EPIDAVROSZ
Az Argolis megyében található Epidavros városa már i.e. VII. században lakott volt.
A legenda szerint itt született Apollón fia Aszklépiosz, aki gyógyításáról volt
híres.
Asklepios |
Asklepios botja |
A halandó orvost Zeusz tette meg istenséggé, jutalmul azért, hogy megmentett
egy beteget az alvilágtól. Szentélye a város mellett épült fel, és kellemes
klímájával és bővizű forrásaival a legnépszerűbb gyógyító központ volt az ókori
világban. A várost a körülötte lévő területtel együtt Epidauria-nak hívták, és
független volt egészen a római korig. Működése i.e. V. századtól egészen a római kor
végéig tartott. Története során többször is feldúlták és kifosztották a szentélyt.
I.e. 86-ban a római hadvezér, Sulla megfosztotta kincseitől, majd néhány év múlva
kilikiai kalózok dúlták fel a helyet. A II. században a szétrombolt épületeket
helyreállították és a szentély ismét régi fényében tündökölhetett. 395-ben azonban
a gótok ismét kifosztották majd 426-ban II. Theodosius császár végleg bezáratta a
gyógyító központot. Az enyészeté lett szentélyt két jelentős földrengés is tovább
pusztította 522-ben és 551-ben. Egészen az 1879-1928 közötti ásatásokig pihent
békésen ez a különleges épületegyüttes.
Aszklépiosz szentélyét i.e. 380-375 között építették Theodotos tervei alapján.
A timpanon szobrai Timotheos (athéni államférfi és tengeri hadvezér; Kononnak fia,
Isokrates tanítványa) faragványai, míg Aszklépiosz arannyal és elefántcsonttal
borított szobra a parosi Thraszimedesz munkája. Aszklépioszt rendszerint kezében
botot tartva, kutyával és kígyóval az oldalán ábrázolták templomában. Mindezek a
természetes bölcsességet jelképezik. A templom mellett i.e. 360-330 között épült
fel a Tholosz, a kör alakú oszlopcsarnok, melyet Polükleitosz tervezett. Sajnos
eredeti funkcióját nem ismerjük. Koncentrikus járataiban a szent kígyókat
tartották , vagy a szentély papjai tartották rítusaikat. Ma már csak romjai
láthatóak.
A templomtól és a Tholostól északra található az Enkoimitrion, ahol a betegek
megtisztultak, áldozatot mutattak be, és ahol az első éjszakát töltötték. Álmukban
Aszklépiosz meglátogatta őket, és vagy meggyógyultak vagy megmutatta számukra a
gyógyulás útját. A feltárások során számos orvosi eszközt találtak, mely bizonyítékot
nyújt arra, hogy a szentélyben különféle beavatkozásokat is végeztek. A gyógyító
központ körül más istenségek (Artemisz, Aphrodité) templomai álltak, valamint számos
különféle épület szolgált szállás és egyéb kiszolgáló épületként.
A Tholosztól délre található a Gymnaszium, melyet négyévente, Aszklépiosz tiszteletére
rendezett fesztiválok alkalmával használtak. Kőpadsorai mind a mai napig érintetlenek, s még
egy rajtvonal is látható. A rómaiak még egy odeont is építettek hozzá, hogy itt
rendezzék meg a fesztivál zenei versenyeit. A szentélytől távolabb, dél-nyugatra
található a színház, melyet szintén Polükleitosz tervezett az i.e. 4. században.
A Harani hegy északi lejtőjébe épített 14000 néző befogadására alkalmas teátrum
Aszklépiosz gyógyító szentélyére tekint. 55 sorban helyezkednek el az ülőhelyek,
melyeket a diazoma azaz sétány választ ketté, alsó és felső részre. A magas rangú
elöljáróknak és papoknak a teljes felső rész (melyet a római korban építettek a
színházhoz) illetve az alsó rész első sorát tartották fenn, melyek ülőhelyei
háttámlával is rendelkeztek. A többi néző a fennmaradó helyeket foglalhatta el
(ülőpárnáról mindenki maga gondoskodott). A teátrum akusztikája hihetetlen. Úgy
tervezték, hogy minden részéről tökéletesen, torzulásmentesen lehessen hallani azt
ami a színpadon történik.
Mivel a színház a szentélytől távolabb esik, sosem
rongálták meg. Itt maradt fenn az egyetlen kör alakú ókori orkhésztra (színpad),
bár az egykor a közepén álló oltár mára elveszett. A színészek két oldalsó folyosón,
a paradoszokon közelítették meg a színpadot, mindkettő fölött monumentális kapu
tornyosult, melyek pilléreit mára helyreállították. Az orkhésztra mögött, a
nézőtérrel szemben állnak a szkéné maradványai, ahol a nézőket fogadták, és a
proszkenion, melyet a szereplők a színpad kiterjesztéseként használtak. 1954-ben
újra nézők ezrei élvezhették az epidavroszi színház fantasztikus akusztikáját
Dimitri Mitropoulos és Maria Callas segítségével. A színház "falai" között
rendszeresen tartanak különféle előadásokat. Az epidavrosi nyári fesztivál
alkalmával június végétől augusztus végéig a görög drámák számos kincsével
találkozhatunk.
Előadás |