



















|
Hozzávalók:
8 tojás,
20 dkg gomba,
2 dl tejföl,
1 csokor petrezselyemzöld,
1 kis fej vöröshagyma,
3 evõkanál olaj,
2 dl tej,
2 evõkanál finomliszt,
1 késhegynyi törött bors,
ízlés szerint só.
|
 |
A gombát megmossuk, leszárítjuk, majd a tönkjét, mint egy ceruzát, kihegyezzük.
Ezután apróra vágjuk. A megtisztított vöröshagymát nagyon finomra vágjuk, és a
felforrósított olajra tesszük. Megsózzuk, megborsozzuk, majd fedõ alatt egy
percig pároljuk. Közben a tejet és a tejfölt a liszttel egészen simára
keverjük, és ráöntjük a már puha gombára. Rászórjuk a fele megmosott és apróra
metélt petrezselyemzöldet, majd kevergetve, kis lángon sûrûre fõzzük. Legalább
5 percig forraljuk, ezután átöntjük egy akkora tepsibe, amekkorába elfér egymás
mellet a nyolc tojás. A tojásokat egyenként felütjük, és úgy csúsztatjuk bele a
mártásba, hogy a sárgájuk egyben maradjon. Szorosan egymás mellett (de ne
egymáson) legyenek. A tojások lassan belesüllyednek a mártásba. Kilátszó
tetejüket gyengén megsózzuk, megborsozzuk, majd az elõmelegített forró sütõbe
toljuk. Addig sütjük, amíg a tojásfehérjék megkocsonyásodnak, de a sárgák még
lágyak. Meghintjük a megmaradt petrezselyemzölddel, és lapátkanállal adagolva
meleg tányérokra tesszük. Savanyúsággal vagy friss salátával, és sós vízben
fõtt burgonyával tálaljuk.
|
EXTERNET Web-Art Mûhely 1997
|
|