|
|
Magyarózdi népdalok Magyarózdon van egy malom
Még a búza ki se hányta a
fejét
Megvertek ingem azér'
Megyek az úton lefelé
Vágják az erdei utat
|
|
|
|
|
Magyarózdi
közmondások és szólások Az
alábbi közmondások és szólások Horváth István gyűjtéséből származnak. Az
író a Magyarózdi toronyalja című művében tette közzé a magyarózdi közmondásokat és szólásokat.
Leírta azt is, hogy gyűjtőmunkája során ezek összegyűjtése volt a legnehezebb,
hiszen ezek "nem jöttek kérdésre". Hallani csak a megfelő helyzetekben,
szigorúan az adott esettel kapcsolatban lehetett.
Ezért hát a gyűjtőmunka eszközei a hallgatás és a figyelem voltak, és az ilyen
módon "el-elkapott" közmondásokból és szólásokból állt össze a
87 tételt tartalmazó gyűjtemény.
|
|
|
|
|
Horváth István biztosra vette, hogy az általa
összegyüjtött anyag csak tördéke annak a nagyszámú közmondásnak, amit
Magyarózdon ismernek az emberek. |
|
|
Magyarózdi
pontozó ( TáncFA projekt MTA Zenetudományi Intézet
2002)
|
"Magyarózd tánchagyományának igen karakteres, virtuóz
tánca az aránylag gyors tempójú, férfiak által szólóban vagy csoportosan előadott
pontozó. A változatos motívumkészletű, az ujjak állandó pattintásával kisért
tánc sok gyakorlást és nagyon fejlett ritmusérzéket kíván. A jó pontozó
táncosokat a közösség számon tartotta, előadásaikat mindig nagy figyelemmel
kísérte. A férfiak ugyancsak egyedül vagy csoportosan adhatják elő a lassú
pontozót, amelyet Magyarózdon vénesnek vagy szegényesnek neveznek. A jó szegényes
táncos a zenei sorok végén igyekszik táncát a mozgásvilágba illeszkedően
valamilyen tréfásan meglepő mozdulattal lezárni, így a táncot állandóan
újraalkotja. A páros táncok általánosan ismert típusa a lassú és friss csárdás.
A két tétel mozgáskészletében, motívumaiban igen hasonló, a két altípust
elsősorban a tempó különbözteti meg." (Fügedi János a magyarózdi
néptáncról) Jakab József néptáncos
1930-ban született a Fehér
megyei Magyarszentbenedeken. Tizenketten voltak testvérek, így a szűkös világban
korán elszegődik dolgozni. Így kerül Magyarózdra 1941-ben, tizenegy éves süldő
gyermekként. Szolgaként az istállóban az ágseprűt forgatva tanulja meg a csárdást.
16 éves legényként a magyarózdi pontozó lépéseit is mohón lesi és tanulja az
öregebbektől. Tehetsége már korán megmutatkozik. Fellépésekre táncvezetőként,
úgynevezett "szolnokként" megy. Bejárja Bukarest, Bálványos,
Vargyas, Sepsiszentgyörgy, Marosludas és sok más tánctalálkozó helyszínét.
Kiszállásaira elkíséri felesége és táncospárja, akivel 1955-ben kötött
házasságot. Az 1989-es rendszerváltás után sorozatosan hívják magyarországi
fellépésekre. A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
2000-ben a Népművészet Mestere díjjal tünteti ki. A néptánc kiváló
művelőjének félévszázados hagyományteremtő és őrző munkájáért 2002-ben az Erdélyi
Magyar Közművelődési Egyesülettől EMKE-díjat kap. A sors iróniája, hogy
így vált a magyarszentbenedeki származású Jakab József a magyarózdi pontozó
átörökítőjévé, akinek neve ma a kis-küküllő menti tánckultúrát fémjelzi. |
Martin György néprajzkutató,
táncfolklorista szerint a Maros-Küküllő vidék tánchagyománya alapján három
dialektusba sorolható. A nyugati dialektusba a délnek forduló Maros völgyének,
valamint az egyesült Küküllők torkolatvidékének falvai tartoznak.
A dialektus északi vagy középső
részét a Marosújvár, Marosludas, Radnót és Dicsőszentmárton között fekvő
Kutasfölde vagy Hegymegett néven emlegetett terület alkotja, e vidék falvai közé
tartozik többek között nagyszerű táncosairól, zenészeiről és különleges
táncairól ismert Magyarsülye, Magyarszentbenedek, valamint Magyarózd is. A dialektus
keleti része pedig a Vízmellék, a Kis-Küküllő mintegy 70 km-es alsó
völgyszakaszának falusora Balázsfalvától Balavásárig. (Forrás: Martin György: A
Maros-Küküllő vidéki magyar táncdialektus. Zenetudományi Dolgozatok, 1982,
183-204.)
|
|
|
|
Pataki József
és Gilyén Erzsébet
(Fügedi János felvétele) |
|
A
cikk eredetileg megjelent: Táncművészet, 1990/12, 12-14.
Marosludastól délre, a kanyargós,
rejtett Ózdpatak völgyének utolsó faluja Magyarózd. Innen köves út nem, csak
'határi' utak vezetnek tovább a Kis-Küküllő völgye felé a vízválasztó meredek
dombokon át. A szinte minden oldalról dombvonulatok és erdők védte falu, föléje
magasodó templomával és a pusztulófélben is a völgyet uraló kastélyával a
Hegymegett, a Maros-Küküllő köze altájegységének egyik legszebb települése.
Horváth István magyarózdi születésű író régészeti leletei szerint e vidéken
feltehetőleg már az i.e. 8000-ben élt az őskor embere, de talált itt többek között
bronzkori, szkíta, római és népvándorlás-kori tárgyakat is. A helybéli
tájékozottságával és hitelességével szintén ő adta közre a falu folklórjának
egy részét: hiedelmeit, népi gyógyászatát, játékait, ünnepi szokásait, meséit
és népdalainak szövegét Magyarózdi toronyalja című írói falurajzában.
>>>>> |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Magyari
István balladaénekes |
Balladaénekes |
Magyarózdi
asszonyok |
Ballainé
Bíró Erzsi és Kóródiné Ballai Erzsi népdalénkesek |
|
Megjegyzés |
|
|
|
A
régi időkben a ruházatot (csizma, kucsma, ünneplő kendő, női ünneplő felsőruha
kivételével) maguk készítették el. Bocskorbőrt is vásároltak, de ismerték a
szőrös bocskort, melyet a levágott marha bőréből kezdetleges kikészítéssel, úgy,
ahogy volt szőrösen szabtak és varrtak meg. A fehér posztóharisnyát hozzáértő
férfiak szabták ki, s aztán mindenki a sajátját varrta meg. A saját bocskort is
minden férfi maga készítette el. A férfiak nyáron bocskorban, télen csizmában, bakancsban jártak.
Viseletük a XIX. század végén: borjúszájú ingujjas ing kivarrva, gazdag hímzésű
szűrmintás báránybőr mellrevaló, firizs (félderékig érő vászonkabátka,
vállán keresztszemes hímzéssel kivarrva) feszes fehér harisnya kékszegős
ellenzővel, szárában fekete zsinór, majdnem térig érő, alacsony, merev felálló
gallérú, szürke posztóujjas kék szegővel, kerek, lapos tetejű, széles karimájú
kalap, hátul lelógó fekete szalaggal, a szalag szélén sárga zsinórral, az ing kézelője fehér-szürke,
gallérja felett fekete Kossuth-nyakkendő, szív alakú, kétoldalt varrott
csizma. |
|
|
|
Az
asszonyok nyáron mezítláb jártak, télen csizmát viseltek. A női viselet a XIX.
század végén: bő, fehér gyolcspendely, fölötte szőttes, virágmintás felakasztott
fersing, piros, kék vagy fekete aljszegővel, vagy posztószoknya kék, fekete , piros
lefelé futó csíkokkal, az áll alatt tenyérnyi részen kivarrt csupákos ing, a vállon,
ingujj összevarrásnál ugyancsak kivarrva piros, fekete vagy szürke fonallal, s mindig
csak egy színben. A minta: asztallábas, tökmagos, egybubás, kétbubás, kócsas
(kulcsos) stb. száröltéssel, akasztalattal varrva. Keskeny, ráncos kötény, az áll alat hátra kötött
egyszínű vagy mintás fejkendő, szív alakú, kétoldalt varrott csizma. Ágyneműket, alsó- és felsőruhát, a férfiak
részére harisnya- és ujjaposztót mind az asszonyok fonták, szőtték, fehérítették és
egyes színekre festették is. |
|
|
A településen napjainkig - bár elsősorban az
idősebb generáció őrzik a hagyományokat. Az asszonyok viseletében, de a hímzett
párnákon és terítőkön is továbbra is domináló szín a piros és a fekete. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Aki őrzi a hagyományt... |
|
A hagyomány őrzése a zenében és a táncban szintén a mai napig él.
A magyarózdi népdalokat szívesen éneklik, nemcsak az idősebbek. Megőrzésükben és
továbbadásukban kiemelkedő Panek Kati szerepe, aki gyönyörű hangján hitelesen
tolmácsolja ezeket. |
Panek Kati a Kolozsvári Magyar
Színház színésznője, a magyarózdi születésü neves író, Horváth István
unokája. Ami nekünk Sebestyén Márta és a Muzsikás, az Erdélynek Panek Kati és a
Bodzafa.Kolozsvárott
születetett értelmiségi családban, melynek túlnyomó többsége írással
foglalkozott. Nagyapja, Horváth István író révén tekinti magát a faluhoz
tartózónak. Talán mindennél jobban tanúskodik ragaszkodásáról önvallomása: "Én
nem nyaraltam Magyarózdon, én éltem Magyarózdon".
Népdalénekesi pályafutása is itt kezdődött. Apró gyermekként elkíséri nagyapját
a faluban végzettt gyűjtéseire, melynek során a falumonográfiához szerzett anyagot.
A naponta többször hallott balladák dallama lerakódott gyermeklelkében és estére
már dúdolgatta a népdalokat, élesztgetve azt az örökséget, melyet a gyönyörű
hangú anyai nagyanyjától szívott magába bölcsője ringatásakor.
Kolozsváron kisdiákként a mai
Báthory István líceum színpadán népdalokat, majd 1972-ben balladát énekel.
Cselényi László ekkoriban ekképpen méltatja őt: .."a legfiatalabb
Panek Kati énekei gyermekien meghatóak és zeneileg annyira tiszták voltak, hogy minden
túlzás nélkül állíthatjuk: művészi élményt jelentett mindenki számára
(Utunk-1972)
Sokat szerepel a kolozsvári
magyar rádió népzenei műsorában. Hamarosan bekerül a kolozsvári
"Visszhang" diákrádió jórészt egyetemi hallgatókból álló csapatába. Az
események pályájának felfelé ívelésében gyorsan követik egymást. 1976-ban a
bukaresti televízió magyar adásának meghívására egy hirtelen összeverbúválódott
zenekarral lép fel nagy sikert aratva. Ugyanebben az esztendőben felvételt nyer a
Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiára. Édesapja halála után úgy érzi egy
"fenséges adósság" nehezedik vállaira, amit csak 1985-ben sikerül
törlesztenie, amikor megjelenik a Bodzafa együttessel a magyarózdi nagylemeze. Sokat
énekel a Barozda együttessel is. A táncházmozgalommal bejárva Erdély különböző
vidékeit. 1980-ban a kolozsvári színházhoz szerződik. Kallós Zoli bácsival, mint
gyűjtővel és a táncházmozgalom tamogatójával való ismeretsége és szakmai
kapcsolata mély nyomokat hagy életében. Első kislemeze 1981-ben jelenik meg a Barozda
kíséretében. 1986-ban jelent meg a lemez a Bodzafa kíséretében mezőségi zenével.
Népdalénekesi hivatásának azóta is lelkesen eleget tesz.
|
Egy, 1986-ban Panek Katiról megjelent méltatással ajánljuk a
felvételeket:
"...Mert a bárki ajkán elhangozható dalt előadásával, nem mindennapi
hangjával kimetszi a világmindenségből, egyedüli lehetőségnek érzem, ahogy
énekli, amit tőle hallottam, ezután már másképp nem akarom hallani, elönt az
igazira, a valódira való rátalálás öröme."
|
|
|
|