Nem értem én ezeket a közösségi oldalakat… Új baromság, honnan is ismerjük egymást. Nem tök mindegy?

Erre elkezd kísérteni a múlt, és kapom az értesítést, hogy x, z, akárki megváltoztatta a kapcsolatotok akármilyét, az elfogadáshoz stb. Nézem, hát bejelölve, hogy jártunk. Urambocsá, ha valakivel valamilyen totál részegségi állapotomban kalandozásba bocsátkoztam, azzal én nem jártam. Járt a rosseb… Azt hiszem, erre inkább a ne is emlékezzek rá, hogy valaha 3 méteren belül volt  a jellemző. Tisztelet azon kivételeknek, akiket valamilyen oknál fogva felvettem a listámra, vagyis a muszáj az életben testközelbe kerülnünk alanyai. A többiek meg… , ha már egyszer megjelölt és ismerjük egymást, hát visszaigazoltamon kívül hagyjanak békén a véleményük szerint büszkének kéne lennünk rá, hogy valaha közünk volt egymáshoz hozzáállásukkal. Kb. a hátam közepére kívánom őket… vagy még oda sem.

Miért nem lehet lenyomni egy delete billentyűt ezeknek a pasiknak az agyában?  Annyira felejtősek, hogy azon kívül, hogy emlékszem a nevükre, nem akarok többre. Van olyan, akinek a nevére sem igazán… bár, erre nem vagyok büszke.

Hát igen, a múltam és a bűneim… paráználkodás… főképpen… Még jó, hogy nem járok gyónni, mert szerencsétlen pap tuti kivetkőzne és elmenne a legközelebbi kuplerájba, vagy főbe lőné magát. Ja, megint most szólok, hogy el lehet ítélni. Ha valakinek van kedve hozzá.  Én felvállalom, más meg nem, ennyi a különbség nő és nő között. Mindig azt mondom, minél szentebbnek adja egy nő elő magát, annál nagyobb ribanc. Vagy sík hülye…

Van egy könyvötletem… és azt hiszem, megírom.  Már csak azért is.

Ma hajnalban csipogott az ébresztő, a kezem meg Noname-n hevert. Megpuszilta és óvatosan levette magáról… de én akkor már fent voltam. Mikor megjegyeztem, hogy ez milyen édes gesztus volt, annyit mondott, ő, ilyet? - biztos a macska volt. (mindig ki van zárva, mert nem bírja megszokni, hogy dorbézol éjjel).Nem értem a férfiakat… ők és az érzelmek. Na, meg mindent szerencsétlen Pöcökre fog, még a fingást is… pedig a macskám igen kultúrlény, ha bebűzöl, akkor úgy csinál, mintha nem ő lett volna, körbeszaglászik, megrázza a lábát, megvetően rámnéz és eloldalog.

Tegnap este a konyhában - egy nagykéssel a kezemben- éppen pizzát szeltem. Közben odafordultam felé és feltettem a hét kérdését.

- te csak a szexért vagy velem, ugye? De vigyázz, mit válaszolsz, mert egy nagy disznóölő kés van nálam!

- ja, jó, akkor ma nem lesz szex. Ha ez kell hozzá, hogy bebizonyítsam, hogy nem, akkor így jártál.

Persze ezt a dolgot már fürdés után az ágyon heverészve el is felejtette…

Nyekereg az új ágy… pedig olyan szép. De úgy tűnik, a padló nem teljesen egyenes. Viszont annyit mondott, megnézi és megcsinálja, na, meg megigazítja, hogy normálisan szintben legyen, mert nem tesz ez jót- az ágykeretnek- a szomszédoknak- meg az én idegrendszeremnek sem.

Amúgy meg kifestettem a fürdőt tegnap. Pirosas-narancsos- rózsaszínes nem tudom, milyen színe lett. Összekevertem a pipacspirosat barackszínnel… De ütős, az biztos. Az apám meg is jegyezte telefonon, hogy lassan pirosra festem az eget. Micsoda egy hülye mániám van?

Nem bírtam már a napsárgát. Mindenkinek sárga meg narancsságra mindene, nekem nem lehet. Én nem vagyok mindenki, én ÉN vagyok. Már csak azon elmélkedem, mi lenne, ha nagy színes virágokat mázolnék rá? Vannak még festékmaradványaim…

Régen egy csomó mindent éjjel csináltam. Képeket szegeltem a falra éjfél körül, mert nem tudtam aludni. Végülis legalább tudták a szomszédaim, hogy élek, és bár szerintük nem lehettem túl jól, az átkaiknak köszönhetően biztos sokáig fogok élni. Írni is éjszaka szerettem… Istenem, milyen unalmas lettem?? Semmi polgárpukkasztót, feltűnőt, kiborítót nem csinálok mostanság. Tiszta gáz. Ellopták az egyéniségemet, vissza kell szereznem.

Hol van már a régi én… a régi pasik… a kicsit rágom, aztán kiköpöm, mert nem ízlik és kóstolgatok mást stílusom???

Vagy kicsit megrágtak, kiköptek, én meg jót röhögtem- mert tudtam, hogy max. 2 hónap múlva jelentkezni fog- és mentem tovább…

Nem jó ez így.

Tényleg keresem önmagam. Ha valaki látott, szóljon már rám, hogy ébresztő csipkerózsika…

Egy csomó férfi ismerősömet kádereztem le tegnap este, csak úgy szimpla kíváncsiságból. Nagyon meglepődtem. A férfiak nagy része - tisztelet a kivételnek- titkolja a kapcsolati állapotát. Ez még a jobbik eset, mert van, akinek tudom, hogy közel 1 éve van barátnője és mégis egyedülállónak tünteti fel magát. De az meg már mégis felháborító, amikor a házas állítja magáról, hogy egyedülálló, mikor mivel jól ismerem, tudom, hogy elméleti síkon házas.

Lehet, hogy ez valahol csak engem zavar? De hol van ezeknek a pasiknak a barátnője- felesége, hogy ezt nem látja? Végeredményben azonban teljesen mindegy, úgy tűnik. Mert az a nő, aki valamiért rámászik -szó szerint- egy pasira, azt nem fogja érdekelni, hogy milye van a pasinak- már kapcsolatszinten. Ilyen gerinctelen és gusztustalan világot élünk. Senkit nem érdekel, hogy felborít egy kapcsolatot, ha úgy érzi, labdába rúghat, elkezdi az ostromot. Férfi és nő is, egyaránt. Soknak pusztán csak a hódítás élvezetéért vált hobbijává a kapcsolatszétzúzás…

Lehet, hogy csak azt a kapcsolatot lehet szétzúzni, ahol valami nem működik. Az egyik nem szereti a másikat- vagy nem eléggé. De még ez sem biztos. Mert egy nő általában eléri, amit akar. A férfiak meg, bár nehezebb dolguk akad, általában a szabadpiacon vadásznak. A nők nem mindig, és ebben szemetebbek vagyunk, mint a pasik… Egy férfit általában jobban zavar, ha a nőnek van kapcsolata, a sajátjától függetlenül. Egy nőt meg inkábbaz  zavar, ha neki van kapcsolata, de a férfi kapcsolatstátusza nem izgatja- ha úgy tűnik, megszerezhető, akkor az kell és kész.

Teljesen mindegy, nő vagy férfi, ha valaki fent említett stílusú, az kizárólag a személyiségének köszönhető… Az meg, hogy miért ilyen vagy olyan, már más tészta. Szocializáció, az élet nevelése… ha velem megtették, akkor mással is- bosszú , stb…

Az előbb volt nálam a leendő tv- internet és telefonszolgáltatóm üzletkötője… és majdnem rosszul lettem. Tisztára Istenátka-klón külsőleg… jesszus, ilyen nem létezik. Ugyanaz a hamis mosoly, még a haja is úgy állt, csak ez a srác testalkatra is olyan volt, ami a nagy könyvben meg van írva. Szerintem komplett hülyének nézett, mert össze-vissza hadováltam zavarodottságomban. Persze természetesen- ahogy ez is meg van írva- a lehető legszarabbul néztem ki, ami csak tőlem telik. Egy szétnyúlt fekete garbó, szakadt terepnadrág, szétkuszált haj, és álmos fej… smink nuku. De végülis aztán rájöttem, tök mindegy, mert jegygyűrű villogott az ujján. Egyébként is elvagyok a saját szarosvödrömben egyelőre…

A szomszédom szerint bekattantam. Amúgy elvagyunk. Az imént végignézte, ahogy a konyhában pörgök-kétfélét főzök, mert nem vagyok komplett-, aztán közben befogtam,hogy a nemrég falról lekapott képemet tartsa már oda néhány helyre, mert nem tudom, hogyan nézne ki, a végén megkérdezte, milyen drogot csempésztem magamba… A kép egyébként átköltözik a fürdőbe, miután szerintem még ma estig azt is kifestem. Csak tudnám, hová pakoltam a csavarhúzókat, hogy le tudjam szerelni a polcokat…

Lassanként életre kelek ismét. Némi arculatváltás is történt, külsőleg. Aztán belsőleg meg ki tudja… Sokszor mást írnék, mint amit. Ez nagyon nem jó, de egyszerűen energia és idő hiányában nem akarom rejtegetni az egyéb gondolataimat másfelé.

Noname-n már megint nem bírok elmenni. Közli, hogy hét közben tiszteletét teszi. Tegnap este meg élénken érdeklődik afelől, hogy a hétvégén én merre és mit csinálok. Merthogy akkor mégis lehet, hogy csak szombat… Hát kapja be az összes faszomat, ha nem jön és kész. A morgásomra a mégis megyek akkor-al válaszolt, de én meg nem hiszem ezt el, csak ha már  itt lesz. Lehet, hogy még ma közbejön valami túlóra holnap délutánra, amiért muszáj bentmaradni és akkor meg este már mégse… Ismerem. Sajnos.

Nyögvenyelős baszott kényszer az egész.

Festeni fogok. Kell. Rámjött. Nem képeket, hanem a falat. Lehet, hogy még ma délután. A fürdőmet, arra nem sok festék kell és hamar megvan. Az valahogy kimaradt mostanában. A nappalit kellene még, de azt sajnos egyedül nem tudom és nem is merem, mert ha odavágom a lamipadlómat, kitekerem a saját nyakam.

Tiszta hibbant vagyok. Függönyöket mosok, ahelyett, hogy döglenék éjszakás után. Be vagyok pörögve…

Tavasz van, asszem. A szerelem meg a levegőben kevereg, csak valahogy én mindig a szmogot szívom be. Hiába, a szemetet is be kell szippantania valakinek… nem lehet mindenkinek szerencséje, mindenben.

Nem vesztem el, mint láthatjátok. Nem mindenkihez jutott el az infó, amit néhány napja feltettem, amikor megtagadta tőlem a szerver a kapcsolatot… aztán a végén már semmit nem tudtam csinálni, elszálltam, mint a győzelmi zászló.

Szó nélkül azonban nem hagyom el remélhetőleg a terepet. Szóval, ha valamiért egyszer csak úgy eltűnnék, akkor próbáljatok meg megkeresni, ígérem, hogy hasonló néven, vagy címmel a google-ban rámakadtok. Merthogy sosem lehet tudni, és már most is ott tartottam, hogy valahol máshol kell írnom tovább az agybajomat…

Egyéb meg semmi különös, azt hiszem. Az elmúlt napokban “csináltam” a semmit, ami tökéletesen lekötött.

Noname megvan, köszöni szépen, mielőtt erre is kíváncsi lenne valaki. Erről nem is tudok semmi mást mondani. Egy kolléganőm nevetett egyik nap azon, amikor feltette a kérdést:

- Noname megvan?

- meg, úgy, ahogy eddig volt.

- az az érzésem, hogy ha néhány év múlva felteszem ugyanezt a kérdést, akkor is ezt fogod válaszolni

- lehet

Mit lehet itt már tudni?

A férjhezmenés  várat magára… a soha napjáig.

Jajj, erről jut eszembe, kaptam ma egy mailt.  A drága, irigyli a pasimat. Mi tagadás, én is. Főképpen a nem érdekli semmi, csak van a világban hozzáállásáért. Talán ennyi idő után észrevenné, ha eltűnnék… talán…

Hogy nekem mennyi bajom van? Semmi sem jó úgy, ahogy van. Nemhogy értékelném azt, ami van. Lehet, hogy a negatív hozzáállásommal van a baj? Nem azon kéne rágódjak, hogy milyen keveset van velem, hanem annak kellene örülnöm, hogy egyáltalán szán rám néha időt… nem? Elvégre mekkora bazi nagy megerőltetés heti egy délutánt és estét szabaddá tenni, amikor általában van egy kis szex, 1 dvd film megtekintése, valami vacsora- amit természetesen én készítek el, aztán egy jóéjt puszi- jobb esetben és némi alvás, mert amúgy az ágy közepén szoktam aludni, de ilyenkor nem tudok és ez néha bonyodalmakat gerjeszt. Utóbbi bonyodalmak abból születnek, hogy neki nem elég az a hely, amit szerény személyem nagy kegyesen biztosít az ágy szélének 30-40 centijén, mellette még esetlegesen felső vagy alsó végtagokkal megerősítem a ragaszkodásomat- az ágyban való elhelyezkedésemhez- szóval, ennyire jó velem aludni. Sajnálom, ez az időintervallum, amit eddig velem töltött, nem elég arra, hogy mellémcsiszolja magát…

Mint tapasztalhattátok, napok óta nem írtam, sőt, tegnapra mindenki fura üzeneteket és információkat olvashatott a cím alatt. Sajnos a szerver adatbázisa omlott össze, végre ők is úgy tűnik, megoldották a gondot,  és most már én is talán sikeresen visszatelepítem a dolgokat. A régi bejegyzések, nos, nem tudom, hogy sikerült e feltenni, mentve van, de…