Minden idők legismertebb titkosügynökének atyja, Ian Fleming megalkuvást nem ismerő életet élt egy megalkuvásokkal teli világban. Egész pályafutását és munkásságát lehetetlen néhány sorban összefoglalni, így itt csak a fontosabb momentumokra térnék ki.

Néhány évvel ezelőtt kezdtem bele egy antológia írásába 007, avagy amit James Bondról tudni kell - munkacímen. Ennek bizonyos részei már rég készen vannak, egyszer talán be is fogom fejezni. Örülök ennek az oldalnak, mivel az egész fordítósdi dolgot, azaz, hogy egyáltalán ebbe belecsöppentem, Bondnak köszönhetem. Elsőként a 007 szülőatyja, Ian Fleming életét mutatom be.



Ian Fleming (1908-1964)

Minden idők legismertebb titkosügynökének atyja, Ian Fleming megalkuvást nem ismerő életet élt egy megalkuvásokkal teli világban. Egész pályafutását és munkásságát lehetetlen néhány sorban összefoglalni, így itt csak a fontosabb momentumokra térnék ki.

Ian Lancaster Fleming 1908-ban született. Apja, Valentine Fleming földbirtokos volt Oxfordshire-ben, és nem mellékesen parlamenti képviselő is. Az első világháborúban vesztette életét, fia ekkor még be sem töltötte kilencedik életévét.

A nagyapa, Robert Fleming tehetős skót bankár volt, így unokája, Ian Fleming előtt az életben minden lehetőség nyitva állt. Igaz, az elismertség és általános tisztelet – ami a társadalmi osztályának járt – nem kizárólag a vagyonnak volt tulajdonítható. Angliában a puszta tény, hogy valaki vagyonos, még nem jelent automatikus bejárást a legelőkelőbb társaságba. Ám az apa megtette kötelességét, hiszen életét áldozta hazájáért. A halálhírét hozó gyászjelentést maga Winston Churchill írta alá.

Valentine Fleming a feleségére, Evelynre hagyta hatalmas birtokát, így ezáltal is megőrizte számára a társadalmi kiválasztottságot. Az író életének egy részét feldolgozó film, a Spymaker, avagy Ian Fleming titkos élete mellesleg meglehetősen ridegnek mutatja be az anyát. A filmről még később lesz szó. Apja szelleme többször is meghatározó volt a Fleming gyerekek életének későbbi alakulására. Számukra az apa örökké az a fiatal, merész hős maradt, akinek egyénisége és személyiségének varázsa halála után valódi legendává vált. De Iannek ez olykor túl nagy kihívást jelentett, nem mindig tudott apja emlékéhez méltó lenni és megfelelni az elvárásoknak.

A fiatal Flemingnek nem csupán apja emlékének szellemével kellett szembesülnie, de bátyja, Peter Fleming árnyékával is. Peter, aki Valentine Fleming halála után a családfő szerepét vette át, Etonban tanult, majd Oxfordban szerzett diplomát. A nagyobbik fiú mellett Iannek nem sok jutott apja örökségéből, ami ugyancsak növelte benne a kitaszítottság és a javaktól való megfosztottság érzését. Ő maga is Etonban tanult, akárcsak későbbi hőse, Bond. Az ifjú Fleming jeleskedett az atlétikában, több versenyt is megnyert, ám az érettségit nem sikerült itt letennie. Ennek egy lánnyal kapcsolatos incidens volt az oka. Etonban egyébként is csak Valentine Fleming fiaként, illetve Peter Fleming öccseként bántak vele. S mivel csupán mindig valakinek a valakije volt, sosem lehetett igazán önmaga.

Ian Fleming karrierje később a sandhurst-i katonai akadémián sem tudott igazán kibontakozni – innen tiszti kinevezés nélkül távozott. A későbbiek során sem volt lehetősége rá, hogy hagyományos katonai pályafutása kiteljesedjék. Mindemellett különleges egyénisége, szabadságvágya és önállósodó lénye egyáltalán nem illett bele a hadsereg mintaszerű életébe. Távozásának oka egy éjszakai kimaradáson történt kellemetlen esemény volt.

Nem sokkal később az öreg kontinensre, Európába ment, hogy folytassa tanulmányait. Ausztriában, azon belül is Kitzbuhelben teljesen más környezet fogadta, mint Etonban vagy Sandhurstben. Itt végre rátalált arra az útra, amely leginkább illett az egyéniségéhez.

Kitzbuhelben senki nem ismerte Valentine Fleminget, a háborús hőst, vagy Peter Fleminget, az angol akadémiák csillagát. A diákok csak Iant, a vékony, szikár, jóképű és művelt etonit látták benne, akinek borotvaéles esze volt, és a nőkkel szembeni viselkedésében nyoma sem volt bármiféle félénkségnek. Ezzel kitűnt társai közül. Mivel kikerült apja és bátyja árnyképe alól, végre esélye nyílt arra is, hogy rátaláljon önmagára.

Igaz, egyelőre fogalma sem volt, mit kezdjen magával. Írt néhány novellát és verset, de ez még nem jelentette azt, hogy különösebb érdeklődést mutatott volna az írói pálya iránt. Végül úgy döntött, hogy megpróbálkozik a külügyi szolgálat valamely területén, de legnagyobb bánatára a képesítő vizsgákon nem felelt meg az elvárásoknak. A csalódást hamar kiheverte, és bátyja nyomdokain járva az újságírás felé orientálódott. A Reutersnek kezdett dolgozni.

Legnagyobb sikerének egy oroszországi kémperről írt tudósítása számított. S bár ezzel még nem múlta felül valamennyi vetélytársát, sikerült kivívnia csodálatukat. Mindezzel együtt ezen a helyen ismét csak a másik Fleming volt. Bátyja, Peter beutazhatta az egész világot, és színesebbnél színesebb tudósításokat küldött a legegzotikusabb helyekről.

Így Ian hamar ráébredt, hogy újságíróként nem fog túl sok pénzt keresni. A családi vagyonból pedig továbbra sem számíthatott sokra.

Szakította Reutersszel, és úgy döntött, megpróbál valami hasznot húzni a jól csengő Fleming névből. Elhelyezkedett egy londoni bankár cégnél. Ez sem hozott számára különösebb anyagi gyarapodást, de legalább elérte, hogy független lehetett. London Belgravia negyedében lévő lakásán sokszor látta vendégül barátait. Ahhoz elég jómódú volt, hogy fogadásokat adjon. Ezek meglehetősen szabadelvű és fesztelen partik voltak: óriási tétekkel folyó bridzsjátszmák, extravagáns vacsorák, érdektelen románcok jellemezték életének ezen időszakát. Rajongott a nem megszokott dolgokért, amivel néha igencsak meglepte barátait. Miközben Peter Fleming ontotta a valódi kalandtörténeteket, Ian csak az élvezeteknek élt.

1939-ben, harmincegy éves korára elege lett a fáradságos, napi munkával járó bankárkodásból. A tőzsdei árak emelkedése és csökkenése a jelek szerint nem jelentettek különösebb izgalmat a számára. A Reutersnél eltöltött idő alatt barátokat szerzett a Külügyminisztériumban, amely kapcsolatokat bankárkodása alatt is szorgalmasan ápolt. Ugyancsak 1939-ben Fleming furcsa módon ismét elvállalt egy megbízatást, amelynek során egy újabb kémperről kellett tudósítania a Szovjetunióból. Akadnak persze olyan feltételezések is, miszerint Fleming egész idő alatt a Titkosszolgálatnak dolgozott. Ugyancsak ebben az évnek a májusában formális megbízatással kezdett – csatlakozott a Tengerészeti Hírszerzéshez. Nem sokkal később igazgatósági titkárrá nevezték ki, hadnagyi rangot kapott, majd parancsnokká léptették elő. Fleming az angliai kémelhárítás legfontosabb emberének John Godfrey admirálisnak lett a jobbkeze.

A háború jót tett Flemingnek. Felrázta és felfrissítette fantáziáját, fegyelmezett életre kényszerítette. Fő szervezője és végrehajtója lett a maga szervezte küldetéseknek. Londonban, az Admiralitás épületében lévő irodájában dolgozta ki jobbnál jobb ötleteit – a cél a németek ellenőrzése és megtévesztése volt.

Következő oldal (2/2)