Nos, nézzük mi folyt itt áprilisban…
katt rá és megnő
A 2000-es rekordot, több mint egy méterrel haladta meg a legmagasabb vízállás. 10-12 órákat voltunk kint a haverokkal homokszákot tölteni. Volt hogy kimentünk ebéd után 2-kor, hazajöttünk vacsorára és éjjel 2-kor hagytuk abba. Gyakran iskola helyett mentünk "zsákolni". Azt hiszem a tavaszi szünetben volt ez az egész, amit így kevésbé tudtunk kihasználni.
A város 10 km-es körzetében több helyen is kritikus volt a helyzet, szabályosan féltünk a folyótól. Az egész város kint volt a "homokdepókban", vártuk a homokot, aztán meg ha jöttek a teherautók, általában IFÁ-k akkor púposra raktuk őket zsákokkal. Mindenki a helyi rádiót hallgatta. Volt, hogy megkérték a kisteherautókkal rendelkezőket, hogy segítsenek kivinni a zsákokat, oda ahol a töltés már nem bírja el a nagyobb autókat.
A "Nagyrétbe" (Tisza túlpartja, és a Körös által szegélyezett terület) Szentesről 2-3 katonai helikopter hordta a homokzsákokat egész nap. A képen is látható, hogy a partmenti házak tetejéig ér a víz. Ha jól tudom, 1030 cm körül tetőzött, ami azt jelenti, hogy ahol nyáron strandolunk, a legalább 300 méter hosszú és 50 méter széles homokparton 10 méter víz állt.
A városi szakaszon is rengeteg helyen szivárgott a töltés, mindenhová támasztásokat kellett rakni.
A város (tudtommal) még mindig nem volt képes mementót állítani a 2006-os árvíznek, mire várnak? Talán azt remélik, jövőre jön egy mégnagyobb???
És végül idéznék egy dalból.:
"Áradás,
Partot ostromló lázadás,
Zúg a víz,
Csak hallgatom,
A tenger elmossa tegnapom,
Szól a víz.
De mit beszél?"
ákos - Áradás, bár szerelmes témájú szám, pár sora mégis idevág.
Nem lehet szavakkal leírni azt a hangulatot ami akkoriban uralkodott a városon. Rettegtünk és bíztunk.
Adja Isten, hogy 2007-es árvízről ne tudjak hasonló bejegyzést írni!