Az igazi élmény.Nem hiszem ,hogy valaha vissza tudom adni a férjemnek azt a sok türelmet,azt a sok biztatást, az építő jellegű kritikákat,azt a sok szabadidőt, amit biztosított a számomra .Hogy eljött velem futófelszerelést venni,időt ,pénzt nem kímélve velem volt végig.Minden szükséges kelléket megkaptam Tőle és az első 10 km-es versenyemre is Ő nevezett be.A bizalmat és ,hogy Van nekem.Köszönöm Neki,,hogy megélhettem ezt a csodát!
Számára ajánlom ezt az írást.
Elárulom,hogy nem írtam még futóbeszámolót,azt hiszem itt az ideje elkezdeni.:) Tudom,hogy nem nagy szám az eredményem,de én büszkén
írom ezeket a sorokat..:) Sok a gondolatom,friss az élmény,lehet,hogy nem lesz szakszerű és pontos a szövegem.Először is,annyit szeretnék az elején megosztani veletek,hogy szerintem véletlenek nincsenek.Az sem volt véletlen,hogy egy bizonyos tápiómentifélmaratonon összehozott a sors Roka Lacival ,akinek azt hiszem nagyon -nagyon sokat köszönhetek.( Most biztos csóválja a fejét..:) ) Attól a naptól fogva Ő volt a Tanítóm,a Pszichológusom,a Futótársam és
Barátom,aki figyelemmel kísérte,segítette és korrigálta olykor a felkészü-lésemet az első maratonomra. Ebben a jó pár hétben mindennap megköszönöm,hogy
találkozhattunk és megismerhettem Őt!!Köszönök neki MINDENT!!! A futást a legjobb barátnőm,lelkitársam,sporttársam szerettette meg velem 1 évvel ezelőtt.,Tünde akinek szintén fontos szerepe van abban,hogy ez a beszámoló létrejött.:) Az elejétől kezdve együtt csináltuk végig, a kölcsönös támogatások, a sok hajnalban futás, a sok beszélgetés mind mind hozzájárult a célbaérésemhez. A maratoni felkészülés 12 hete alatt 1x volt egy pont amikor abba akartam
hagyni.Világvége hangulat,gyerekek,melóhely,rengeteg idő a futásra óriási szervezést igényelt és azt hiszem kicsit szétestem. Roka Laci segítségével túljutottam a válságon és új erővel folytattam a felkészülést.Sérülés, fájdalom nélkül megúsztam a hosszú futásokat is,úgyhogy azt éreztem menni fog a verseny! A nagy nap előtti éjszaka semmit nem aludtam, izgultam és járt az agyam folyamatosan.Sehogy nem jött az álom,pedig nagyon kellett volna...
Végre reggel lett, negyed 8-kor elmentünk a Tündimért a férjemmel.Elindultunk Pestre. Esett az eső,fújt a szél,komor volt az idő,de a kocsiban vidám hangulat uralkodott, viccelődtünk, ettünk, ittunk és jól kibeszéltük magunkat. Korán megérkeztünk még volt bőven parkoló. Rajtszámátvétel,öltözés,kaja ,szokásos vitamin és a reggel legfontosabb pillanata: randi Roka Lacival!! Fontos volt,hogy még egy utolsólelkierősítést és tanácsot kapjunk. Jó fej volt mint mindig, a szokásos közös fotózkodás után még kaptunk egy kis agymosást, átbeszéltük a futótervet. Ezután lassan ott volt az ideje, hogy beálljunk a 4.30-as tábla utáni rajtrészbe.Tomimtól elbúcsúztunk és vártuk a 10.00 órát amikor is elrajtol végre a váva várt ELSŐ MARATONI FUTÁSOM!! Sok -sok futó egymásért ,mindenki jókedvű, szeretettel adják-veszik a tanácsokat, hihetetlen a hangulat egy futóversenyen!! Ezt csak az ismeri aki már átélte.Adrenalin a levegőben,tüzijáték a szívekben a fejekben a mámor, háááát....Nem is lehet leírni.
Aztán : 10...9...8...7....6...5....4....3.....2......1.... és Rajt!!!
Nekivágtunk.Futottunk a tömeggel ,szépen ,saját tempoval,ütemesen.1-2 kili után Tündit magára hagytam,folytattam egyedül.Zenémet bekapcsoltam és élveztem a futást.Amerre néztem,mosolygó arcokat ,tapsoló kezeket,tátogó szájakat láttam ,szurkolókat akik szívvel és lélekkel drukkoltak nekünk.
|
A mellettem elhaladó futók biztatása és elismerése,mint első maratonistának sok erőt adott. Itt nincs egymás kinevetése, lenézése,az,hogy az ember kezdő,nagy becsben van tartva és egytől egyig mindenki elismeri.Én meg csak futok-futok,az eső ömlik,a szél fúj,a szívem mégis tele van valami hihetetlen boldogsággal,hogy ott lehetek.Semmi mást nem érzek és látok,csak azt, hogy FUTOM AZ ELSŐ MARATONOM!! A képzeletemben a célfotó lebeg és a férjem ahogy ott vár és büszke lesz rám! Van időm élvezni az útvonalat,nézelődök az egyéni tempómban haladok.A 21.kilit elhagyva eszembe jut,hogy a fele megvan. Az eső nem állt el,a szél holerősödik,hol gyengül, de semmi nem tud kizökkenteni a tempómból. Frissítőpontoknál banán-víz kombó ,nem bírom az iso italt. Jól érzem magam. Sajnos csak a 28. kilométerig..:( Ott a jobb térdembe belenyillalt egy eddig nem ismert fájdalom.Muszáj volt megállnom, nem bírtam rálépni. Félreálltam és nyújtottam picit. Nem volt jobb..:(Végigszaladt az agyamon,hogy mit kéne csinálni? Úristen!!Nem tudok menni sem,nemhogy futni!! Álltam ,az ég leszakadva, mellettem haladnak az emberek és nekem meg peregnek a percek és a szememből a könnyek.hogy :ennyi volt?Vége van? Eszembe jutott Roka Laci jótanácsa: Algoflexet vigyél,ha hirtelen fáj.... Ez mentett meg. Bevettem, sétáltam ,aztán lassan, bicegve elindultam újra.Fokozatosan gyorsultam ,a fájdalom enyhült és én futottam tovább!! Fordulópont után a szembefutók között megpillantottam Tündi barátnőmet,láttam az arcán,hogy örül nekem. Ha tudta volna ,hogy majdnem
fel kellett adnom! Teltek a percek,fogytak a kilik...A térdem hasogatott ,de ki fogok tartani,tudtam! A többi versenyző belégzésére koncentráltam és éreztem ahogy az energiájuk áramlik belém.Végigcsinálom akármi lesz is!! A 40. kilométert jelző táblánál aztán nem bírtam tovább és kitört belőlem a feszültség!Zokogtam a boldogságtól,a fájdalomtól, az örömtől, és még Isten tudja miféle érzelmektől!!! Zokogtam-futottam és a gyerekeimre gondoltam közben..A fülemben az mp4 lejátszóból hirtelen egy jól ismert dallam szólalt meg!!!A kislányom a futózenéim közé becsempészte a kedvenc számát és ez szólalt meg!!Véletlenek nincsenek. Tudtam,hogy ezzel üzeni:Anya tarts ki!!Hihetetlen volt, hogy pont akkor amikor Rá/rájuk gondoltam kezdte játszani a fülesem a dalt! Erőre kaptam és tempófutással ,fülemben a legszebb dallammal, elázva, fájó térddel, zokogva de boldogan egy fantasztikus érzéssel befutottam a célba!!!! Megvan, megcsináltam!!! Hallottam a nevemet valahonnan a távolból...Negyed órával a betervezett 4:45 után ,átléptem a célt!!!Nem adtam fel! Nem is emléxem a befutócsomag átvételére, csak arra hogy a férjem kerestem..És ott volt és várt és én a karjába vetettem magam és csak rázott a túlcsórduló érzelem ,remegtem és sírtam.Szegény nem értette mi a baj.. Mire magamhoz tértem eltelt pár perc...Tündit kerestem. És Ő is beért!! Jött felém, én elészaladtam, átöleltük egymást és megsemmisülve szorítottuk egymást...Hát vége, megcsináltuk,együtt a csodát,amit már senki el nem vehet tőlünk, ami a miénk amit úgy hívnak: AZ ELSŐ MARATON!!
Tamásné Czira Panni
2010.09.30.
|