WFC Earthrise Starscream megjelenésével szinte egy idõben
kiderült, hogy a Hasbro ezúttal kiadja az egész klasszik
Seeker sort, ideértve a Conehead csapatot is. Dirge és Ramjet
egy dobozban került kiadásra (Amazon ex.), Thrust pedig majd követi
õket, szintén valami exkluzívként. Természetesen
mindketten Starscream remoldok. Az eredetit már bemutattam korábban
ITT.
Repülõ módban a legfeltûnõbb különbség
a szárnyakon van, melyek jól illeszkednek a karakterek korábbi
megjelenéséhez. A korábbi classics deluxe-ok esetében
valóban a robotok "csúcsfeje" adta a gép orrát,
így azok jóval tompábbak is voltak. Itt a gép orra
beborítja a fejet, tehát a gép orra pont olyan, mint Starscream-é.
Fura megoldás, hogy a repülõ alak tulajdonképpen a
térdpaneleken egyensúlyoz. Egyrészt konkrétan a
szél körbeforgatta a fotózás alatt, másrészt
Dirge esetében a tért erõsen festett, jó lenne,
ha nem kopna le. Szóval ez nem túl ideális megoldás,
hol vannak már a classics deluxe mellkasból kihajtható
kerekei.
A robot módot is alaposan áttervezték. A fejeken kívül
természetesen nagyobb térdpaneleket, így új lábat
kapott, de a mellkas sem a régi. A szárnyak nagy része
a lábszárakra kerül, ahogy ezeknél a karaktereknél
kell. A fejük egyébként eltérõ arckifejezéssel
bír.
A Seekerek megítélése érdekes kérdés.
Már a G1 idején
is a rókabõr iskolapéldája volt, de pont ezért
a legitimitásuk gyûjtõként nem kérdõjelezhetõ
meg. A munka viszont jól sikerült.
Alt mód: | 8/10 |
Alt mód festése: | 8/10 |
Átalakítás nehézsége: | 4/10 |
Átalakítás ötletessége: | 4/10 |
Robot mód: | 8/10 |
Robot mód festése: | 8/10 |
Box art:
With the Boss:
Gen. voyagers & class. deluxes:
With the Boss:
Gen. voyagers & class. deluxes:
WFC Earthrise bemutatók: