Tíz éve Kairó egy romhalmaz volt - most sokkal tisztább, mint Budapest. A pekingi reptéren enni lehetne a földről, a jól szervezettségről nem is beszélve, de amikor Frankfurtban átszálltunk, az európai repülőtér egy kaotikusan működő, koszos hely volt. Például amikor Kínából hazaértünk, a gyerekek azt kérdezték: tanár úr, Ázsiából jöttünk, de hova? Másfél hét múlva kitört az érettségi botrány. Ahogy Magyarországnak sem volt soha ilyen esélye, mint most a csatlakozással, ehhez képest ugyanaz a marakodás folyik, mint eddig. Persze minden résztvevő hibás, de örülök, hogy a diákjaink képesek ezt kívülről szemlélni.

 - Mit lehetne tenni a más kultúrák elfogadásáért?

Fontos, hogy ne vulgáris cikkekből vagy politikai gyűlöletkeltésből informálódjunk más népekről – lásd iszlám terrorizmus. Létkérdés, hogy ne alakuljanak ki előítéletek. Nem helyes az európai felfogás kizárólagossága, miszerint csak az számít, ami európai. Ezt bizonyítja, hogy szembe tudjuk állítani saját kultúránkat magasabb színvonalon létezőkkel is. Az emberiségnek nincs más választása, mint a különféle kultúrák békés egymás mellett élése, majd együttműködése, de az már a következő fokozat. Ez érvényes Magyarországra és más európai országokra is, mint például Franciaország. Az Európai Unió is rádöbbent erre: öt fejlesztési vezérelvük közül az egyik a kultúrák egymással való megismertetése az európai országokban és a világban lévő piacaikon.

- Itthon inkább az a beszédtéma, mit mondott egyik vagy másik párt, és emellett elsikkad a nagyvilág.

De hogy működik a szlovák vagy a román kultúra, azzal nem törődik senki. 1999-ben meghirdettük az Esély Határok Nélkül programot. Jártuk a Kárpát-medencét, mindenhonnan felvettünk egy magyar és mellé például egy román vagy szlovák diákot. Tanuljanak itt együtt toleranciát, együttélést, majd hazatérve hasznosítsák tapasztalataikat. Ezt mindenki támogatta, de mikor itt voltak a gyerekek, kiderült: nincs rá pénz. A beígért támogatásból semmit nem kaptunk – sem az államtól, sem egyéb szervezetektől. Azt mondták: küldjük őket haza. Hogy tehettünk volna ilyet? A gyerekek tanítása 54 millióba került – majdnem csődbe mentünk. Végül a tizenkilencből kettőt küldtünk haza magatartási, tanulmányi okokból, de két másik kivételével mindegyik egyetemen, főiskolán van. Egyikük most végez Európai Uniós tanulmányaival. Négy év alatt összesen egyszer kaptunk rájuk 100 ezer forintot a Nemzeti Banktól, két hétig tartott. Volt, aki azt kérdezte: mit képzelek, hogy a magyar gyerekre sincs elég pénz, minek hozok ide románt meg szlovákot? Meg sem értette, miről szól az egész.

 

1   2   3   4   5   6   7   8   9

 

 Vissza                                                                                                                       Tovább