Egy hosszú vadászat ért véget, a férfi úgy érezte egy tapodtat sem bír már mozdulni. Egy hatalmas erdő közepén volt és az este is közel volt már. Észak felé indult, de két órányi séta után sem tűnt úgy, hogy egy hamar kijutna az erdőből. Az éjszaka sötétjében már az orráig sem látott, amikor a távolban pislákoló fényeket pillantott meg. Közelebb érve egy elhagyatott, romos faházat pillantott meg, amelynek az ablakában egy mécses égett. Többszöri kopogásra sem kapott választ így benyitott az ajtón, majd úgy döntött, hogy ma már nem megy sehová, az éjszakát a kabinban tölti. Már percek óta lehetett ott, de figyelmét csak most keltette fel az a temérdek portré, amik a falon lógtak. Portrék felismerhetetlenségig eltorzult és elkorcsosult arcokról, hihetetlen részletességgel megfestve. Az arcok dühös tekintetei mind rá szegeződtek, amelytől kezdte rosszul érezni magát, így hátat fordított a képeknek, majd egy pillanat alatt hihetetlen fáradtság telepedett rá, amely hamar álomba szenderítette.

A nap vakító fényei ébresztették fel álmából, majd felült az ismeretlen ágyban, hogy körbenézzen. Ekkor eszmélt rá, hogy nincsenek portrék a szobában, csak ablakok.