Marihilfer és Mozart golyója
5. rész : Álom, álom, édes álom
Az utolsó napot az elutazásig igyekeztünk kihasználni, bár az idő eléggé szorongatta a nyakunkat. De két olyan hely volt, amit nem hagyhattunk ki. Az egyik Sigmund Freud háza, ill. most már múzeuma. A híres pszichológus életét és munkásságát talán nem fejteném ki bővebben. Na jó nagyon röviden (lásd lent).
Nincs feltűnő helyen, ez tény. Legcélszerűbb az U2 Schottentor/Universität állomástól egy megállót feltujázni, és onnan lehet menni gyalog. Ahogy beléptünk a házba az udvarra nyíló üvegajtó szép mintáit vettük észre. Mennyire érdekes, hogy ez egy bérház , ráadásul nem is Bécs turisztikai értelemben vett közepén található, hiszen a Bergstaße a IX. kerületben van. Mégis teljesen tiszta a lépcsőház, és a vakolat se pottyan az ember nyakába. Biztosan tudom, hogy ez nem csak a professzor házában van így!!
Mivel a múzeum a lakásból és rendelőből lett kialakítva így itt nem lehet csak úgy berontani. Illik csengetni (a 6 eurós belépti díjat is – a szerk.) és illik a kabátot az előszobában hagyni. Tárlatvezetés nincs, hanem önkiszolgálás van. Ide ahogy én észrevettem nem járnak tömegesen a magyarok (nem úgy mint Schönbrunnba – a szerk.). Ezért „csak” német, angol, olasz és francia nyelvű ismertető dossziékat lehet elvenni. Nagyon ügyes megoldással különböző nyelvekhez különböző színű dosszié jár! Lehet hogy ez csak nekem szúrt szemet? Persze a segédanyagot illik távozáskor a polcra visszatenni. A múzeumban rengeteg fénykép található Freudról, családjáról, tanítványairól, elismeréseiről, tanulmányairól. Ezen kívűl látható még a váróterem, ahol a paciensek vártak a sorukra (vagy a sorsukra?). Sőt, be lehet menni a prof nejének szobájába is. De többet nem írnék erről, mert akkor senki nem akar elmenni. Igaz anno Freud se akart nagyon, mégis elment Bécsből. Jött valaki, akinek az álmait még Ő se tudta volna megfejteni. Arról a szobafestőről van szó, akinek a II.Világháború borzalmai köszönhetőek. Hitlerrel nem akart szembeszállni, így inkább emigrált és Londonban halt meg.
Na de menjünk tovább. Hiszen várt még ránk egy program. Schönbrunn felfedezése. Az eljutás módja gondolom már evidens. U-bahn. Terveinkben szerepelt, hogy a Duna-parton sétálunk le az U2 végállomásáig és majd ott felszállunk az U4-re, amivel kiszáguldunk egészen a császári kastélyig. Kis tájékozódási kavarodás miatt ez nem így sikerült. Nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy az U2 az utolsó megállótávot egy vágányon teszi meg, majd befut az állomás közepére. Aztán… most láss csodát, mindkét oldalon nyitható az ajtó! Jobbra lépek ott is peron, balra lépek ott is peron. Az U4 a legfurább metró vonal, amit eddig láttam. Egy darabig megy a föld alatt. Aztán az alagút hirtelen nyitott lesz egyik oldalról és lehet látni a Donau-kanalt. De az állomás ugyanúgy a föld alatt van. Aztán a metró kijön a levegőre és ott is marad.
A kastély megállója erősen emlékeztetett a mi földalattink megállóira, csak ugye ez felszíni. Ahogy a metrótól haladtunk a bejárat felé, valaki megjegyezte a tömegesen leszállók közül, hogy milyen kicsi ez a kastély. Azt gondoltam magamban: - Járd csak végig és majd rájössz. Feltűnt, hogy mennyien jönnek szembe Schönbrunnos bögrével.
Kezdtem örülni, hogy csak úgy utánavágják az embernek, de azért ennyire még a Sógoroknál sincs jólét. A bögrébe lehet forró puncsot, vagy bort (vagy ami van éppen) kérni. Eldöntheted, hogy kell-e a bögre hazavinni, vagy sem. Ha kell, akkor természetesen némivel drágább, amit iszol. Persze, ez csak az adventi vásárban volt így. A kastély büféjében a poharat nem viheted el mégis, drágább árat fizetsz. Minket a két forró csoki fizetésekor mindössze 40 eurocentel vertek át. Na de ki áll oda balhézni 100 ft-ért ha mögötte is sokan állnak. Ez legyen a legkellemetlenebb élményem Bécs kapcsán. Ahogy beljebb haladtunk nem csak a befagyott szökőkutakat vettem észre, hanem azt a nem kevés embert, akik sorban álltak. Olyan hosszan , mint nálunk Karácsonykor a hajléktalanok az ingyenétel osztáskor. Biztos nagyon szép belülről a kastély, de engem vasvillával se lehetne rávenni, hogy sűrű mínuszokban órákig álljak sorba. Pláne hogy nekem kellene 33 eurot befizetni, hogy körbemehessek az egész hodály azon szobáin és termein, amiken át lehet menni. Ennél jobban vonzott volna, párom azon ajánlata, hogy üljünk fel a Schönbrunni „betonpöfögőre”. Ez egy olyan kisvasút, ami végigrobog a kastély parkján 1 óra alatt.
De nekünk nem volt erre időnk sajna. Indulni kellett, mert ahogy Demjén is énekli : „A vonat nem vár.”
Utunk (és így beszámolóm is) véget ért. Most legalábbis. De már tudom mit hoz nekem a nyár. Megint irány Bécs! „Még, még, még. Ennyi nem elég!” /Republic: Repül a bálna/
Sigmund Freud (1856-1939)
Sigmund Freud, orvos, pszichológus, a pszichoanalízis atyja, a közfelfogás szerint a XX. század egyik legbefolyásosabb és legmeghatározóbb gondolkodója. Kezdetben Joseph Breuerrel együtt munkálkodva kidolgozta azt a teóriát, amely szerint az elme komplex energiarendszer, és Freud ennek szerkezetét vizsgálva jutott el a pszichológiához. Elemezte és finomítgatta a tudatalatti, a gyermeki szexualitás, és az elfojtás fogalmát, valamint javasolta az elme hármas felosztását, mindezt az ember lelki fejlődésének és a rendellenes mentális folyamatok megértésének céljából egy radiálisan új alapokon nyugvó terápiás szerkezetben. A pszichoanalízis sokrétű megjelenését, ahogyan azt napjainkban ismerhetjük, alapjaiban közvetlenül Freud eredeti munkáira lehet visszavezetni. Az emberi cselekvések, álmok, és tulajdonképpen a kulturális hatások újszerű freudi megközelítése, vagyis a kifejtett szimbolikus jelentések megfellebbezhetetlen uralma a terápiában, rendkívül termékenynek bizonyult és számtalan más területre is hatással volt, így például az antropológiára, a szemiotikára, a művészi kreativitásra és szerencsére a pszichológiára is. Ugyanakkor Freud legfontosabb, és leggyakrabban idézett kijelentése, vagyis az, hogy a pszichoanalízissel az elme egy teljesen új tudományát találta fel, mai napig viták és polémiák tárgyát képezi.
