… a világ BOTRÁNY …
december 21st, 2006 by hemmna ez bazdmeg színvonal ami itt folyik. ma lett volna gimibuli, be is csiccsentettünk kicsit, itt kell megjegyeznem, hogy azthiszem nem tudom már elviselni a konyakot (főleg az olcsó kotvány szart) és elindultunk a suli felé. kicsengettük a beugrót, majd elindultam befelé. Ekkor a kidobó aki mellesleg egy falábó, nem idén barnult személy volt, úgy határozott hogy engem onnan ki kellene rakni, mert nem voltam hajlandó (mivel nem hallottam hogy kérte volna) felmutatni az előtte 1,5 méterrel kapott pecsétem. Nagy meglepettségemnek köszönhetően nem igazán tudtam mi a fasz folyik itt, azt hittem, hogy csak egy részeg bennszülött próbál velem kötekedni, márpedig nem vagyok valami erős bunyóban. Egyszercsak kitett, jöttek a srácok, hogy nem talélnak odabenn miafasz lett velem.
Hirtelen nagyon sok ismerős lett kint.
Ekkor döbbentem rá, hogy milyen oltári nagy szerencsém van, hogy ilyen isteni emberekkel vagyok körülvéve. Legjobb cimborám aki bejutott, rögtön felhívott hogy mi a hányás van velem. B. rögtön próbálta ledumálni a dolgot a "kidobóval". Másik B. is egyből kijött utánam.
A tavaly, általam még kevésbé kedvelt A. felfejlődött az egyik legjobb arccá az osztályból. Neki is ezúton köszi, hogy ennyire jófej. Úgydöntöttem, ide már nem fogok ma bejutni meg ekkor már el is ment a kedvem az egésztől, ugyhogy sarkonfordultam és eljöttem a gecibe. Megkerestem a bringát és lenéztem a mólóra a holttiszára. Gondolkodtam. Sajnáltattam magam. Ekkor jöttem rá, mennyire jó társaságba kerültem, és hogy nem nekem való ez a disconak nevezett fertő, amit eddig is csak alkohollal tudtam elviselni. Az én szórakozásom az Ákos koncert!
Botrányos ami itt folyik. 2-0-0-6 magyarország (jelenleg így, kisbetűvel)
Valószínűleg nem sikerült valami, mások számára is túlzott emocionális tartalommal bíró bejegyzést írni, de leszarom. Nem egyszerű, még kicsit az alkohol hatása alatt blogolni, faszom!
Mellesleg Isteni a friss Ákos koncertintro!
Posted in antiszoc | No Comments »