Aki a futásokból az időeredményekre, számadatokra kíváncsi, azt szépen kérem ne olvassa el, mert ez nem a komoly futásról szól. Ez „csak az én MARATON-om”
“Az erős lélek, ha nagy cél van előtte, megacélosítja a gyönge testet.”
(Mark Twain)
Emlékszem amikor a félmaratont először lefutottam, hát el sem hittem magamról, hogy megcsináltam. Egy varázsvilágban találtam magam a befutó után, tette velem a csomagban található sör félig való elfogyasztása. Fantasztikus navigátor lett belőlem rögtön. Máig is pironkodok, ha eszembe jut.
De a csodák nem múlnak el, sőt lehet fokozni. A hihetetlen világ nem ennyiből áll. Ugyebár a félmaraton után vagy abbahagyják az emberek a rohangászást, vagy megállíthatatlanul indulnak újra és újra futócipőjük koptatására. Mindenkiben felvetődik a kérdés? Nem, mert nálam nem volt kérdés, én nagyon akartam futni. Teltek múltak a hetek, volt, hogy több, volt hogy kevesebb kili került az edzésnaplómba.
A bogár a fülemben, az érzés a szívemben: maraton. Évforduló, nem is akármilyen. Ha most nem, akkor soha? Igen, most kell lefutnom. De nem volt merszem. Rettentően féltem. Nem attól, hogy sok, inkább a kudarctól, ha valami nem úgy alakul és nem sikerül.
Viszont vannak barátok, van aki figyel. Azt vettem észre, hogy rajtszámom van a Maratonra.
Ezen időszakban keveset tudtam futni. Visszafogott a félelem, amitől a 2481 megszabadított. Ez volt a rajtszámom, ez került a fejembe, ez vitt tovább az úton, és lépésről lépésre egyre biztosabb lettem abban, hogy mennem kell és teljesítenem a 42195 métert.
A barátok segítettek, meg tudod csinálni, megvan benned minden ami ehhez kell. Bíztam bennük. Bízni kezdtem magamban.
A maraton előtti héten már nagyon vártam, hogy ott legyek, hogy lefussam. Rémálmaim voltak, magnézium mint varázsige csengett a fülemben, a fal, a fele harmincnál van, ne rohanj az elején, meg záróbusz……..
Az időjárás megijesztett. Az zavart, hogy nem volt próbanap, mert szinte csak vasárnapra romlott el az idő.
Miben fussak? A pink színű zokni tuti volt, ha esik, ha fúj, mert azt kislányomtól kaptam: kabalazokni. Anya ezt azért kapod Tőlem, hogy ebben fusd a Maratont. J
A családi mekizés, sikeres parkolás, és immár harmadik ruhacsere után végre elérkeztünk a találkozási ponthoz. Kisfalunkból cirka 19 futó vett részt a Spar rendezvényen. Büszkeséggel töltött el mindenkit, mert szinte versenyről versenyre többen vagyunk. Jövőre különbusz hoz majd ide minket. J Most itt négyen voltunk elsőbálozók. Négyen izgultunk, de nagyon.
Fotózkodás, meg szörnyülködés az időjárás miatt. No, meg irigykedés a remek kukászacskó divatkedvelőkre. Volt ott kék-zöld-fehér, lyukas, meg önzáródós, mintás, meg sima, rövid és hosszú. Vacogva mosolyogtunk rajtuk. Az eső csepergett, de indultunk a rajthoz. Kissé felpörögve találtam meg a tortát, a pelenkás pockot, egy bozót árnyékában. Ráírtam a tortára, hogy futni jó, és el is indultam jót futni. Mások is jöttek, néhány ezren.
Annyira figyeltem és úgy tettem mint még soha. Nagyon lassan indultam. Mintha csak jókedvemből néhány métert gyorsabban tennék meg.
|
Csak az órát néztem, hogy jó lassú legyen. Tehetséges vagyok az elfutom az elejét-ben. De most megcáfoltam. A félmarcsi a terv szerinti lassúra kerekedett. Az eső meg cseperegett. A tervet Rókalaci tervezte. Úgy döntöttem, hogy bízok a tapasztalatában, mert jobb ötletem nem volt. J
Tetszettek a szembefutások, mert sokakat láthattam. Vicces volt amikor már a futónépség elcsendesedett a rakparton, de egyszercsak Ági barátném rám ordított a szembe futók tömegéből, úgy rám ijesztett, hogy sikítottam. Fel is ébredtem rögtön, és futó Soósékkal folytattam tovább a küzdelmet. Én küzdöttem, Ők futottak. J
Kellemesen haladtunk, igaz Móni bizonyára mérgelődött mellettem, mert időnként pocsolyába csaptam a lábam, lefröcsköltem, meg meglöktem. Bocs Móni, de majd csak megtanulok normálisan futni, és akkor kevesebb kellemetlenséget fogok okozni. Elek közben számolgatta az időt, hogy ki hol járhat, Krisz most megy fel talán a hídra…. , fél óra múlva már célban lesz…
Aztán jött a feketeleves, nem volt az fekete, de a nyakunkba zúdult.
A csendes szemerkélő esőt erős hideg jeges víz váltotta fel. Ahogy esett egyre jobban én úgy lassultam. Persze Móniék észre sem vették, hogy zuhog, akartam nekik szólni, de akkor már otthagytak. J
Ez a szakasz esett a legrosszabbul. A combjaim kővé dermedtek, és igen-igen fáztam. A rakparti szél még jól átfújt.
Kis családomtól kaptam egy kis frissítő italt, pedig a kabátjukért mit nem adtam volna. J Viszont már csak nyolc kilométer volt hátra. Ez egy kicsit megnyugtatott, azt már féllábbal is….
Nem is volt semmi gondom, mert kezdtem újra átmelegedni, és próbáltam futásnak látszó mozgást imitálni. Magamban meg tűnődtem, hogy nem rosszabb mint más rövidebb táv. A fej tudja, hogy milyen távra kell felkészülnie, a láb meg alkalmazkodik, az csak alkatrész.
Az utolsó frissítőnél kérdezték türelmesen: vizet, izót, colát? Taxi-t szerettem volna. J
Papírforma szerint érkeztem a célba, amit Rókalaci leírt, én betartottam! (véletlenek nincsenek, csak profizmus, vagy csoda. A csodát tartom elfogadhatónak.) Olyan érzésem volt, hogy vége lett valaminek, hirtelen ürességet éreztem, és nem tudtam mosolyogni, csak a könnyeimmel küzdöttem. Örömkönnyek voltak ezek, természetesen.
Eszembe jutott amikor először láttam maratonfutókat a célban: megkapták a nylont, belecsomagolták magukat, és mosolyogtak, fáradtan. Én meg csodálkoztam: Jé, nem haltak meg!
Ismét meglepetés: ki más, mint Ági egy üveg pezsgőből gyorsan pezsgőfürdőt varázsolt, hát ilyet én még nem éltem át. De ő azt mondta: megérdemelted!
Közben falumbéli három hölgy is megérkezett – mosolyogtak, pezsgőben, és boldogságban fürödtek. Réka, Anikó, Tündi, Ági – mindannyian családanyák. 2 – 3 gyerekes családok. Ha egy helyre terelnénk a lurkókat fél osztályt megtölthetnénk velük. A maratonfutás sok kitartást igényel, ami megéri, mert példamutatás gyerekeinknek is.
Fakanál és futócipő, remek gyerek, hatos ezrek – ez az életünk. J
N. Erika
U.i.: most már tudom miért láttam a Duna felett repülő halakat
|