Az asztalnál ültem, amikor az anyám zokogva belépett az ajtón. Leült az ágyra, és csak meredt maga elé hosszú-hosszú percekig.

“Anya?” – szóltam hozzá egy idő után.

Az asztalomhoz nézett elkerekedett szemekkel, majd a tanácstalan arcomra vetődött a tekintete. Hisztérikus sírásba kezdett és a nappaliba rohant. Hallottam, ahogy apámmal beszélgetnek, úgyhogy kisurrantam a szobámból, és hallgatózni kezdtem.

“Hidd el, már megint láttam. Még a nevemet is mondta.”