 | |
|
Az erdő őre |
|
|
|
|
|
Az erdő őre
A nap, forrón tűzött le a szikrázóan kék égről. A levegő megszorult a fák között, a mezőn kiégett a fű, és a máskor szélesen hömpölygő folyó, már csak szelíd patakként csordogált. Növény és állat egyformán szenvedett a melegtől. Mindenki az esőt várta, de az egyre késett. Az erdő csendjét a levegő rezdülése sem törte meg. Az állatok elbújtak házaikba és elő sem jöttek, míg a nap le nem ment.
 A legmagasabb fa felső ágán ült a RétiSas. Barna tolla közé befurakodott a napsugár, de nem törődött vele, feszülten figyelte a környéket.Ő volt az erdő őrszeme, hisz nála messzebb senki sem látott.A tisztás szélén Egér Ede házában a kis Elemér nagyon unatkozott.
- Szeretnék kimenni, játszani – nézett fel a mamájára.
- Nagyon meleg van kint kisfiam. Játssz inkább itt bent. – mondta Egérmama és megsimogatta Elemér buksiját
- De én nem akarok bent játszani – vált nyafogóssá a kisegér hangja.
- Jól van – sóhajtott a mamája. – menj, ha akarsz. De ne csavarogj el messzire!
Elemér felkapta a cipőjét, és gyorsan kiszaladt, nehogy az édesanyja meggondolja magát.
A Sas észrevette a réten szaladgáló egérgyereket, és fejcsóválva nézte, ahogy egy lepkével kergetőzve, egyre messzebb megy otthonától. Furcsa zaj hallatszott, a Sas felkapa a fejét, és feszülten figyelt. A távolból keskeny füstcsík szállt az ég felé.
- Valami ég – gondolta döbbenten. Ki terjesztette hatalmas szárnyait és sietve elszállt megnézni mi történt. Talán mégsem tűz – reménykedett, de ahogy közelebb ért, egyre nagyobb lett a füst. Rémülten nézte a lángokat, ahogy vidáman táncolnak az erdő melletti mező, száraz fűcsomói közt. A Sas megfordult és percnyi késlekedés nélkül az erdő felé repült.
- TŰZ VAN! TŰZ VAN! – Kiabálta amilyen hangosan csak tudta.
Az állatok előbújtak házaikból, és értetlenül nézték a kiabáló Sast
- TŰZ VAN! Menjetek a folyó felé! – kiáltott le újra a Sas és repült tovább.
Mikor az állatok megértették mi történt, elkezdtek fejvesztve rohangálni, majdnem agyon taposták egymást a nagy sietségben.
- Meneküljünk! – hangzott mindenfelől.
A Sas körülrepülte az erdőt, és mikor visszatért, csodálkozva nézte a lenti kavalkádot.
- Hagyjátok abba! Álljatok meg már! – próbálta túlkiabálni a hangzavart, nem sok eredménnyel. Leszállt egy fa alsó ágára.
- Figyeljetek rám! – próbálkozott újra, és az állatok lassan elcsendesedve, köré sereglettek.
- Nincs olyan nagy baj. – próbálta megnyugtatni a többieket a Sas
Az erdő szélén, lévő mezőn gyulladt ki a száraz fű. Lemegyünk a folyóhoz, ott mindenki biztonságban lesz. Segítsetek egymásnak, hogy mindenki leérjen – kérte a Sas.
Újra mozgolódás támadt, de ez már sokkal rendezettebb volt. A Sas körülnézett, és azon gondolkodott, hogy menthetnék meg az erdőt. Szeme megakadt a vaddisznók csapatán. Hirtelen eszébe jutott egy történet, amit a nagyapja mesélt neki egy réges-régi tűzről. Akkor a Vadkanok segítettek, hátha most is sikerül megfékezni a tüzet – töprengett.
- Vadkan uram! – szólította meg, az éppen előtte elmasírozó csorda vezérét. – Egy kis segítségre lenne szükségem. Meg kellene próbálni megmenteni az erdőt.
A hatalmas Vadkan megállt, és a Sasra nézett.
- Mindent megteszünk, ami tőlünk telik. – röfögte. – Csak mondd meg, hogyan állíthatjuk meg a tüzet.
- Arra gondoltam – kezdte a Sas magyarázni a tervét, -- hogy az erdő szélén felássuk a földet. A ti hatalmas agyaraitok könnye barázdát szántanának, és a friss földhányáson nem tudna a tűz továbbterjedni. Talán sikerülne megmenteni a fákat. De a dolog veszélyes – tette hozzá halkan.
A vaddisznók vezére büszkén kihúzta magát.
- Te csak mutasd az utat, a többi a mi dolgunk.
- Akkor siessünk! – mondta a Sas, és gyors iramban levezette a vaddisznókat az erdő szélére.
A tűz gyorsan terjedt ez erdő felé. Az önkéntes tűzoltók nekifogtak a munkának, és sebesen haladva, széles barázdát szántottak az erdő szélén.
A Sas egy darabig figyelte a munkát, majd elrepült megnézni, hogyan boldogulnak a többiek. Elégedetten látta, hogy már mindenki elindult. Tovább akart menni, amikor észrevette, hogy az egyik fa tövében ül valaki. Leszállt, és csodálkozva látta, hogy Egérasszonyság ül ott egyedül és sír.
- Mit keres még itt Egérasszony? – kérdezte a Sas.
- Jaj! – hüppögte Egérasszony – nem találom az én haszontalan fiamat.
- Ő az, aki kint szaladgált a tisztáson?
- Igen! – élénkült fel Egérmama. – Látta talán?
- Láttam! Még délután. – bólogatott a Sas.
Egérmama ránézett, arcán könnyek folytak.
- Kérem! Kedves Sas, segítsen megkeresni a fiamat. – két kezét összetette, úgy könyörgött a hatalmas madárnak.
- Megkeresem – ígérte a Sas. Szétterjesztette szárnyait, és felemelkedett. – Nyugodjon meg visszahozom a kis csavargót.
Eközben a Vaddisznók végeztek a munkával, és elégedett röfögéssel lecsörtettek a többiek után a folyóhoz. Itt-ott megperzselődött a szőrük, de büszkék voltak a jól végzett munkára.
A Sas bejárta az erdőt, de a kis egeret sehol sem találta. – Már, csak egyetlen helyen nem néztem. – gondolta, és az égőmező felé fordult. Leereszkedett amennyire csak tudott. A sűrű füst csípte a szemét, lángnyelvek táncoltak körülötte, de semmivel sem törődött, csak repült - repült sebesen.
- Csak időben megtaláljam! – ez járt a fejében.
Egyszer csak egy vékonyka hang ütötte meg a fülét.
- Segítség – kiabált Elemér ahogy meglátta a hatalmas madarat. A Sas a hang felé fordult, és megpillantotta az egérgyereket. Elemér felkuporodott egy vakondtúrás tetejére. A lángnyelvek már majdnem oda értek.
A Sas hirtelen lebukott, felkapta a kis egérfiút, és már repült is újra az ég felé. A lángok megpörkölték a lábát, de észre sem vette. Repült lába közt a cincogó kisegérrel. A folyóhoz érve óvatosan letette a földre. Egérmama odaszaladt, és boldogan ölelte magához kisfiát.
A Sas mosolyogva nézte őket. Egérasszony kézen fogta Elemért és oda állt a madár elé.
- Köszönöm szépen kedves Sas, hogy visszahozta nekem a fiamat. Sohasem fogom elfelejteni.
- Ugyan már, ne köszönd bárki megtette volna. A bajban mindenki ott segít, ahol tud. – Mondta a Sas.
A tűz lassan kialudt. Az erdő megmenekült, és az állatok hazamentek. A Sas kiterjesztette szárnyait, és a legmagasabb fa, legfelső ágára telepedett. Büszkén kihúzta magát, és körülnézett.
Hiszen, ő az erdő Bátor Őre!
Vége
2003.03.03
|
|
|
|
|
| | |
E107pimps.org theme.