2005. március 16-án
ünnepélyes keretek között nyitották meg a magyarózdi kastély egykori magtárába
telepített Terápiás Otthont.
A Bonus Pastor Alapítvány és a
Református Mentőmisszió közös programját több éves munka előzte meg. Az
alapítvány 1996-tól végez missziós munkát szenvedélybetegek között, elsősorban
Kolozs, Hargita és Maros megyében. Céljuk az alkohol-, drog- és játékfüggők
rehabilitációja, orvosi és pszichológiai kezelése. A szellemiségében keresztény
értékekre épülő szervezet a református egyház szárnyai alatt működik. Az
alapítvány több területen fejti ki munkáját: a közvélemény-formálás
különböző módszereivel (drogellenes kampányok, iskolákban, gyülekezetekben tartott
felvilágosító programok) hívja fel a figyelmet a túlzott alkohol- és drogfogyasztás
veszélyeire; a megelőzés érdekében táborokat szerveznek és rendszeres találkozási
lehetőséget teremtenek a szenvedélybetegek gyermekeinek; alternatívát akarnak
felmutatni a függőséggel szemben. Az évente többször ismétlődő gyógyító
táborozásra a szenvedélybetegek valamelyik hozzátartozójuk kíséretében érkeznek.
A program a szenvedélybetegség, a függőség leküzdésére irányul. A gyógyulás
azonban nem végleges, a kúra nem teszi fölöslegessé a további gondozást. A
táborból hazatérve problémák sokaságával találja magát szemben a
szenvedélybeteg, ezért az alapítvány csoportokat szervez azokban a helységekben, ahol
több "szabadult" él. Így lehetőség van a kölcsönös
segítségnyújtásra. Az alapítvány a rászorulók szociális gondjain is igyekszik
segíteni, ezen kívül a munkatársak szakképzésére is nagy figyelmet fordít. most, az új épület megnyitásával
színvonalas, bentlakásos otthont működtetnek, ahol a betegek – szakszerű segítség
mellett – megszabadulhatnak káros szenvedélyüktől. A BPA irányelvei szerint a
kezelés sikere nagyrészt a beteg motiváltságán és akaraterején múlik. A
terápiában egy Kanadában kidolgozott modell szerint az önsegítés és tanulás
módszerét alkalmazzák, amelynek eredményessége közel 60 százalékos. A gyógyszeres
kezelést a BPA központjában kizárólag az elvonási tünetek enyhítésére
alkalmazzák majd, a gyógyulásnak természetesnek, a változásnak gyökeresnek kell
lennie. A magyarózdi
központ egyelőre 12 magyar szenvedélybeteg férfi befogadására rendezkedett be,
de a központban több férőhely van. A
magyarózdi kastély 1997-től van az alapítvány birtokában.
|
A drogterápiás
központot Magyarózdon a kastély szomszédságában lévő felújított magtár
épületében alakították ki. Az épület átalakítása nagyon jól sikerült, bár
még koránt sem tekinthető teljesen befejezettnek, ennek ellenére ami elkészült,
nagyon tetszetős mind az épületben, mind a közvetlen környezetében. (Megjegyzendő,
hogy nagyszerű kilátás nyílik innen a kastélyra, a falura és a környékére.)
Az intézet jelenlegi
lakóival először vasárnap reggel a magyarózdi református templomban találkoztunk -
ami természetes is, hiszen mint a későbbi látogatásunk alkalmával erről meg is
győződhettünk: mindennapjaikban rendkívül nagy szerepe van az imának, a hitnek.
Látogatásunkat
egyáltalán nem tekintették tolakodásnak, sőt nagyon kedvesen fogadtak, és
nemcsak megengedték, hogy egy pár fényképet készítsünk, - természetesen a
betegekről nem is volt szándékunkban - de ezen túlmenően végig is kalauzoltak az
épületben egészen a nagyon hangulatosan kialakított padlástérig.
A vezetőnk - mert ez is
hozzá tartozik a terápiához - egy beteg volt, aki részletesen bemutatta az egész
épületet. Elmondta, hogyan kezdődik a napjuk, beszélt a tábláikról, a
konfliktuskezelés módjairól, a munkájukról (pl. a konyhában, ahová felváltva
vannak beosztva) amit mi is láthattunk.
Az épületben több olyan
alkotást is található - festmény, kopjafa -, amit maguk a betegek készítettek, van
olyan, aki már nincs azóta az intézetben.
A vezető elmondta, hogy a Portage nevű terápiás program hat
hónapos. Célja a pozitív személyiségépítés és a keresztény értékek
elmélyítése. Az otthon egyelőre 12 férőhelyes. Elsősorban alkohol- és drogfüggő
szenvedélybeteg férfiakat várnak. A felvételnek feltétele az önkéntesség és a
gyógyulási szándék. A jelenlegi lakók mellett még van több szabad
hely, lehetőség van arra, hogy táborokat szervezzenek.
Összességében
rendkívül kedvező benyomást szereztünk a magyarózdi drogterápiás központról.
Reméljük és bízunk benne, hogy a jövőben több embernek adja vissza egészséges
önmagát, erővel, hittel és szeretettel feltöltődve élhetik további életüket.
|
|