Gordonka

A gordonka olaszul Violoncello vagy röviden Cello, magyarul kisbőgőnek is nevezik.
A hegedü után a legdallamosabb – basszus – vonós hangszer, melynek hangja legközelebb áll az emberi hanghoz.
Hasonlóan a hegedű hangszercsalád többi tagjához (hegedű, brácsa, nagybőgő), ez a hangszer is négy húrral rendelkezik, melyek kvint távolságra vannak egymástól.
A nagybőgő és a mélyhegedű közt a közép helyet foglalja el alakjára és hangterjedelmére nézve. A régebbi viola di gamba (térdhegedű) hangszerből fejlődött ki, mely azonban kisebb volt.

Zenekarban és kamarazenei művekben nagy szerepet játszik, de mint szólóhangszer is, a hegedü után a legtökéletesebb és legdallamosabb.
Felhasznált irodalom: Pallasz Nagy Lexikon

A gordonkatanítás feladatai:

Megismertetni a tanulóval

• a hangszer lehetőségeit, irodalmát, történetét,
• a gordonka akusztikai sajátosságait,
• a hangszer hangolását,
• a hangszer és a vonó felépítését, részeit,
• a bal kéz játékára és a vonó kezelésére vonatkozó jelzéseket,
• a hangképzés főbb fiziológiai törvényszerűségeit,
• a gyakran előforduló ritmusképletekhez szükséges vonóbeosztást,
• a zenei alapkarakterekhez tartozó vonókezelést,
• a gordonkairodalom legkiemelkedőbb alkotó- és előadóművészeit,
• a vonós hangszercsalád többi tagját.

Alakítson ki könnyed hangszerkezelést:

• megfelelő vonóvezetést, balkéz-technikát,
• helyes, test-, hangszer- és kéztartást és tudatosítsa ezeket,
• dinamikailag árnyalt, telt, színes, kifejező gordonkahangot,
• differenciált hangindítást és hanglezárást,
• laza, egyenletes ujj- és kartechnikát,
• a kezek pontosan összehangolt mozgását.

A fentiek eléréséhez gyakoroltasson rendszeresen

• hangsorokat és hangzatokat különböző figurációkkal és szólamszámmal valamennyi húron és fekvésben,
• a felmerülő technikai problémáknak megfelelő mozdulatsorokat, ujj- és vonógyakorlatokat.

Fordítson figyelmet

• a céltudatos gyakorlási módszer kialakítására,
• a különböző vonásnemek elsajátítására,
• a pizzicato-technikára,
• az üveghangok megszólaltatására,
• a megfelelő ujjrendek készítésére és a fekvések beosztására,
• a hangköz- és akkordjáték sajátosságaira,
• a lapról olvasási készség fejlesztésére,
• a basszus-, tenor- és violinkulcs folyamatos olvasásának kialakítására,
• a tudatos zenei memorizálásra,
• a művek zeneileg igényes kidolgozására,
• a rendszeres társas muzsikálásra.

Tanítsa meg a tanulókat a hangolási és a legalapvetőbb hangszer-karbantartási feladatokra.

Követelmények az alapfok évfolyamainak elvégzése után

Az „A”tagozat végén a tanuló ismerje

• a hangszer és a vonó felépítését, részeit, hangszerének gondozását és megóvását,
• a tanult anyagban előforduló tempó- és karakterjelzéseket, egyéb előadási jeleket, zenei műszavakat és ezek jelentését,
• a tanult előadási darabok zeneszerzőinek nevét, a művek címét, és tudja helyesen kiejteni és leírni azokat,
• a bal kéz játékára és a vonó kezelésére vonatkozó jelzéseket,
• a hangsorok előjegyzését és ujjrendjét,
• az egyes húrok és az egyes fekvések hangkészletét,
• a hangképzés főbb fiziológiai törvényszerűségeit (a vonás iránya, a vonó sebességének, nyomásának és a hídtól való távolságának összefüggése),
• a gyakran előforduló ritmusképletekhez szükséges vonóbeosztást,
• a zenei alapkarakterekhez (dolce, grazioso, espressivo, risoluto) tartozó vonókezelést.

Legyen képes

• a zenei anyagot életkora és egyéni képességei, illetve készsége szintjén kotta- és stílushűen, értelmesen tagolva, a zene folyamatát és összefüggéseit érzékeltetve, kifejezően megszólaltatni,
• ujjrenddel és vonásjelzéssel gondosan ellátott könnyebb zenei anyagot mérsékelt tempóban lapról eljátszani,
• szokatlan nehézséget nem támasztó könnyebb művet ujjrenddel és vonásjelzéssel ellátni.

Tudjon kottát olvasni basszus-, tenor- és violinkulcsban.

A „B” tagozat végén (az „A” tagozat követelményein felül)

A tanuló legyen képes tudásáról számot adni az alábbiak pódiumon történő bemutatásával:

• dúr és moll skálák, hármashangzatok 3 oktávon keresztül, 3 #, 3 b előjegyzésig, tercek és szextek, az alsó fekvésekben kettes kötéssel is,
• négy etűd (pl. Dotzauer: Etűdök II.),
• egy preklasszikus szonáta lassú és gyors tétele,
• egy előadási darab.

További követelmények a továbbképző évfolyamok elvégzése után

Az „A” tagozat végén

Tudjon a tanuló szép hangon, kifejezően koncertet, szonátákat, előadási darabokat eljátszani.
Legyen képes gazdagabb hangszínek és karakterek megvalósítására, virtuózabb darabok eljátszására.

A „B” tagozat végén (az „A” tagozat követelményein felül)

A tanuló legyen képes tisztán

• 4 oktáv terjedelemben gyors tempóban egyenletesen skálázni,
• hármashangzatokat, terceket és szexteket játszani,
• p és f dinamikában kantilénaíveket megszólaltatni.

Tudjon

• a magasabb fekvésekben is tartalmas hangot képezni,
• kifejezően, minden ujjal vibrálni.

Legyen képes

• gördülékeny fekvésváltások végrehajtására,
• mérsékelten gyors tempóban egyenletes pergő-játékra,
• zenei agogikák helyes kivitelezésére,
• a jobb és bal kéz könnyed mozgásainak összehangolására,
• a dinamikai árnyalatok megvalósítására,
• a zenei alapkarakterek (dolce, espressivo, risoluto, grazioso) megjelenítésére.

Ismerje

• az abszolút intonáció fogalmát szemben a temperálttal,
• a különböző vonásnemeket és azok kombinációit.