Az őszi felkészülésem elég jól sikerült. Többnyire tartottam magam a tervhez, nem ért sérülés, bár néha elég fáradtam indultam edzeni. A félmaratoni időm is remek lett, reálisnak tűnt a kitűzött maratoni célidő (3:15). Ami egy kicsit aggasztott, hogy utoljára két éve futottam maratont, bár 50 fölötti távot idén is teljesítettem. De a maraton az más, itt még lehet gyorsan futni, erre külön készül az ember, számolja vissza az időket.
A Nike után egy héttel megpróbáltam még egy utolsó hosszút, de nagyon nem ment, kimerültem. Innentől csak kisebb ráhangoló maratoni tempójú futások, könnyű kocogások voltak, közben szerencsére kipihentem a kemény edzések fáradalmait. Kicsit beárnyékolta a közérzetem, hogy a család nőnemű tagjai már egy ideje náthával, de inkább vírusos nyavalyával küszködnek. Utóbbit igazolja, hogy sajnos végül én is beleestem a maraton előtt pár nappal. Sok fokhagyma, tea, aszkorbinsav, később gyömbér, amivel próbáltam elűzni a bacikat. Pénteken még legénybúcsúba is „kellett” mennem, de jót tett a pálinkázás, rumos teázás, sör helyett borozás, csípős és hagymás ételek. Bár nem olyan sokat aludtam, szombatra már egészen jól voltam. Délután Rókalacival elugrottunk tésztapartizni, a hangulat nem volt a régi, még sör se volt, csak alkoholos limonádé. A szénhidrátfeltöltésem nem lett tökéletes, de folyadékkal rendesen feltankoltam magam.
Vasárnapra kicsit romlott a helyzet, de ha már ennyit készültem, semmi nem akadályozhat meg. Együtt indultunk Ali kocsijával, Karesz és Rókalaci. Utóbbi kérdezte, hova öltöztem be, jó idő van, hát készültem a legrosszabbra. Találkozás leendő és régi ismerősökkel, fényképezkedés, átöltözés. Rövid gondolkozás, majd maradtam az atléta, rövid gatya, nyári sapka verziónál, mivel esőt jeleztek, és én biztos voltam benne, hogy esni is fog. Ha már úgyis vizes leszek, legalább minél kevesebb cucc ázzon át. A sapka azért kellett, mivel nem szeretem, ha az arcomon csurog le a víz. Még reménykedtem, de mire elindultam bemelegíteni, elkezdett szemerkélni. A rajtra rendesebben megindult, de még elviselhető mértékben.
A hőmérséklet pont jó volt, se nem hideg, meleg meg főleg nem. Az első pár km 4:28-4:44-es tempó között váltakozott, majd eltaláltam az ideálisat. Egészen jól haladtam, de éreztem, hogy valamikor egy kényszerszünetet be kell iktassak, túl jó lett a folyadékfeltankolásom. Meg is álltam a 12. km előtt, ami így 5:02 lett, de muszáj voltam, ne cipeljem feleslegesen ami nem kell. A következő km 4:21-es iramú lett, túl gyorsan akartam behozni a lemaradást. Igazából volt már körülöttem pár futó, akiket megszoktam, hozzájuk akartam mihamarabb visszacsatlakozni. Inkább mégis visszafogtam magam. Sok fordító volt, melyek miatt többször láttam a mezőny mind gyorsabb, mind lassabb szakaszát. Próbáltam kiszúrni ismerősöket, sikerült is többször némelyikre ráköszönnöm. 14-nél lefordultunk Óbudánál a rakpartra, na itt jött sajnos szó szerint a hidegzuhany. Mintha dézsából öntenék a vizet, amit még valahogy túléltem volna, de erős szembeszél is fogadott. Vacogtam, és azon tűnődtem, hogy fogok még 2 órát így kibírni. Abban maradtam, hogy sehogy, de mivel a lehető legmesszebb voltam a céltól, fáztam, más lehetőség nem adódott felmelegedni, fogcsikorgatva nyomtam tovább. Nem is nagyon érzékeltem a külvilágot, viszont egy idő után feleszméltem, hogy már csak csöpörög, és félig már meg is száradtam. Kivéve a cipőt, ami cuppogott utánam, de hamar megszoktam azt is. Közeledett a féltáv, nehezültek a végtagjaim. Éreztem már ilyet, tudtam, ettől csak rosszabb lesz. Próbáltam nem odafigyelni, tartani a tempót. A félmaratoni vonalat 1:36:50-nél léptem át, terv szerint. Bár a verseny alatt kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan esett, és nem is szomjaztam, minden frissítőnél ittam. Lelkes volt a frissítő gárda, és én is tökéllyé fejlesztettem a frissítés módját. Messziről kipécézek 2-3 poharat, amiben a legtöbb van és csak rámutatok melyiket szeretném. Ha előttem elvenné valaki, ott a következő. Kicsit összenyomom a poharat, és nagyokat kortyolok, amit útközben kis adagokban lenyelek.
|
Egyre több futót értem utol, pedig nem gyorsultam, és még a vízválasztónak mondott 30-as táblát se értem el, sőt. A Lágymányosi fordítónál észrevettem Mózsik Józsit, akivel jót sprinteltünk a halál50-en a 3. helyért. 1,5km-rel lehetett előttem, elég keményen tolta. Nem láttam sok esélyét utolérni, de ilyen kis reménymorzsák hajtottak még előre. Közben azért kialakítottam magamban az új célidőt, 3:20, ami matematikailag még lehetséges, de én sem gondoltam komolyan. 30-ig akartam várni, de 28-nál nem bírtam és megettem az egyik magneB6-omat. Talán placebóhatás, de ellendített a 30-as tábláig. És tényleg az volt, csupán 4:44-es volt ez a km, míg a következőnél átléptem az 5percest. Utóbbit viszont már jobb közérzetben tettem meg, és a 32. km 4:51 lett. Itt valahol összefutottam Görög Verával, aki 3:15-öt szeretett volna menni, de úgy gondolta nem lesz meg. Próbáltam a nyomában maradni, nem sokáig ment, de szintén egy 4:50-es km-t mentem. Úgy éreztem, görcshatáron futok, ha rágyorsítok, begörcsölök. Maradtam az 5 perces ezreknél, szerencsére ezt tudtam tartani. 35 környékén bevettem a második magnéziumomat, bár nem hittem komolyan, hogy segít. Mózsik Józsi tényleg bekezdett, sajnos már sétált, mikor elhaladtam mellette. Ezután valahol szurkolt Orsika, köszi! Kezdtem a visszaszámlálást, 3kis Népligetkör, Margitsziget-kör, két kiskör stb.
Közeledett a Nyugati-felüljáró, de nem zavart, rá voltam készülve. Csak az újabb adag nagy zuhéra nem, de így a végefelé kevésbé érdekelt már. Erőteljes karmozgásokkal, csodálkozva magamon, simán felfutottam a felüljáróra, ahol szokás szerint Saci szurkolt. Alig volt ez is 5 percen kívüli km, sőt az utolsó kettő már ismét 4:50-es volt. Az időközben tarthatóvá vált új célidőn belül, 3:19:32-vel értem be, ez is bő 10 perccel jobb az előző csúcsomnál. Ekkor jöttem rá, milyen jó volt futni, a séta nehezemre esett, egy rossz mozdulat és azonnal begörcsölök. Árpi gratulált a célban, majd Lívia jött rám akasztani az érmet, de előtte más már megtette, azért köszönöm a gratulációját! Nem is értem, miért nincs minden a befutószatyorban, csak kinyitottam, hogy dobják be ami még jár, csak semmi felesleges mozdulat. Fólia a hátamra, majd párom kísért a ruhatárig. Szerencsére nem én voltam az egyetlen totyogó félőrült, nem lógtam ki a sorból. Vacogtam, mint a veszett kutya, de csak szép lassan öltöztem, közben mindent kétszer is leejtettem. Csupán a törülközőt hagytam otthon, így egy pólóval kevesebben mentem haza. Hiába voltam felöltözve, még akkor is fáztam, így nem vártam meg senkit, bocsi többiek!
Úgy gondolom, rendesen felkészültem, talán a legénybúcsú nem kellett volna, meg ez a náthaszerűség. Mindezek ellenére meglehetett volna a 3:15 (Görög Verának végül meglett), de a hideg zuhany (és az átázott felszerelés miatti pluszsúly:)) sokként érte a szervezetemet, emiatt állhatott be idő előtt a lábam. Szerencsére uraltam a helyzetet, bár a folyamatos eső eléggé megtépázta az akaratomat.
Germán László
GEMO
|