|
|
|
 |
Magyarózd híres szülötte Horváth István (1909. Magyarózd - 1977.
Kolozsvár) az erdélyi költészet egyik klasszikusa, a népi költészet képviselője.
Jékely Zoltán fedezte fel paraszti őstehetségét, irodalmi műveltségét
autodidaktaként gyűjtötte be. Az elkötelezett, a plebejusi szemlélet védelmezője. A
háború utáni években maga is megpróbál a szocialista realizmus kánonjainak
megfelelni, de aztán felhagy vele. A költészet mellett prózaírói munkássága is
figyelemre méltó, megírja szülőfalujának lírai monográfiáját (Magyarózdi
toronyalja), népköltészeti gyűjteménye forrásértékű. Tragikus a halála:
egy ittas belügyi tiszt elgázolja fényes nappal az úttesten. Horváth István
szülőháza ma is vonzza a látogatókat. |
|
|

|

|

|

|
Mint a kolozsvári New-York kávéház mosóházi
szolgája (1924) |
A szerző családjával 1937-ben |
A szerző édesanyja |
A szerző gyüjtés közben |

|

|
Magyarózdi ház, 1920-ból, homlokzatán a nappal
és a két félholddal |
A szerző szüleinek háza Magyarózdon, épült
1922-ben |
|
|
Horváth István MAGYARÓZDI TORONYALJA című
falurajza a Dácia Könyvkiadó (Kolozsvár) kiadásában jelent meg 1971-ben
(Magyarországon a Helikon Kiadó adta ki 1980-ban). A könyv jelentős, alapos
precizitással készített gyűjtőmunka eredménye. Horváth István Magyarózd
település történetének leírása mellett rendkívül részletes bemutatását adja a
falu hagyományainak. Szerepelnek a könyvében hiedelmek, szokások, jóslások, népi
gyógymódok, gyógyszerek, játékok, "siratózások", ősrégi keservek,
balladák, átkozódók, kajánkodók, kicsúfolók, katonadalok, gyermekmondókák.
Mindezek mellett
bőséges gyüjteményt ad közre a könyvében a magyarózdi tájszókról,
ragadványnevekről, becenevekről és a magyarózdi helynevekről is.
 |
|
 |
|
 |
|
 |
Magó
Erzsébet Körc,
balladaénekes |
|
A
tornác előtt
(magyarózdi asszony) |
|
Férfiarc
Magyarózdról |
|
Férfiarc
Magyarózdról |
Nagyon érdekes a
magyarózdi közmondások és szólások gyüjteménye, mely a szerző szerint koránt sem
öleli fel a faluban élő és használatos közmondások egészét, de ezek gyüjtése
sokkal nehezebb volt, mivel a közmondások és szólások, mint írja nem jönnek elő
kérdésre, ezek pusztán elhangzanak bizonyos szituációkban, összegyűjteni őket
pedig csak "passzív megfigyelőként" a falut járva, emberekkel beszélgetve,
őket hallgatva lehetett.
Nagyon érdekes az is,
hogy míg a mesék, balladák, s részben a régi népdalok sajnos kiveszőben vannak
Magyarózdon, addig a közmondások nemcsak virulva élnek, de újakkal is tovább
gazdagodnak. Horváth István a Magyarózdi toronyalja című művében 87 szólást és
közmondást ad közre.
Megjegyzés
MAGYARÓZDI közmondások és szólások:
|
TORNYOT RAKTAM Künn a jégfogú tél-sárkány
havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
- Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, mgcsókolta homlokomat.
„Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyxodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
|
ERDÉLY
A mi anyánk,
Erdély
nehéz szívűnek szült meg.
Három itt élő nép kincsét,
fájdalmát, büszkeségét,
fenyők nem alkuvó
gerincét,
folyók szilajságát,
gyönyörű dalok
csillogását
adta számunkra
úgy, amint megfogant
a Történelem útvesztőiben.
Így bízta rám magát
másnyelvű testvéreim közt.
A Maros, az Olt s a két Küküllő
keresztvizébe magyarul mártott;
románul a románt,
németül a szászt,
gyermekeiként egy keresztvízbe
a mi anyánk
Erdély.
Egyformán oltotta magát szívünkbe
a mi anyánk:
Erdély. |
|
|
Horváth István versei
>>>> |
A magyarság tornyairól - Horváth Istvánra emlékeztek Magyarózdon >>>> |
|
|