Amíg hittem a csodában

Amíg hitttem a csodában, addig remény is élt.
Míg remény volt, addig senki sem félt.
De megtudtam végre, hogy csoda nincsen. Kiszáradt
reményem, s mondták: meghalt kincsem.

Megismertem mindent mi szívembe talált,
remény nélkül ismertem meg félelmet, halált.
Remény nélkül építettem föl jövőt. De mire?
Csoda nélkül azt hittem nem jutok semmire.

De mégis jutottam én, mert nem senki vagyok,
mert vagyok! Most már bajaim lehetnek
kisebbek, örömeim nagyok. S rájöttem hazudtak,
mikor mondták, hogy remény nincsen.

Azt is hazudták, hogy meghalt az én kincsem.
De ez nem igaz! Ők élnek, én ezt tudom, csak hinni
kell bennük és járni a jó úton. És én hiszek a csodában,
s míg hiszek addig remény is él. S míg remény létezik addig
seenki sem fél.

1995.dec.5

Szonett

Te vagy a mélység, világod a tenger,
Éltetőd a hullám, mely a hajad tépi.
Én nem megyek veled, ez élet nem kell!
Nagyon félek a sötétben élni.

Én ember vagyok, a föld színén élek,
uszonyom nem nőtt, én lábakon járok.
De ha egyszer majd mindenkitől félek
akár a végtelenségig várok,

arra, hogy végre hableány lehessek,
hogy a mélységbe végre lemehessek.
Sírom legyen a tenger sós vize.

Mert te vagy a mélység, eszközöd: a hab!
Testem fent szabad volt, idelent rab.
Éltetőd a hullám, hajam tépi.

'98.nov.10.