 | |
|
A nyafogós nyuszi |
|
|
|
|
|
A nyafogós nyuszi | A kis nyuszit Zsuzsinak hívták, és ő volt a legnyafogósabb az erdőben. Egész nap hol itt-hol ott hallatszott vékony hangocskája, ahogy valamiért éppen panaszkodott. Az édesanyja próbálta leszoktatni a nyafogásról, de semmit nem ért el. Pedig próbálta kedvesen, próbálta mérgesen, próbálta megbüntetni is, de minden hiába volt, mert a kis nyuszi lány csak nem szokott le a nyafogásról. Reggelente testvérei útra készen, hátukon iskolatáskával várták, amíg Őt Nyuszi mama nagy nehezen felébreszti.
- Nem akarok iskolába menni! – ez volt minden reggel az első mondata
- Muszáj menned. Buta akarsz maradni? – kérdezte az anyukája.
- De nem szeretem az iskolát! – nyafogott tovább Zsuzsika – nincs egy barátom sem.
- Ha állandóan nyafogsz, nem is lesz – mondta csendesen Gyuszi a bátyja.
Zsuzsika végre felkelt, és elindulhattak az iskolába. Ám alig mentek pár percet, a kis nyuszilány máris panaszkodni kezdett.
- Jaj de nagyon elfáradtam – nyafogta – és olyan nehéz a táskám.
A testvérei nem is figyeltek rá.
- Fáj a lábam – próbálkozott újra – egy lépést sem tudok tovább menni.
- Akkor ülj le! – Szólt rá Nyuszi Gyuszi mérgesen. Nagyon unta a kislány állandó nyafogását. Legszívesebben otthagyta volna az erdő közepén. Az iskoláig csendben tették meg az utat.
Telt-múlt az idő és lassan közeledett az ünnep, amit minden nyuszi nagyon vár, a Húsvét. A nyúlcsaládnál nagy volt a sürgés-forgás, olyan sok dolguk lett, hogy alig győzték. Nyúl úr elővette a sok tojást, Nyúl mama kevergette a sok színes festéket, a gyerekek, pedig fényesre törölték a színes tojásokat. Mindenki jókedvűen végezte a dolgát, de a vidám nevetésbe gyakran belevegyült a kis nyuszi lány nyafogása.
- Mami! Én is szeretnék festeni. – mondta Zsuzsika, és kis lábával toppantott.
- Jól van. Itt egy ecset. Menj, ülj le a többiek mellé.
Zsuzsika kinézett az ablakon a testvérei felé, akik a nagy gesztenyefa alatt ültek az árnyékban, és láthatóan jól szórakoztak.
- Nem akarok kimenni a többiekhez. – nyafogta.
- Jól van – sóhajtott a mamája – ülj ide az asztalhoz.
Zsuzsika felmászott a székre, de alig mártotta bele az ecsetet a festékbe, máris panaszkodni kezdett.
- Jaj! Festékes lett az ujjam! – nézett édesanyjára kétségbeesve.
- Semmi baj – mosolygott rá Nyuszi mama – leszel még sokkal festékesebb is.
- De én nem akarok festékes lenni – vált nyafogóvá a kislány hangja – nem szeretem a festéket. Összeragadnak tőle az ujjaim!
Édesanyja elvette tőle az ecsetet, és megtörölgette a kezét.
- Menj ki játszani. – mondta szomorúan
És ez egész nap így ment. Akármihez fogott a kis nyuszi lány, pár perc múlva felhangzott vékony, panaszkodó hangja.
Lassan eljött Húsvét napja. Nyúl asszony színes dobozokba csomagolta az ajándékokat, és hatalmas masnit kötött mindegyik tetejére. A dobozokat belerakta egy fonott kosárkába, finom csokoládét, és pár darab hímes tojást tett mellé. Minden kosárkára ráírta hova kell elvinni, és a nyuszi gyerekek egész délelőtt járták az erdőt, hogy mindenki megkapja az ajándékát. Csak Nyuszi mama maradt otthon, hogy becsomagolja a megmaradt ajándékokat, és a kis Zsuzsi, hogy segítsen neki.
- Én is el akarok menni – nyafogta – de az Édesanyja szigorúan nézett rá.
- Te itthon maradsz. – mondta, és nem törődve a kislány nyafogásával, nekiállt becsomagolni a következő ajándékot.
Zsuzsika egy kicsit hisztizett, toporzékolt, de amikor látta, hogy semmit sem ér el vele, lassan abbahagyta. Ebben a percben a kapun nagy sietve beszaladt Medve asszonyság.
- Csókolom Medve néni. El tetszett felejteni valamit? – szaladt ki elé a konyhából Zsuzsika.
- Igen, igen – brummogta a sietségtől lihegve Medve mama. – Elfelejtettem egy csomagot. El tudnák még nekem hozni? – nézett reménykedve Nyúl mamára.
- Majd én elviszem! – ajánlotta azonnal a kis nyuszi.
- Jaj nem! Köszönöm. – Tiltakozott rögtön Medve néni.—Inkább megvárom, és hazaviszem.
Nyúl asszony bement a házba, kihozott egy szép piros dobozt, és mosolyogva odaadta a medvének.
- Nagyon szépen köszönöm. – hálálkodott Medve néni – és boldog ünnepeket kívánok.
A nyuszi lány csalódottan figyelte, ahogy Medve néni maga viszi haza a csomagot.
- Anyúúú – nyafogta – Miért nem vihettem el az ajándékot?
- Azért kislányom, -- ült le mellé nagyot sóhajtva az édesanyja – mert senki sem szereti a nyafogós gyerekeket. Te állandóan panaszkodsz, és ha nem az történik, amit te akarsz, akkor hisztizel. Senki sem beszélget szívesen egy ilyen, kislánnyal, és főleg ezen a szép ünnepen. De mi így is szeretünk. – simogatta meg a kislány fejét mosolyogva és bement rendet rakni a házba.
Zsuzsika ült a padon, és édesanyja szavain gondolkodott. Testvérei már rég hazajöttek, és vidáman bújócskáztak az udvarban, de ő még mindig a padon ült és azon töprengett, hogyan tudna megváltozni. Elhatározta, hogy nem fog többé nyafogni.
Reggel ő lett az első, aki felkelt. Nem kellett többé könyörögni neki. Vidáman ment iskolába, és segített vinni a kisebbek táskáját. Sőt még akkor sem panaszkodott, mikor a bátyja játék közben megcibálta a füleit. Lassan mindenkinek feltűnt a változás, és nagyon örültek neki. A gyerekek megbarátkoztak vele, és tanítás után, együtt szaladgáltak a nagy réten.
A következő szép Húsvéti ünnepeken már ő hordta ki a legtöbb ajándékot az erdőben.
VÉGE
2003.03.12
|
|
|
|
|
|
| | |
E107pimps.org theme.