|
|
|
Fügedi János:
Tánciskola
Magyarózdon
(A cikk
eredetileg megjelent: Táncművészet, 1990/12, 12-14. )
Marosludastól
délre, a kanyargós, rejtett Ózdpatak völgyének utolsó faluja Magyarózd. Innen
köves út nem, csak 'határi' utak vezetnek tovább a Kis-Küküllő völgye felé a
vízválasztó meredek dombokon át. A szinte minden oldalról dombvonulatok és erdők
védte falu, föléje magasodó templomával és a pusztulófélben is a völgyet uraló
kastélyával a Hegymegett, a Maros-Küküllő köze altájegységének egyik legszebb
települése. Horváth István magyarózdi születésű író régészeti leletei szerint
e vidéken feltehetőleg már az i.e. 8000-ben élt az őskor embere, de talált itt
többek között bronzkori, szkíta, római és népvándorláskori tárgyakat is. A
helybéli tájékozottságával és hitelességével szintén ő adta közre a falu
folklórjának egy részét: hiedelmeit, népi gyógyászatát, játékait, ünnepi
szokásait, meséit és népdalainak szövegét Magyarózdi toronyalja című írói
falurajzában. A tánchagyomány felgyűjtésére hozzáértés és eszközök híján nem
vállakozott, erre Dr. Martin Györgyöt kérte fel, aki 1969-ben végzett igen alapos, a falu minden
tánctípusára kiterjedő gyűjtést. Előtte
azonban már Végvári Rezső 1962-ben és Tímár Sándor 1968-ban készített rövidebb
helyszíni felvételeket, majd e három kutatót követték Varga Zoltán hetvenes
évekbeli ismétlődő gyűjtései. Ha nem is a faluban, de szintén hozzájárult a
magyarózdi táncok megörökítéséhez Fodor Béla, Katona Ádám és Tötszegi András.
A technikai felszereltség hiányosságai miatt a fent említett, hosszú időre
archiválható filmes felvételek némák, kísérőzenéjük a tánccal nem
szinkronizálható. (A helybeliek több videós felvételre emlékeznek azt követően,
hogy feltehetőleg Varga Zoltán koreográfusi és oktató munkája eredményeként a falu
táncai ismertté, divatossá váltak. Nyilvántartás híján sajnos e felvételek zöme
nem követhető, az összehasonlító kutatás szempontjából elveszett.) Az első
hangosítható filmet 1987-ben készítettük Könczei Csillával, Pálfy Gyulával,
Tálas Ágnessel és Teszáry Miklóssal, a másodikat magam, idén augusztusban. Erre az
útra - engedve többszöri rábeszélésüknek - magammal vittem a Magyar
Táncművészeti Főiskola Néptánc Tagozatának hét növendékét, volt
tanítványaimat, Juhász Zoltánt, Keszei Virágot, Kis Krisztinát, Mozola Viktóriát,
Nagy Andreát, Sándor Dávidot és Sztraka Andreát (kísérőként és segítőként
velünk utazott még két édesapa és Tálas Ágnes).
|
|
|
Nem csak
kirándulásnak vagy szokásos gyűjtésnek szántam az alkalmat, hanem egyúttal
tánctanításra kértem fel a falu egyik kiemelkedő táncos egyéniségét. Így
kívántam lehetőséget teremteni arra, hogy az iskolát lassan elhagyó táncosok
testközelbenszerzett tapasztalatokon keresztül ismerjék meg a próbatermi részben
idealizált, részben az oktatók mozgásértelmezésén átszűrt mozdulatanyag jellege
és az eredeti közti különbséget. Az érthető,
hihető, átütő erejű tánchoz a mozgás mögött élményre van szükség, amelyet
mint előképet, leghitelesebben a táncot egész lényével, kultúrájával átélő és
értő paraszttáncos adhat át. Bár az elvonatkoztatott mozdulatkincs, a motivika
egy-egy terület táncaiban többé-kevésbé közös, az e táncok egyik lényegét
jelentő előadásmód mélységesen egyéni. Ha valójában meg akarjuk érteni a
stilisztikai forma alakulását, alkotójának személyes megismerése elengedhetetlen. |
Pataki József
és Gilyén Erzsébet |
|
|
|
|
Az ott
töltött hosszú hétvége alatt sűrű programunk volt. Házigazdánk, Gilyén Árpád
és felesége, Gilyén Erzsébet házában a pazar vendéglátás mellett kenyeret
sütöttünk - a faluban ma is ez a kenyérellátás mindennapos módja. Gyönyörű régi
stílusú dalokat gyűjtöttünk Ballai Ferenctől, a falu legjobb énekesétől, aki
fiatalkorában a neki felajánlott hivatásos énekesi pálya helyett a gazdálkodóit
választotta. Meglátogattuk a 80 éves Báncs Jánost, a falu két kiemelkedő táncos
egyénisége közül az idősebbet. Táncát már a legelső, 1962-es gyűjtés
alkalmával filmre vették, mi legénykora táncélményeiről kérdeztük. Elmondta
többek között, ha sokszor is pontozott egy lakodalmi éjszakán, bár röviden, 6-8
pontot táncolt egy alkalommal, de kétszer ugyanazt a sorozatot soha sem.
Beszélgetésünk végeztével arra kértem, ízelítőül mutasson nekünk egy pontot
(amit ő egész folyamatnak értett) a falu már meghalt, nagyszerű prímásának nálunk
lévő felvételére. 80 évére hivatkozva próbált kitérni, de amikor ráállt, bizony
szó szerint leesett az álluk a fiataloknak, megérezve azt az őserőt (amit Lázár
István is az Alsó-Fehér Vármegye néprajzáról 1899-ben írt monográfia tanúsága
szerint a vidék férfitáncai láttán) Jancsi bácsi még mindig elképesztően
dinamikus pontozójában. |
Jakab
József, Pataki József, Vecsei Ferenc,Horváth István, Báncs Ferenc (Tálas Ágnes
felvétele) |
|
Másrészről,
a szóbeli megközelítés szinte teljes lehetetlensége miatt, a tanítást felvéve
szerettem volna legalább képi információt kapni arról, miként gondolkodik az
autentikus táncos saját táncáról. Az esemény megfigyelése alapján válik
kiegészíthetővé a kutatói szerkezet- és összefüggés megállapító logika,
ellenőrizhetővé az elemzésekből levont következtetések helytállósága. |
|
|
|
Táncot
tanulni tulajdonképpen a 60 éves Jakab Józsefhez jöttünk, akit a hazai
néptáncmozgalom a Néptáncosok Szakmai Házában található videofelvételekről
ismer. A szomszéd faluban, Magyarszentbenedeken született, és korán, 11 évesen
került Magyarózdra. Ma a helyi 'kollektív' (termelő szövetkezet) kőműveseinek
vezetője. De vezetője volt - amíg létezett - a magyarózdi felnőtt tánccsoportnak,
tanított gyerekeket, tanította az őt felkereső 'magyarországiakat' és
külföldieket. A faluban általánosan ismert két férfitánc, a pontozó és a
szegényes mellett ma már csak ő tudja a szegényeshez hasonló, de rövidebb,
tripodikus sorszerkezetű lassú legényest, ahogy ő nevezi, a 'Károly bácsi
verbunkját'. Nála maradt csak meg töredékesen a csárdás lassú változata, a
frissét egyedülállóan gazdagon díszíti és szintén csak tőle látható a többiek
táncgyakorlatából mára kikopott, de a történeti táncleírásokból ismert, nőt
elengedő külön táncolás is. Kiemelkedő táncos egyéniség, a hazai táncéletben
tulajdonképpen az ő táncát ismerik 'magyarózdi'-ként. |
Jakab József és párja (Fügedi János
felvétele) |
|
|
Tehát ő volt
'szakmai házigazdánk', akinél két alkalmat sikerült teremtenünk tánctanulásra.
Ugyancsak igyekeznie kellett a Capriban tavaly megrendezett nemzetközi táncversenyen
fődíjat nyert két fiúnak, hogy követni tudják Jóska bácsi még ugyanazon pont
ismételgetésekor is állandóan változó lezáróit. Felfedezhető volt ebben persze a
tánc nehezen megfoghatóvá tételének tréfás, élcelődő szándékossága is, egyben
virtuozitás, a mozgásanyag fölényes kezelése. Az elemző számára pedig a pont és
lezárójának számos illesztési és variálási lehetőségét tárta fel. A
pontozónál jóval kötetlenebb szegényesben aztán szabadon engedve komikumra
egyébként is állandóan kész egyéniségét, a mozgássorok összefüggéseiből
szándékosan kilógó, néha szellemesen groteszk mozdulatcsattanókkal keltett
derültséget. Hosszas előzetes felkészülés híján ez már végképp követhetetlen
volt. Megint csak a Lázár István által írtak tűntek igaznak '...pusztán a zene
ütemivel fegyelmezteti kedve csapongását', amit Nagy Andrea édesapja, megértvén az
adott mozgáskincsen belüli improvizatív találékonyságot, prózaibban így
fogalmazott meg: 'Ismeri a zenét, és azt csinál amit akar.' Ha ezt túlzásnak is
tartjuk kissé, feltűnő az ellentmondás e táncolási mód és az autentikát legfőbb
szempontnak tartó néptáncegyüttesi, de akár a táncházbeli oktatás zárt formákba
merevítő, állandósult motívumokat előadató gyakorlata
között. Átvettük a formát - sokszor azt is rosszul - a lényeg, a tartalom nélkül.
Az utunkat
lezáró gyűjtésen megjelent a fél falu. Aki már részt vett hasonló alkalom
megszervezésében, tudja, milyen körülményes az embereket összehívni. Hosszas
előkészítést, sokszori helyszínre utazást, kapcsolatok kiépítését és folyamatos
ébren tartását kívánja, és még ilyenkor sem biztos, hogy mindenki eljön, aki
megígérte. Ezért is tartozunk külön köszönettel a falu lelkészének, hogy a
vasárnap délutáni istentiszteleten kérésünkre prédikációjában az alkalmon való
részvételre bíztatta a falu népét. Sokan eljöttek, és a gyűjtés végeztével el
sem akartak menni. Késő estébe, éjszakába nyúló, spontán bállá, majd házi
mulatsággá alakult az összejövetel, a velünk lévő lányok alapos leckét vehettek a
csárdás helyi dialektusából.
Természetesen
inspiráció is kívánt lenni az utazás. Olyan növendékeimet vittem magammal, akik az
iskolában együtt töltött majd' három év alatt nem csak kiváló gyakorlati
felkészültségükről, de a táncelmélet, a tánclejegyzés iránti affinitásukról is
tanúságot tettek. Ezt a talán még nem is mindegyiküknél tudatos vonzódást
szerettem volna a terepmunka vitathatatlanul izgalmas élményeivel is felerősíteni, és
további lépésként őket újabb gyűjtésekbe, majd így a személyes érdekeltség
kialakulásával a feldolgozó munkába bevonni. Saját ügyként megélve érthetik meg,
hogy csak az elméletet tudva és azt mindennapi eszközként könnyedén kezelve lehetnek
a szakmájukat igazán értő táncosok, oktatók, koreográfusok, vagy az olyannyira
hiányzó műelemző táncesztétikai és kritikai szempontokat kidolgozó szakemberek. |
|
|
|
|