3 megyét érintve
március 15th, 2007 by hemm
Délután nekiindultunk a vidéknek. Elmentünk Bokrosig betonon, majd onnan Tiszaalpár következett földúton. Igazából a mai nap végcélja lett volna ez, de javasoltam, hogy akár meg is nézhetnénk a Tőserdőt Lakiteleknél.
Hát átgurultunk oda is. Milyen frankó triatlon diákolimpiák is voltak ott… Volt, hogy 24 fokos, habos posvány volt a víz, és volt, hogy 17,5 fokos fagyos trutyi. Tulajdonképpen szerettem ott versenyezni.
Körbemutogattam D.-nek a dolgokat, hogy mi merre volt, fotóztunk, pihentünk egy kicsit, majd felvettem az ötletet, hogy mi lenne ha visszafelé a kicsivel hosszabb és rizikósabb utat választanánk. Úgy döntöttünk, hogy ilyen időben abszolút vállalható lesz az a rész és nekivágtunk.
Pár helyen megálltunk kulacsot tölteni, eléggé feszes tempóban jöttünk mert Csongrádnál a komp, illetve most csak a dereglye jár ("kis komp", csak személyeknek és bringáknak/motoroknak)
Az utolsó 10-15 km-en D. kezdett elfáradni, nem bírta annyira a tempót mint ami nekem viszonylag kényelmesen ment. Hát hiába, nekem volt időm bringázni az utóbbi időben, neki meg kevésbé és kiesett a pixisből.
Isteni időnk volt. Háromnegyedes gatyában, rövidujjúban és felette egy fölsőben nyomtam le. Ha majd megint lesz pontonhíd, akkor akár megállhatunk valahol fagyizni/sütizni is. Most ez necces lett volna. Így is aggódtunk, hogy nem lesz komp, de Csépa és Csongrád közt találkoztunk azért a híd felé igyekvő emberekkel és ez nyugtatólag hatott ránk.
Adatok
Csongrád-Bokros-Tiszaalpár-Lakitelek-Tiszaug-Tiszasas-Csépa-Csongrád
Összesen: 56,90 km (+ 4-500 méter kimaradt, elfelejtettem visszatenni a km-órát miután levettem kicsit)
Átlag : 24,1 km/h
Nyeregben: ~2,5 óra
Max. seb.: 43,3 km/h
És egy pár kép a túráról időrendben:
Posted in bringa | No Comments »