1940-ben maga is ott volt Dieppe-ben, a széthulló Franciaországban, ahol szinte percenként kellett fontos döntéseket hoznia, hogy vajon a menekülő tömegeket vagy saját hazája biztonságát tartsa-e szem előtt. Mégis mindent könnyed eleganciával oldott meg. Ez a könnyedséggel párosuló éleselméjűség a Tengerészeti Hírszerzés egyik erősségévé tette. Sokszor abszurd, kivitelezhetetlennek tűnő, mégis zseniálisan egyedülálló akciókat tervezett. Mindemellett tökéletesen tisztában volt a háború üzleti vonatkozásaival is, így képes volt pontosan felmérni munkájának gyakorlati részét, az emberi erőforrásokat, és a pénz kényszerítő korlátjait. Feladatait sosem vette félvállról, mindig tudatában volt a valóságos emberi kockázatok lehetőségének. Különböző megbízatásairól számtalan emlékeztetőt és jelentést írt Godfrey admirálisnak. Stílusa, elegáns érvelései, valamint látszólag korlátlan ismerete az egyes ügyekben résztvevők magánéletével kapcsolatosan az egyébként száraz és unalmas jelentéseket kalandos olvasmányokká tették.

Fleming William Donovannek írt jegyzetei részletes tervezetet tartalmaztak az OSS, egy a CIA-hoz hasonló szervezet felállítására vonatkozóan. Ezért a munkáért Fleming egy revolvert kapott ajándékba, amelyre a "Különleges szolgálatért" (For Special Services) felirat került. Mellékesen megjegyzendő, hogy ezzel a címmel - Különleges szolgálatért - jelent meg John Gardner 1982-ben írt Bond-története. Fleming Godfrey admirális bizalmasaként tett egyik külföldi útja során az Egyesült Államokban találkozott J. Edgar Hooverrel, és William Stephensonnal. Utóbbival szoros munkakapcsolat alakult ki.

A háború folytatódott, és Fleming a 30-as Bevetési Egység irányítója lett. A különlegesen képzett kommandósokból álló csapatra a nem mindennapi hírszerzői feladatok ellátásakor volt szükség. Ezeket a küldetéseket többnyire a frontvonalak mögött hajtották végre, sokszor a németek által megszállt területeken. A 30-as Bevetési Egység sikeres akciói mind Fleming érdemeit dicsérik.

A háború végén Fleming Jamaikára utazott, egy a Tengerészeti Hírszerzés által szervezett konferenciára. A rövid látogatás alatt megismerkedett a sziget minden gyönyörűségével. Jamaikát elkerülte a háború: itt nem voltak élelmiszerjegyek vagy általános áruhiány. Az ügynök ekkor elhatározta, hogy ezen a paradicsomi helyen fog élni. Minden ember fejében megfordul a gondolat, hogy el kellene szökni egy távoli, egzotikus szigetre, ahol nem fárasztják a hétköznapi gondok, a munka, az anyagi problémák, ahol minden nyugodt és békés. Mégis kevesen vannak, akik ezen álmukat valóra is váltják. Fleming azonban nem hagyta, hogy bármi is eltérítse dédelgetett terve megvalósításától. Elhatározta, amint a háború véget ér, visszatér a szigetre, és letelepszik ott.

Nem is vesztegette az idejét: nem sokkal később telket vásárolt Jamaikán, házat tervezett rá, és nekiállt felépíteni saját, személyes Paradicsomát. A ház, amely nem volt hivalkodó, nem árulkodott gazdagságról, nem volt légkondicionált, a Goldeneye, azaz az ''Aranyszem'' nevet kapta. 1994-ben ugyancsak John Gardner Aranyszem címmel írta meg sokadik Bond-történetét, amelynek megfilmesített változatát egy évvel később, 1995 végén mutatták be a hazai mozik. E ház hamarosan Jamaika északi partjának egyik legirigyeltebb lakóhelye lett.

A háború végétől az év egy részét – a téli hónapokat – Jamaikán, másik részét Londonban töltötte. Könnyed flörtök, csodálatos naplementék – ettől kezdve ebből állt az élete. Egészen addig, amíg nem kellett felvállalnia egy komolyabb kapcsolattal járó felelősséget. Ekkor már érett benne az a gondolat is, hogy nem tér ki többé az írói hivatás elől.

Negyvennégy évesen, 1952-ben Fleming beleszeretett Anne Rothermere-be, egy férjes asszonyba, aki hamarosan gyermeket várt tőle. Amíg az asszony a válását intézte, Fleming Jamaikán megírta első 007-es történetének, a Casino Royale-nak a vázlatait. Ebben az időben baráti körébe tartoztak Anglia legnépszerűbb írói – Noel Coward, Eric Ambler, Peter Quennell, Patrick Leigh Fermor, és még sokan mások. Fleming hatalmas önbizalmával és ellenállhatatlan stílusával hamar meghódította őket. Mindazonáltal saját egyénisége és stílusa révén független volt tőlük.

Fleming írói pályája vélhetően komolyabb elmélyülést igényelne, mint amelyre szükség és lehetőség van itt, így legyen elég annyi, hogy az elkövetkező tizenkét évben eleganciája, extravagáns stílusa, valamit ötletessége a valaha írt legizgalmasabb kaland-bűnügyi-kémtörténeteket eredményezték. A Bond-történetek szerzője olyan neves írók elismerését is kivívta, mint Raymond Chandler, Kingsley Amis, és Edith Sitwell. Rajongói közé tartoztak többek közt a Kennedy-testvérek is, John, Jackie, és Bobby. Fleming tizenkét évet töltött James Bonddal, és ma már bátran mondhatjuk, hogy olyan kultuszt teremtett, amely mintegy fél évszázaddal születése után sem hanyatlik. Sőt, tulajdonképpen második virágzását éli. A vasfüggöny felszámolásával sokan azt mondták, Bondnak befellegzett, de az élet aztán alaposan rácáfolt erre az állításra. Igaz, majdnem egy évtizednyi szünet volt a filmvásznon, de mint a kedves olvasó látni fogja, történetek folyamatosan íródtak és jelentek meg ezen idő alatt is. De nem szeretnék előreszaladni a könyvben.

Fleming meséi tehát bizonyos tekintetben egyedülállóak. A könyvek mellett állandó rovata volt a Sunday Timesban, ahol remek lehetősége nyílt arra, hogy kissé megszellőztesse a Titkosszolgálat belső információit a maga szellemesen kritikus modorában. A fáradságos, mégis örömet nyújtó írói munkától és a családi kötelezettségektől eltekintve a 007-es ügynök megteremtője végül is olyan életet élt, amilyenre mindig vágyott. Az évek múlásával egyre növekvő szenvedélyt mutatott a golf iránt. Ez lett az egyik olyan kedvtelése, amely lassan minden idejét betöltötte. Fleming rajongott Amerikáért, és egyre többször utazott oda.

Szenvedélyei végül a szívén keresztül álltak bosszút. Több mint valószínű, hogy az ital és a dohányzás bosszulta meg önmagát, bár az sem kizárt, hogy a gyenge szív genetikai örökség volt nála. Bármi is volt az ok, a tény akkor is tény marad: az ötvenes évek vége felé egészségi állapota erősen romlani kezdett. Bond sikerei nyomán népszerűsége is meredeken ívelt felfelé, ami egy idő után terhessé vált számára. Fleming természetéből kifolyólag makacsul harcolt gyengülő szívével, de ezzel csak még több olajat öntött a tűzre. A dohányzást és az ivást nem hagyta abba, tovább írta könyveit leginkább önmaga gyönyörűségére, valamint utazgatott a világban.

1964-ben súlyos meghűlését tüdőgyulladás követte, ami hosszas lábadozással járt. Azon a nyáron anyja meghalt, és rá hagyta azt az örökséget, ami még megmaradt Valentine Flemingtől. Ekkorra azonban Ian Fleming már rátalált saját boldogulásának útjára, meglehetős vagyonra tett szert, és irodalmi körökben is ismertté vált.

Orvosai szerint túl gyenge volt még ahhoz, hogy részt vegyen anyja temetésén, ám a tanácsok ellenére mégis elment. Siettetni akarta saját gyógyulását, mintha az egészségi állapot javulása a puszta akarat erejével befolyásolható lett volna. Augusztusban St. Georgesba utazott egy golfbizottsági ülésre, szíve azonban ezúttal végleg cserben hagyta. Augusztus 11-én éjjel rosszul lett, és másnap, azaz augusztus 12-én, hajnali egy órakor utolérte a halál.

Ian Fleming 56 évet élt. Sírja a walesi határ mellett, a Swindon közelében fekvő Sevenhampton környékén található.

Felesége, Anne 1981-ben halt meg, míg Fleming egyetlen fia, Casper, 1975-ben kábítószer-túladagolás következtében vesztette életét. Mindkettőjüket Ian mellé temették. A helyi templom sírkertében nyugvó sír felett egyszerű sírkő őrzi emléküket. És őrzik a könyvek, amelyek a Fleming nevet örökre halhatatlanná tették. Hiszen minden könyv és film végén ott található a felirat: James Bond visszatér a következő kalandban – és vele együtt Ian Fleming is mindig vissza-visszatér egy kicsit. Képzeletben beül a moziba, hogy megnézze a maga teremtette figura legújabb kalandjaiba, belelapoz az újabb izgalmak sorát felvonultató könyvekbe, és remélhetőleg elégedett.

Előző oldal (1/2)

Both Gábor

© James Bond . Minden jog fenntartva.

Közreadva: 2006-06-06 (6499 olvasás)