2004 Európa Bajnokság

Sebestyén Júlia, Mûkorcsolya Európa-bajnok

Másfél hete az egész ország neki szurkolt: volt, aki a Sportarénában, de legtöbben a tv elõtt. És végül sikerült! Február 7-én este a magyar Himnusz hangjai csendültek fel a Mûkorcsolya Európa Bajnokság eredményhirdetésén: Sebestyén Júlia tiszteletére.

- Mióta készültél erre az Európa Bajnokságra?

- 3 éves koromban kezdtem el korcsolyázni, azt mondhatom, hogy szinte azóta készülök erre a versenyre. A mûkorcsolyában gyakorlatilag nincs leállás, maximum nyáron van egy 1-2 hetes pihenõ. Konkrétan erre az EB-re egyébként tavaly nyár óta edzek. Mindez nagyon - nagyon sok lemondással jár, szinte az egész életemet feláldozom ennek érdekében.

- Mennyit edzel egy nap?

- Minden nap van egy délelõtti, és egy délutáni edzés: ez a jégedzés 2-3 órát vesz igénybe. Emellett hetente van balett órám, és versenyidõszakban a napi második edzés után futni is szoktam, hiszen a kondíció miatt ez elengedhetetlen. Nyáron egyébként ez még fokozottabb.

- Ha jól tudom, a "sikerek érdekében" otthonról is elég fiatalon kerültél el.

- Igen, 13 évesen kerültem Budapestre. Kozári Klári néni vett magához, aki nagyon hosszú ideig volt a Mûkorcsolya Szövetség elnöke. Akkor már a válogatott keret tagja lettem, és az edzõimnek itt volt lehetõségük tovább dolgozni. Abban az évben kerültem Száraz Andráshoz.

- Teljesen egyedül jöttél fel. Hogy bírtad a család nélkül?

- Klári néni szinte pótnagymamám lett, mindenben segített, és nála is laktam. Nagyon nehéz volt, de szerintem a szüleimnek még nehezebb. Annyira fiatal voltam még, hogy ilyen dolgokkal nem igazán foglalkoztam, csak a korcsolya járt a fejemben, és ha Tiszaújvárosban maradtam volna, be kellett volna fejeznem. Úgyhogy a szemem elõtt akkor az lebegett, hogy csak akkor tudok tovább korcsolyázni, ha feljövök Budapestre.

- Nem bántad meg?

- Nem. Persze voltak nehéz idõszakok. 1996-ban, és '97-ben két sérülés miatt két szezonom is elúszott, de elõtte '95-ben 13 évesen a Dortmund-i Európa Bajnokságon már a 14-dik helyezést értem el, és ez egy óriási dolog. Nem beszélve arról, hogy az alsókorhatár ma már 15 év. Szóval egyáltalán nem bántam meg. Persze Tiszaújvárosnak nagyon sokat köszönhetek, hiszen például ha végignézünk az európai mezõnyön, nincs még egy olyan versenyzõ, aki ennyi ideig nyitott jégpályán készült volna, mint én. A város, az ottani klub, és a TVK is mindig mellettem állt, és támogattak. Az õ segítségük is kellett ahhoz, hogy kijuthassak külföldre, hogy neves koreográfusok készíthessék el a programjaimat, és hogy idáig eljussak.

- Ennyire intenzív sportolás mellett hogy tudtál suliba járni?

- Még Tiszaújvárosban kezdtem el a 6 osztályos gimnáziumot, amit Budán a Móricz Gimnáziumban fejeztem be. A sport miatti elfoglaltságok ellenére a tanulás nem okozott számomra különösebb problémát, tudtam teljesíteni az iskolában is. Utolsó évben, az érettségi elõtt kellett csak magántanulóként folytatnom a Nagano-i téli olimpia, illetve az EB, és a VB miatt.

- Hogyan tekintettek a sikereidre a tanárok, és az osztálytársak?

- Nagyon jó osztályba kerültem. Az osztályfõnököm miskolci volt, tehát borsodiként is nagyon szeretett, és az osztálytársaim is rengeteget segítettek. Én délelõttönként edzésre jártam, a jegyzeteket pedig tõlük kaptam meg. A mostani EB-re is többen kijöttek, és szorítottak értem a lelátón.

- Ezek szerint tartós barátságok is maradtak?

- Igen, többükkel is tartom a kapcsolatot, és ha az idõm engedi, találkozunk is.

- Mi a következõ állomás?

- A márciusi világbajnokság Dortmund-ban, de addig azért van még egy kis idõm.

Forrás: Necc.hu