Aludni próbálsz, de egy zavaró hang ébren tart. Mintha valami a falon kaparászna. És morogna. Megpróbálod magad megnyugtatni, hogy ez csak a szél hangja a fákon, de a hang csak erősödik. És erősödik.

Végül nem bírod. Felkelsz, hogy felkapcsold a lámpát. Az ajtód elől jön a hang. Félelemmel telve a nappaliba sétálsz, a hangok pedig egyre erősebbek és…

gonoszabbak lesznek. Remegő kezekkel nyúlsz a telefonért… de a hangok abbamaradtak. Mintha soha nem is lettek volna.

Óráknak tűnő ideig állsz mozdulatlanul, kezed a telefonon, várva, hogy a hangok újra előjöjjenek. Nem hallasz semmit. A szíved a torkodban dobog és a bejárati ajtóhoz lépsz, majd kinyitod… nem találsz semmit, csak a hűvös esti levegő csapja meg az arcod.

Ránézel az ajtóra. Esküdni mertél volna, hogy karmolás nyomok lesznek rajta, hiszen olyan erős dörömbölés és kaparászást hallottál… de az ajtó sértetlen. Megrázod a fejed. Úgy néz ki csak a képzeleted játszik veled. Bezárod az ajtód.

A karmolások az ajtón belül vannak.