future requiem

A tegnapi nap valami egészen überzsír volt. Napközben is, az este meg aztán pláne. Ilyet még. :) (akár az emlegetett műjégpályával egybekötve is, megadom magam. :P) The Enrichment Center once again reminds you that android hell is a real place where you will be sent at the first sign of defiance.
Asszem a lolcat bor Gatâo az eddigi legfinomabb rosé amit kóstoltam; és rá kellett jöjjek, hogy a Becherovka finom. Hát, vanezígy.

De ha már itt tartunk, találtam néhány alko-holisztikus linket, mint például ezt (van egy cikk a Laško-ról is), meg ezt (sőt, belga sörökről ld. még itt).

Az előbb esett a hó, én meg szereztem sütit.

Ma reggel a deák téri metróállomáson (nem a szerelvényben) kétszer is beszólt a gépribanc egy olyat, hogy Kérjük, igyekezzenek a ki- és beszállással! - na nehogy már a nyúl vigye a puskát, hé…

Egyébként az élet zajlik, a hullámok újra és újra összecsapnak a fejem felett, míg a bálnák vígan repkednek az égen - furcsa egy hely ez a világvége -, és a többi. Túl sok érdemi újdonság nem történik, GdT-hez azóta nem tudtam hozzányúlni a rengeteg szemináriumra kapott olvasnivaló miatt, holott kéne, és a mai nap is elúszni látszik. Hangulatingadozás, az van, az utóbbi napokban nagyrészt úgy éreztem magam, mint egy kéthetes vízihulla (kivétel ez alól talán a mai nap). Ja, és minimáléletmódot folytatok, hétfőn rájöttem, hogy kb. 4600-ból kell kijöjjek egész hétre (nem volt már pofám megint pénzt kérni), és úgy látszik, sikerül.

Viszont a hullámok ellenére a dolgok haladnak a maguk medrében, és ez jó. Többek között tele vagyok ötletekkel, rengeteg ötlettel, csak idő kéne a kivitelezésükre.

“Sokan máig úgy vélik, hogy a Földközi-tenger vidékén élő homo religiosus — főleg, ha nő — olyan csekélyértelmű, mint amilyennek a jámbor Micimackó tudta magát.”

és ez szakirodalom, kérem. hihetetlen, hogy milyen k jó stílusban tud írni ez a pasas. :D

Tegnap ez a címben szereplő sor járt a fejemben a Dies irae-ből (Sík Sándor fordításában: “ama nap ne adj rossz véget”). Hát, mit ne mondjak, rég volt ennyire ambivalens napom, mint a mai. Kellőképpen szétcsúsztam a dolgaimmal, úgyhogy a mai tdk-előadást sikerült elcsesznem. Nincs mit szépíteni a dolgon, az előadásmódom sajnos még mindig puding, naiv módon azért remélem, hogy ezen legalább lehet még javítani. A fő gond, mint utólag rájöttem, az, hogy nem volt egy tisztességes előadáskompatibilis szövegem, tudniillik idő hiányában csak rohamtempóban kivonatoltam tegnap este a dolgozatot. Meg elég nehezen is tudtam megragadni a dolgot, hogy miként kellene ezt a jelenleg 19 oldalas anyagot egy 20 percben normálisan előadható valamivé konvertálnom. Szóval így. Alapvetően az mentett meg, hogy ott volt a kinyomtatott dolgozat is (pontosabban az, ami megvan belőle, sacc per kb. olyan 80-90%), így MP nem szedte szét nagyon a dolgot, inkább csak - egyébként jogos - módszertani kritikát kaptam tőle, és megállapította, hogy az írásbeli anyag sokkal jobb, mint amit az imént szóban hallhattunk. Ezt meg aláírom. Majd igyekszem valamiképp fejleszteni a dolgot, tdk-tól függetlenül is, mert egyébként nagyon szívesen adnék elő.

Meg persze az sem mindegy, hogy a kari forduló tulajdonképpen formalitás, legalábbis az eltén, nem veszik véresen komolyan a dolgot, és csak a legritkább esetben esznek embert. Ettől még nem biztos, hogy továbbjutok, de azért hátha. Megnyugtató, hogy NB sem vette túlzottan a szívére a dolgot (bár én azért még szeretnék visszatérni a dologra, mert nem hagy nyugodni), sőt, a vitaülés végeztével hármunkat, akik még - meglehetősen leszívott aggyal - ott lézengtünk a tanszéki könyvtár környékén, meghívott valamire. Ez a ‘valami’ aztán végül három sörben, egy narancslében, meg egy rövid, de annál kellemesebb beszélgetésben manifesztálódott valamelyik Múzeum körúti kávézóban.

Na, hát ezért ambivalens.

Némileg más. Tegnap volt szerencsém a Nemzeti Múzeum ‘Reneszánsz látványtár’ néven futó ideiglenes kiállításához, mindezt a dolog egyik fő kitalálójának (B. Gergely) a vezetésében, nekem tetszett. Még a kiállítás fő részéhez logikailag egyébként bajosan kötődő és kicsi fegyvertárhoz is, voltak szép darabok, a Fechtfeder-ábrázolások különösen viccesek.

Most meg hulla vagyok, lassan húzok is aludni a francba.

- - - - - - - - - - - - -

szerk. 2359. a végső állapot-közeli stádiumot jól mutatja, hogy valamelyik éjjel elszórakoztam ezzel:

√142² × 12² = 1704

  – a höchstädti csata dátuma. 10101

furcsa dolgok ezek… a Feljebbvalóval, Transzcendenciával meg Természetanyával.

children waiting for the day they feel good,
happy birthday, happy birthday …

változnak az idők. a mindenszentek-halottak napja környéki időszak számomra mindig is valamiféle egészen bensőséges időszak volt, amikor a rég száműzött és elfelejtett természetfölötti az éj kapuin keresztül visszaszökhet egy kis időre, és a sötét éjszakában ősi démonok járják féktelen táncukat a sosem-volt tüzek pislákoló parazsa körül. emellett pedig ott van a temetőjárás. ha lefejted a rárakódott konvenciókat, rájössz, hogy mindez csupán az emlékezésnek egyik formája és egyben mindannyian őrzők vagyunk, egészen addig, amíg lehetséges, amíg újra fel nem számolják a régi sírokat, hogy lakóik csak a családi Bibliák hátuljában, vagy poros anyakönyvek lapjain éljenek tovább nevek formájában.

furcsa volt most, tavasszal elhunyt dédnagyapám sírjánál állni és érezni, hogy mostmár ő is ennek a közös emlékezetnek a része, mégis, egyúttal több is annál, sokkal több. és hogy rámhagyta az őáltala sok évtizeden keresztül viselt emlék-őrző gúnyát. megvan ennek a maga komor méltósága, azt hiszem.

… and I feel the way that every child should
sit and listen, sit and listen.

emlékezetdarabkák őrzője lettem immár én is.

Na jó, írjunk valamit az idei KÖMF-ről, mielőtt még valaki az argumentum e silentiot akarná alkalmazni irányomban. Akkor már inkább vélemény.

Bár túl sok elvárásom igazából nem volt a dologgal kapcsolatban, vannak számomra fájó szervezésbeli pontok, igen, a kézművesekkel való kibaszás, igen, az író- és a színjátszó rend utolsó esti performansza, igen, az erdőjárók prezentációja, nem, nem vagyok hajlandó jelen illetve egy-két privát csatornán kívül máshová, pl. kömf-topikba mindezt beírni, egyrészt mások megtették és -teszik, hogy kedélyesen fröcsögnek rajta, másrészt a végenincs gondolatfolyamok és flame-elések valahogy elveszik a kedvemet még attól is, hogy megköszönjek bárkinek bármit nyilvánosan (köszönőlistába amúgy sem bocsátkoznék), úgyhogy inkább majd más úton-módon.
A fent tömören felsorolt faszságok ellenére én jól éreztem magam és összességében szerintem jól alakult (na ezt sem írom be a megfelelő helyre, még a végén kiutálnak érte). Alapvetően és bevallottan azért mentem, hogy egy kicsit kikapcsoljak végre, jól érezzem magam, esetleg be is rúgjak, megölelgessek néhány régen látott embert és beszélgessek velük; mindez többé-kevésbé sikerült is, azt hiszem, innéttől kezdve fölöslegesnek érzem, hogy n-edik hozzászólóként még én is felhánytorgassam, hogy mi tetszett, mi nem tetszett, érveljek, ellenérveljek, stb.
Egyébként az például kifejezetten meglepett, hogy amikor első éjjel megérkeztek a szlovén elvtársak, rövid időn belül ketten is a nyakamba ugrottak közülük és hogylétem felől érdeklődtek. Meg hasonló egyéb élményfoszlányok, ami miatt emlékezetes marad ez az egész: sörözés Marvinnal és másokkal, rájöttem h egy-két ember milyen jó arc, stb. Túl tömény az egész és összefolyik. Amúgy ma volt az első nap, hogy valamelyest normálisan tudtam mozogni az utolsó esti buli után, és nem fáj semmim, csak a derekamat és a térdemet érzem még kicsit, de nem számottevően. Lol. :)

Most pedig GdT v2.0 in progress gőzerővel, ugyanis minél hamarabb, de legkésőbb hétvégén le kell adnom egy szinte végleges verziót, úgyhogy igen félő, hogy a mai Conventus mellett a héten már semmi más nem fog beleférni sajnos. :( (Nem, nem a szektás Helloweenre gondolok, az nem érdekel.)

Btw, nemsokára Mindenszentek és Halottak napja; az egyik kedvenc időszakom. and those who ancient lines did lay will heed this song that calls them back..

Van valami magával ragadó, már-már felemelő abban, amikor az ember ül és hallgatja, ahogyan a világ tartógerendái recsegnek-ropognak a feje fölött, miközben az összeomlás szelei már ott fújnak a rosszul egymáshoz illesztett tetőcserepek közt és megremegtetik a csukott ablaktáblákat. A látszólagos hangzavarból összeálló ritmust figyelve azonban fokozatosan ráébredsz, hogy soha nem volt semmilyen apokalipszis. Stat Roma.

“Ilyen világba született Pacatula. Sorscsapások dühöngenek körülötte, míg játszik. Előbb ismeri meg a zokogást a nevetésnél… Feledi a múltat, menekül a jelenből; türelmetlenül várja az eljövendő életet.”

Lusta vagyok írni. Meg igazából nincs is mit. Nagyjából ugyanazokat tudnám ismételni bejegyzésről bejegyzésre, az pedig gondolom senkinek sem hiányzik (a kőbölcsész-postok pedig még kevésbé). Unalmas ember vagyok, na, ez az igazság. :D

Ami a GdT-projektet illeti, köszöni szépen, megvan, a minap találtam még két könyvet a tanszéki könyvtárban, az Internet Medieval Bibliographynak hála, meg a héten kaptam egy cikket is hozzá. Szóval az előjelek egyelőre nagyon is kedvezőek. Egyébként még a múlt héten NB megnézte az eddigieket, javított rajta ezt-azt, szóval a 2.0-ás verzió fut mostmár, hivatalosan is.

Egyelőre viszont vészesen fenyeget két jövő heti referátum, az egyiknek a témájába még bele se néztem igazán, itt van rá a ma este, meg a holnapi nap, meg a keddire esetleg a hétfő. Lehet, hogy nem alszom ma éjjel? A gáz az, hogy ezt csütörtökről péntekre virradóra már nagyjából eljátszottam, amikor hajnali négykor adtam fel a dolgot, hogy bármi értelmeset is összehozzak repertóriumismertető címén. Akkor a szokásosnál pár fokkal erősebben szidtam ezt a rühes bolonya-rendszert. Blöe. De majd csak lesz valahogy.

Ma volt rapier (gyk. spec. edzés), rájöttem, hogy mi hiányzott nekem eddig. Hát ez. Gyakorlófegyverem ugyan még mindig nincsen, de ettől még élveztem, igaz, hála a bombariadónak, sikerült jó fél órás késéssel odaérni. Viszont volt szabadvívás!

Jövő héten KÖMF, ami vsz nem fog ártani, a szociális életemet ugyanis (kevés kivétellel - pl. amikor Nólival félig spontán összefutottunk, én meg aljas módon felzabáltam a kandírozott gyömbérét) az utóbbi két hónapban az egyetem folyosóin, udvarán meg büféiben, az órák közti szünetekben élem ki, ha összefutok valakivel, vagy amikor könyvtárazás közben egy-egy sorstárssal úgy döntünk, hogy ‘na jó, akkor most kávészünet’. Aminek persze nagyon is megvan a maga hangulata, csak hát nem kizárólagosan, meg nem mindenkivel tudok ilyen úton-módon összefutni.

Egyébként ez az idő meg tipikusan az a fajta, amikor az ember szépen elkezdi előszedni a Veni Domine, de elsősorban a jó öreg Black Sabbath-albumokat. Jelenleg kb. a Paranoid, a Sabbath, Bloody Sabbath, a The Eternal Idol és a Tyr van terítéken. Ha interaktívabb lennék, valsz raknék be ide valami youtube-videót, de így csak zenét kaptok. Méghozzá ezt itt.

»És monda: Jőjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék.«
1 Kir 19,11-12

“Áll a kereszt, míg a világ forog.” - Ez a karthauziak jelmondata. Egy múlt heti ajánlás révén ma megnéztem A nagy csend (Die Große Stille) című filmet az Urániában. Leginkább dokumentumfilmnek lehet mondani, a rendhagyóbb fajtából. Az opusz karthauzi némabarátok életét mutatja be, nem máshol, mint az anyakolostorban, a Francia-Alpokban megbúvó Grand Chartreuse-ben. Nincs klasszikus értelemben vett cselekménye, és néhány mondaton kívül egy szó nem hangzik el a közel három óra alatt: minden hang a természetes zajokra, zörejekre, illetve a liturgiára korlátozódik.
Az alap dolgokon kívül (amit el lehet olvasni pl. itt) elég nehéz bármit is mondani róla. A ráhangolódás után az ember mondhatni belekerül egy olyan közegbe, ahonnét aztán nehéz kiszakadni. Van egy igen erős lelki töltete is, amellett, hogy érdekes belelátni a karthauziak éltébe, akik jóformán több, mint kilencszáz éve (a rendet 1085-ben alapította Kölni Szent Brúnó) ugyanúgy végzik a napi feladataikat, ahogyan a Regula előírja. Mindeközben a világ elhaladt mellettük, rengeteg generáció váltotta egymást, de a maiak ugyanolyan derűvel szemlélik a világot, mint elődeik. Nem a modern, ember-átalakította környzetet, hanem az Isten-teremtette Természetet, ami őket körülveszi. Megmosolyogtató jelenet, amikor télen a heti egyszeri közös pihenés (spatiamentum) keretében elmennek szánkózni a közeli lejtőre. :) Valami kimondhatatlan derű és boldogság uralkodik ezekben az embereken (és bennük), és ebből valamennyi talán átjön a vetítővásznon keresztül is. Hisznek és bíznak Istenben és az ő kegyelmében, úgy, ahogyan az ma már csak keveseknek adatik meg.
Mindenesetre furcsa érzés volt a majd’ három óra után Grand Chartreuse-ből visszatérni Budapestre. Furcsa, idegen érzés. »Jövevény voltam idegen földön.« (Kiv 2,22)

Huhh. Csak a szokásos. Ma aludtam összesen 2-2,5 órát, mert éjjel még referátumot fejeztem be-nyomtattam meg a hozzá való handoutot pofoztam össze és ilyenek. Olyan fél három magasságában konstatáltam, hogy nem lesz elég papír (múltkor a festék fogyott ki), persze így jár, aki hét oldalas handoutokat csinál. Nem lett gáz belőle és csodák csodájára a referátum se sikerült olyan rosszul. Szóval sikerélmény az van, kellett is már. Sőt, duplán, mert tegnap a vienne-i egyetemes zsinat (1311.) jegyzőkönyvében találtam egy tartalmi idézetet Tűroszi Vilmostól, meg is lepődtem rendesen, erről nem szólt a fáma - pontosabban a szakirodalom. (Eredetileg a templomosok okán keresgéltem a vienne-i zsinatnál, csak úgy tájékozódásképp. Mindenesetre a fent nevezett synodus mellett az 1310-es és 1311-es kisebb, tartományi zsinatok tele vannak velük, szinte a csapból is ők folynak. Szélesebb időtartományt még nem néztem, de gyanítom, hogy 1307. körültől fel-felbukkannak.)

Ennek okán ma valamennyit pihenek. Neki kéne ülnöm karaktert írni keddre, aztán holnap GdT-projekt ezerrel, különben NB lassan leszedi a fejemet, ha nem küldök valami in-progress verziót hamarosan.

Az ősz meg kezd lassan borongóssá válni és ez jó. Ilyenkor kedvem lenne lemenni Kávára a temetőbe. De majd halottak napja környékén.

By now the summer was passing and autumn was coming. Day and night were of equal length as if the sign of Libra held them in balance.