2004 Európa Bajnokság

A csapattársak együtt énekeltek Sebestyén Júliának az Európa-bajnoki gyõzelme után

Dortmund még messze van

forrás: CSB, Nemzeti Sport 2004.02.09

A csarnokban koromsötét van, és a jégen a sárgás fénypászmában épp egy karcsú nõi alak siklik. A gálaedzés utolsó perceiben járunk, és már csak a magyar Európa-bajnok - de jó ezt minden egyes alkalommal leírni -, Sebestyén Júlia próbál. Újra kéri a zenét, még egy utolsó tripla, egy tetszetõs forgás, majd pukedlizik edzõjének, Száraz Andrásnak, és az öltözõ felé indul. "Mindjárt itt vagyok, csak leveszem a korcsolyámat" - int mosolyogva, ám azonnal két autogramkérõbe ütközik. Nosza, gyorsan aláfirkantja a nevét a lányoknak, akik nem voltak restek kijönni a délelõtti edzésre, csak hogy õt láthassák. Ám alighogy elnyeli a folyosó félhomálya, már vissza is ér, lábán immár egy edzõcipõvel.

- Fáradt?

- Egy picit - válaszolja az újdonsült aranyérmes.

- Naná, aki este sokat bulizik! - szól oda tettetett komolysággal edzõje, Száraz András.

- Nem is! - érkezik rögtön a bajnok felháborodott válasza, majd a mester mosolyára megenyhülnek a vonásai. - Nagyon aranyosak voltak a többiek, már az eredményhirdetés után úgy vártak, hogy felírták az ajtómra rúzzsal: "You are the champion!" Amikor pedig beléptem a szobába, ott volt az egész magyar csapat, és együtt énekelt nekem.

- A korcsolyázók bankettjén folytatódott az ünneplés, vagy szûkebb körben mulattak?

- Természetesen ott voltunk a partin. Érdekes, a kûr elõtti este nyugodtan tudtam aludni, aznap viszont sehogy sem álmosodtam el.

- Nem lett volna praktikusabb kihagyni a délelõtti gálaedzést?

- Egyrészt nem tehettem meg, mert minden résztvevõ számára kötelezõ a megjelenés. Másrészt nem árt, ha az ember átveszi a számait.

- Csak nem izgul? Most már tényleg nyomós oka van rá, hogy megnyugodjon.

- Szeretném, ha jól sikerülne. Ott lesz az a rengeteg ember, nem okozhatok nekik csalódást.

- Ezek a számok direkt a budapesti Európa-bajnokságra készültek?

- Erre az idényre készültek, és a Grand Prix-sorozatban már be is mutathattam mindkettõt.

- De igazából mostanra forrottak ki - teszi még hozzá a mester.

- Azért legalább már a nagy terhet ledobhatta. Tényleg annyira nehéz volt megbirkóznia az önre nehezedõ nyomással?

- Igen, mert elõtte akárkivel is beszéltem, azzal kezdte, hogy most milyen helyezést várok a tavalyi bronzérem után, majd úgy mellékesen még hozzátette, fõleg, hogy a címvédõ, Irina Szluckaja nem lesz itt.

- Gondoljon csak bele, mit lehet válaszolni erre? Különben is a versenyzõ már csak babonából sem mond ilyesmit - védi meg tanítványát azonnal Száraz András.

- Az ismert sportpszichológus, Vura Márta segítségét is ezért kérték?

- Igen, nagyon megnyugtató a jelenléte. Versenyzõként is megtapasztaltam hajdanán. Egyszer Prágába ugyanis mint edzõ utazott velem, és bár nagyon magam alatt voltam, két nap alatt helyre tett. De most, edzõként is jó érzés volt, hogy ott van Juli mellett.

- Több éve dolgozom már vele - folytatja Sebestyén. - Elõzetesen úgy volt, hogy csak a rövidre jön ki, mert szombaton kirándulni ment volna. Ám amikor kiderült, hogy a kötelezõ után az elsõ helyen állok, lemondta a programját, és eljött hozzám. A kûr elõtt sétáltunk egyet, és végig ott volt a szereplésem alatt. Nagyon sokat segített.

- A családját mennyire viselte meg az elmúlt néhány nap?

- Nagyon-nagyon szorítottak nekem. A kûr elõtt nem is beszéltünk, de utána mindannyian a nyakamba borultak.

- Megerõsíthetem, itt volt az egész Sebestyén família. Vagy huszan kísérték Julit - élcelõdik megint a mester.

- Jaj, nemcsak családtagok voltak, hanem rokonok és barátok is - vág vissza nevetve a bajnoknõ. - Tiszaújvárosból egyébként mindenki eljött, aki élt és mozgott. Fantasztikus volt a közönség, nem gyõzök eleget hálálkodni érte. A külföldi korcsolyázók például az eredményem mellett külön gratuláltak ahhoz, hogy ilyen jól kezeltem a felém áradó óriási szeretetet. A táncosok közül többen azt mondták, csak azért jöttek ki a nõk utolsó csoportjára, hogy megnézzék, milyen hangulatot teremtenek a nézõk a két magyar lánynak.

- Ilyen tombolást a korcsolyaszeretetükrol híres amerikaiak sem csinálnak. Talán a Salt Lake City-i olimpián, a hazai versenyzõ, Sarah Hughes gyõzelme után ünnepeltek így - emlékszik vissza Száraz András.

- Jól megmaradt bennünk, mert Julinak sikerült utána futnia.

- A mezõny igazi sztárjai is kezet ráztak önnel?

- Még Pljusenko is - mondja büszkén Sebestyén. - Márpedig õ nem szokta csak úgy szórni az elismerõ szavakat.

- A hét során többször is feltûnt a tribünön. Kiket látott, és mely produkciók ragadták igazán magával?

- A mieinket természetesen igyekeztem mindig megnézni, és õk nagyon jók voltak. A férfiak utolsó csoportját viszont csak tévébõl láttam, igazán izgalmasan alakult. A legjobban talán a férfigyõztes Joubert és a másik francia, Dambier futása tetszett. Na és az oroszok ezüstérmes párosa, Petrova és Tyihonov.

- Az ön programjairól még szó sem esett. Az például mennyire zavarta, hogy végül elmaradt a kvalifikáció, és ezáltal jobban felértékelõdött az elso jégre lépése?

- Amikor meghallottam, csöppet sem örültem. Egybõl az jutott eszembe, hogy ajaj, a rövid triplán fog számítani. Elég egy kis megingás, és hopp, csúnyán lecsúszhat az ember.

- Épp Svédországban edzõtáboroztunk, amikor megcsörrent a telefonom, és megtudtuk, hogy elmarad a selejtezõ. Juli egybõl elfehéredett, én meg nyugtatgattam, hogy örülj neki, legalább csak kétszer kell jól korcsolyázni. Aztán jobban belegondoltam, és már nem voltam olyan vidám - mondja az edzõ.

- Pedig utólag látva nem volt értelme az elsápadásnak.

- Utólag. De ki látta ezt elõre?

- Biztonságérzetet ad, hogy a kvalifikáció során már besorolják az embert. Attól persze még ugyanúgy hibátlanul kell futni a rövidet ahhoz, ha érmet szeretne az ember, de mégis más érzés - veszi át a szót a gyõztes.

- Na és a kûr? Egyáltalán hallotta közben, mennyire együtt van önnel a közönség?

- Melegítés közben igen, és akkor is, amikor bekorcsolyáztam a pályára, ám amint elkezdõdött a zene, kikapcsoltam. Nem érzékeltem, hogy minden ugrásom után vastapsot kapok, csak utólag mesélték el. Aztán a lépéssornál, amikor már minden ugráson túl voltam, átjött valamennyi zaj a szûrõmön, de igazából csak akkor fogtam föl, hogy állva ünnepelnek, amikor meghajoltam.

- Megbeszélték már, hogy mettõl meddig kap pihenõt a rengeteg élmény feldolgozására?

- Ha minden igaz, hétfõn elvisznek bennünket, érmeseket Szarajevóba, ahol lesz egy bemutatónk. Egyrészt az olimpiai bizottság ott ülésezik, másrészt az egykori olimpiájuknak most van a húszéves évfordulója. Szóval ott fellépek, de utána biztos kapok néhány napot. Aztán meg jön a vébéfelkészülés.

- Két ilyen tökéletesen sikerült programon akarnak változtatni vagy ugyanilyen formában futja majd Dortmundban is?

- Mindkettõn lehet azért még javítani. Lehet, hogy a világbajnokságon megpróbálom a tripla-tripla kombinációt. Edzésen már jól megy a tripla Salchow-tripla Rittberger, ami lényegesen nehezebb, mint például egy toe-loopos kombi. Ezért persze a kockázata is nagyobb. Mindenképpen szeretném valamelyik következõ versenyen bemutatni, de hogy a vébé lesz-e az, azt majd még meglátom.

- Foglalkoztatja már a világbajnokság?

- Még annyira friss az itteni gyõzelmem, hogy egyelõre nem.

- A helyszín, Dortmund mindenesetre közel állhat a szívéhez.

- Ha arra gondol, hogy az elsõ felnõtt Európa-bajnokságom épp ott zajlott, akkor igen. Fõleg, hogy mindössze tizenhárom évesen a tizennegyedik lettem.

Látom az arcán, most már mennie kellene. A gála elõtt ugyanis még szundítani szeretne egy kicsit, hogy az a két szám ugyanolyan tökéletesen sikerüljön az õ közönségének, mint a korábbiak.

Forrás: Kataca.hu