5. Kísérlet  a mobilitás etnikai alapokon nyugvó vizsgálatára

A kényszermigrációt kényszer-mobilitás követett az ötvenes években. A mindenható hatalom gazdasági és gazdaságon kívüli eszközökkel a helyi társadalmat a sztálini „két osztály egy réteg” struktúra felé terelte. Ebben nincs eltérés a helyiek és a telepes csoportok között a Völgységben sem. Ugyanakkor ez egy felfelé irányuló és erőteljes társadalmi mobilitást eredményezett. Az iskola lett az a mobilizációs csatorna, amely a hátrányos helyzetű völgységi telepes-csoportok számára is a felemelkedést biztosította.

A beiskolázási adatok alapján körvonalazhatóvá vált a három telepes csoport szociális helyzetének, kulturális színvonalának alakulása.

A bukovinai székelyek homogén tradicionális paraszti társadalmát lassan formálta át a modernizáció, a leghátrányosabb helyzetű telepes-csoport volt, kulturális felemelkedésük mennyiségi eredményei csak a vizsgált időszak után lettek minőséggé, modern értelmiségük kialakulásával.

A felvidékiek agrár jellegű népesség falusi értelmiséggel és kispolgársággal. A legmozgékonyabb és legkulturáltabb telepes-csoport. Kevés a munkás köztük, de az iparosítás konjunktúrája felszívta és beépítette az átalakuló struktúrába kispolgári-parasztpolgári rétegeiket.

Az erdélyiek társadalmi tagozódásában a hivatalnoki-kispolgári és értelmiségi rétegek a meghatározóak. Mobilitásuk iránya az ipar és a szolgáltatások felé tendál. Kulturális nívójuk a felvidékiekhez hasonlóan nem maradt el az „őslakos” völgységiektől. Egészében valamennyi telepes kategóriában megfigyelhető egy intergenerációs folyamat, amely összekapcsolódott a szülők nemzedéken belüli mobilitásával .Első mobilitás-vizsgálatom módszertani okokból nem terjedt ki az 1960-tól kezdődő két évtized társadalmi mobilitására. Kézenfekvőnek tűnt, hogy új módszerrel kell folytatnom.

 index