváltoztatta, hiszen a tulajdonviszonyok átrendezésével a kis- és középparaszti tulajdont tette meghatározóvá, ez a parasztpolgárosodás lehetőségét rejtette ugyan magában, de az újabb politikai rendszerváltás a társadalmi-gazdasági folyamatokat másfelé terelte.