Marihilfer és Mozart golyója

 

1. rész: "Hello Tourist"

 

Nem is olyan rég - erre jól emlékszem még - , álltunk kint a határon. Gorenje volt a trend, s hogy legyen happy end a merverstojer bejátszott.

 

Ha megkérdezel egy átlagos magyar embert, hogy mire asszociál arról a szóról, hogy Bécs, akkor kétféle választ várhatsz:

 

Na akkor jöjjön egy kis okosítás. Ausztria fővárosa úgy mint Budapest 23 kerületből áll. Tömegközlekedése sokkal figyelemreméltóbb, mint a mi fővárosunké. 6 metró vonala van (ami csak 5, de ezt majd később megmagyarázom), amik keresztül fonják az egész várost. Nálunk csak 3,5 metróvonal van eddig. Villamosainak egy része már Miskolcon dübörög, viszont vannak olyan külvárosi részek Bécsben, ahova ember nem hinné el ha nem látja, hogy a tuja befér az utcába. Ezt csinálja egyszer meg a BKV!

Mivel a fő látnivalók a belső kerületekben vannak, így én is megpróbálok ezekre koncentrálni. Ha vonattal érkezel Budapest – Győr – Hegyeshalom irányból, akkor a Westbahnhofra fut be a szerelvény jó esetben 3, rosszabb esetben 5 – 5,5 óra alatt. Persze előbb itthon jegyet kell venned, ami nem olyan egyszerű dolog, ha pont a visszautazásod napján vált menetrendet a MÁV és nem tudod mikor indulhatsz Bécsből haza. Én kis nehézségek árán, de szereztem jegyet a páromnak és magamnak.

Eljött a nap, kis izgalommal szálltunk fel a vonatra. Megérkeztünk Hegyeshalom állomásra. Felszállnak az osztrák határőrök. – Grüßgott! Passport bitte! Átnyújtjuk az útleveleket és jó turista módjára mosolygunk is hozzá. Tiszt megnézi, visszaadja, megköszöni, elmegy. Már a szomszéd kupéban ülőket zargatja. Épphogy eltesszük az útlevelet, megjelenik a magyar kollegina és Ő is átfutja az utazási igazolványunkat. Közben már átértünk Ausztriába. Wilkommen in Österreich! (Üdvözöljük Ausztriában!) Onnan lehet tudni, hogy mikor értünk át, hogy közvetlen a határmenti területen szép sorban pörögnek ilyen óriás ventillátorok.

 

 

/ Jó, tudom, hogy szélerőműnek hívják, de ez nem mindenkinek ilyen evidens. ;-) - a szerző a szerkesztőnek / Egyetlen osztrák megállónk Bruck a.d. Leitha. A Leitha hídját a köv. 1 órában sehol se látom, de ám legyen. Ha ez a település neve, akkor fogadjuk el. Így is fogadok, hogy csak azért lett beiktatva ez az állomás, hogy szegény határőröknek ne kelljen kimenni Bécsig, hogy aztán visszamehessenek Hegyeshalomig. Végre megérkezünk Wien – Wesbahnhofra. Leszállunk és megfagy bennünk a vér. A szó szoros értelmében, mivel a jó meleg kabinból kilépni a -1 fokba… el lehet képzelni. Itt a pályaudvaron lehet bérelni poggyászszállító kézikocsit. (Nálunk miért csak a reptéren van ilyen? Nem is értem.) Ránézésre olyan mint a bevásárlókocsi. Odamész, betolod a lyukba… az 1 euróst és már gurulhat is a verda a kerekein. Akarom mondani láncain. Nem lettem militarista, tényleg lánctalpa van a poggyászszállítónak. Na haladjunk tovább.

A legjobb és legpraktikusabb megoldás a metró. Persze azért vigyázzunk, mert a bécsi U-bahn (azaz a metró de a továbbiakban csak U-ként fogom emlegetni, hiszen ahol egy nagy kék dobokockát látsz a városban, minden oldalán egy nagy fehér U betűvel, ott a metróállomás) csalós. Ugyanis szinteltolással dolgozták ki a vonalakat, így megtörténhet, hogy egy aluljárón belül egy fél napot elkeringhetsz, mire rájössz merre kell menjél. Az U3-nál függőleges eltolás van, az U2-nél vízszintes. Igen, itt megvalósult, hogy külön emeleteken van a két irány egymáshoz képest, és akkor még nem is bonyolítottuk meg a dolgot azzal, hogy a Westbahnhofnál 3 vonal is találkozik. Na ebből gyere ki, ha tudsz!

 

 

Végülis csak megérkeztünk a szálláshelyünkre. Lepakoltunk és elindultunk várost nézni. Már ahogy kiléptünk a kapun ott volt velünk szemben az első látnivaló. Ott tornyosult előttünk. Ugyanis a Mariahilfer Straße bevásárló szakaszának közepén ott áll szép csendben a Mariahilfer Kirche. Bármennyire hihetetlen a sok áruház és üzlet közt ott a nyugalom szigete, egy gyönyörű belső térrel rendelkező kis templom. Persze van vásárlási lehetőség annyi, hogy egész nap sötétedésig ott lehetsz. Csak vigyázni kell, mert péntek du. – szombat estig az egész utca egyetlen hömpölygő embertömeg és a zsebes, az Bécsben is zsebes. Ne tessék hiú álomba ringatni magad, hogy minden tökéletes a sógorok fővárosában. Ott is van szemét, ott is van bűnözés. Szóval van áruház és bolt rogyásig, de nem emelek ki egyet sem, mert egy árva euróval sem támogatták még a portált.

Ellenben mindenképp meg kell említsek egy kávéházat. Igényes, elegáns környezet. Udvarias kiszolgálás, csokornyakkendős pincérek. Finom bécsi kávé. Ezek a fő jellemzői a Café Westendnek ami a pályaudvartól nem messze van a Mariahilfer sarkán. Ez a kávéház visszaidézi milyen lehetett anno nálunk pl. a New York. Bár a Westbahnhof közelében van mint mondtam, ide nem illik csak úgy bezuhanni. Itt nyugodtan, csendben illik kávézgatni. Ez az elegancia nem megy a pénztárcánk rovására sem, hiszen egy sima Kis Barna (Kleine Braun) is kb. 2 euro. Annyi disszonancia azért fellelhető, hogy itt minden asztalnál lehet dohányozni és senki nem veri ki érte a balhét. Aki nem dohányos az inkább egy ajtó közeli helyet válasszon. Nem akkora a füst, hogy bozótvágóval lehet vágni, de van akinek a kevés füst is árt ezért szólok.

 

 

Következő állomás a Stephansdom a Stephansplatzon. Ránézésre olyan mint a Mátyás templom, csak ennek a tetejéről nem hullanak a kődíszek az ember fejére. Innen nyílik a Kärtner Straße, ami a Váci utcának felelhet meg. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ezt a címet (Bécs Váci utcája) a Mariahilfer Straße vívta ki magának, de ez tévedés. Az inkább a Szt. István körútra hasonlít. Mi viszont másik irányba mentünk. Kiértünk a Grabenre, ahol egy óriási adventi koszorú fogadott minket, de volt ott verklis s minden amire buknak a turisták. „Hello Tourist, on the left side…” /Emil Rulez: Hello Tourist/