2010 a Futás Jubileumi éve. Gondoltam nem lehetetlen az, hogy teljesítsek 100 km-et ebben az évben. Ehhez viszont mindenképpen hosszútávot kell futni a Spar futófesztiválján. A 30km-esnek mivel nem tetszett a neve, ezért úgy gondoltam neki megyek a Maratonnak. Sok sok neves embernek olvastam el a heti felkészüléseit a maratonra és ebből tanulva elkezdtem felkészülni a nagy versenyre.
Augusztus végéig nem volt gond, de ott először elkapott egy enyhe nátha. De mit számított, sokat nem ugyanis első teljes félmaratonomon 5 perces átlagot tudtam hozni: 1h45m58s lett az időm. Ez nagyon jó idő volt! Folytattam a felkészülést, azonban az éjszakai futást követően ismét megfáztam. :S Így túl sokat nem futottam azon a héten. Kicsit megijedtem egy pillanatra, ugyanis ezekben a napokban Laci felrakott egy futótervet a maratonhoz és írt mellé 1-2 mondatot. "Jó ha van bennünk legalább egy 30 feletti kilométer. Itt kész is voltam. Gyorsan elkapcsoltam, ugyanis nem vonzhatom be ezt! Így aztán szemlélet váltás. Futottam közel 26km-t a budai hegyekben az mindenféleképpen több mint, 26 km - normális pályán számítva :). Ezzel lelkesítettem magamat.
Utolsó két hétben futottam 28 km-t, de lassú tempóba, mert tudtam, hogy ez segíteni fog vasárnap. Halkan jegyzem meg augusztusban hetente futottam 40-60 km csak. Viszont sok helyen írták, nem jó ha sokat futok az utolsó napokban. Ezt megfogadtam.
Felkészülésemhez nem csak a testi felkészítés dominált, hanem a szellemi felkészítés is. Ez az utolsó két hétben folyamatosan zajlott. Néztem Laci által készített tervet és próbáltam magamat felkészíteni, hogy 6 perces átlaggal fogok kezdeni, ha esetleg fáradok, akkor lehet lassítani, de tilos gyorsabban futni. Ezt mindennap. Majd elkészítettem a zenei csomagot, amelyet a futás alatt fogok hallgatni. Csupa olyan számot választottam, amelyben valamilyen igazság van, és segít az előre haladásban. Ilyen volt például: Élet az úr, Earth song, Csak egy nap a világ, Süt a nap, és a Kölyök c. musicalből pár szám. Persze voltak tempósabb számok, de azokat lassítottam, ugyanis zeneileg se engedhettem azt, hogy elveszítsem a fejem és felgyorsuljak.
Kivülről fújtam az útvonalat, tudtam kb mikor hova érek, és azt is tudtam, hogy másnapra biztos kell egy 2 nap szabi. Úgy éreztem, fejben nagyon ott vagyok és ahogy a kedvenc filmemben mondják: "Ha az ember igazán akar valamit, akkor bármit elérhet a világon" - Doc Emett Brown, Vissza a jövőbe!. Tudtam, hogy sikerülni fog, célba fogok érni. Hogyan és mikor arról fogalmam se volt, de nagyon biztos voltam magamban.
Verseny előtt lehetett tippelni, mikor fogok beérni. Számomra a cél, hogy befussak szintidőn belül hiszen, akkor sikerül a nagy terv! Magamban persze reménykedtem, hogy azért 5 órán belül maradok.
Eljött a vasárnap az időjárás, nem volt túl ideális, de lehetett volna rosszabb is, például verőfényes napsütés árnyékban 28 fok. Megérkeztünk kicsit szemerkélt az eső. Azt gondoltam ez egész jó. Elkezdtem a bemelegítést, és büszkén felvettem az "első maratonom" jelzésű papírt. Majd az utolsó percekben egy kis sietség az elkészülésben, illetve az eső kicsit rázendített az öntözésre, így nagyon vártam a rajtot, mert tudtam, ha futok kevésbé érzem. 10..9..8..7..6..5..4..3..2..1..0.. és elindult az eleje, de én még nem. :)
Majd aztán 2 és fél perc álldogálás után el lehetett induln, igaz ekkor még csak sétálva. 4 perc körül átléptem a startot és indulhatott a verseny. Ilyenkor szeretek tiszta terepre kerülni, de tudtam, hogy most ez tilos! Lassan haladtam előre. Nagyon tetszett, hogy ezen a távon már nem voltak fiatalok, akik rohangáljanak össze-vissza, így körülöttem azt láttam mindenki berendezkedett egy tempóra és azzal próbált végig menni. Ugyanakkor volt valami, amit eddig nem tapasztaltam. Amikor 3km elhagytam a Bajcsyn "szembe" velem jött a záróbusz. Ezt előtte soha sem láttam. Kicsit megzavart, de hamar töröltem a gondolataimból. Majd 2 km-rel később a Lánchídnál újra láttam. 8 km után elkezdett esni kicsit jobban és eláztam. Így csak az járt az agyamba, hogy a célban kell valami váltóruha, mert csak felső volt ott. Áttértünk a budai oldalra, jól álltam, tetszett nagyon a futás, mosolyogtam itt még sokat.
Az eső ellenére sokan voltak, akik biztattak minket, aki tapsolt, mikor odaértem melléjük megköszöntem és visszatapsoltam. Ami még említésre érdemes, a vízosztogatók. Főleg volt egy helyes barna szemű lány a budai oldalon szépen mosolygott :) Az Árpád hídhoz közeledve, egyre több ember futott velem szembe, de amikor megfordultam változott a kép. De úgy éreztem nagyon jól állok a 6 perces átlaggal, és már majdnem a felén túl vagyok. Szóval ez feldobta a kedvemet.
|
Az alsó rakparton végighaladva, csak szőlőcukrokat szopogattam el, ugyanis hirtelen élelmet nem bírok feldolgozni futás közben, erre már korábban rájöttem. Illetve izolációs italokat ittam, ennek később lesz majd jelentősége, miért is. Azontúl hogy ezt is eldöntöttem, ahol nincs ilyen ital nem nagyon fogok inni. Ugyanis segít.
Fordulás. Itt már sok olyan futót láttam, aki gyakran állt le pár méter erejéig sétálni. Felkészüléseim során sosem szerettem megállni, mert utána nehéz visszazökkeni és újra neki állni futni. Itt ami újra feltűnt, vagy inkább leesett, a víz. A Lágymányosi hídtól, a Szabadság hídig sikerült másodszor is elázni, de ekkor már nagyon, és sajnos akkor csökkent mire, leértem a Pesti rakpartra. Viszont ott szembe szelet kaptam, csuromvízesen ez nem volt kellemes. Cípőm, zoknim ugyanolyan vizes volt. De hogy valami szépet is írjak. A Corvinus előtti busz megállóban volt egy várakozó és a következőt kiabálta: "Már csak egy laza tizes van hátra". Jól megnevetettett. :DD Igaza volt. Ami még itt előjött. Laci futótervéből egy valamit tudtam, ennem kell! Akár szőlőcukrokat, akár banánt, de ennem kell. Bár ezt edzések végezetével is mindig tudtam, csak nem tudtam, hogy mit. Most végre valaki leírta, ennek nagyon örültem és hálás vagyok érte. 30 kmig csak szőlőcukroztam, de utána már kénytelen voltam mást is magamhoz venni, mert éreztem, hogy kevés. Pedig két napig tésztát ettem, tésztával.
A Pesti oldalon azonban előjött egy kis fájdalom, a bal térdemben éreztem valamit illetve a jobb vádlimban. Gondoltam kellene nyújtani, de amint előbb is írtam elvetettem az ötletet, mivel nem szeretnék leállni. Aztán volt egy futó, aki kilométerenként megállt és nyújtott. Ekkor rájöttem, hogy jól döntöttem és erős akaratú vagyok.
Gondolom látszodott, hogy kemény harc van bennem, ugyanis volt egy francia szurkolócsapat és amikor melléjük értem elkezdtek nekem is kiabálni, nagyon jól esett, és megint kaptam egy jelzést, hogy jól csinálom és erős vagyok. Azonban a fájdalom nem múlt, így alkalmaztam egy technikát, amelyet eddig csak éjszaka hajtottam végre. Ez abból áll, hogy odaképzeled magadat a testrészedbe és azt mondod, "lazíts", és akkor lelazulsz. A legnehezebb odaképzelni volt magamat. Viszont sikerült, mert elmúlt a fájdalom, és mikor elhaladtam az "éneklő, szurkoló" vízosztók mellett kicsit rákapcsoltam. Kaptam valakitől narancsot is és bár már csak 5 km volt hátra, az fordult meg a fejembe, hogy az fél óra. Következő eszme: Ez akár 4 és fél órán belül lesz. Így folytattam az útamat, amit addig csináltam, mert tudtam, hogy meg lesz az eredménye, és tilos most már elveszni.
Az utolsó két frissítőt is kihasználtam, bár az utolsót nem kellett volna, ugyanis ott csak hideg víz volt, két korty, de nagyon sok volt szerintem az is. Dózsa György út és jött a vége, Hősök tere, Kós Károly sétány, ahol keresztapukám szólított meg, és a vigyor újra számon utolsó előtti kanyar, majd az utolsó és már csak pár száz méter. Sapka le, zene kikapcs, hogy halljam a közönséget és ... és beérkezés egy kis box a levegőbe, hogy megcsináltuk!!!!!!!!! Nyakamba a medál, kéz fogás és gratuláció fogadása Kocsis Árpádtól - aki a BSI főszervezője (Külön köszönet neki a versenyekért!).
Ezt követően az események a szokásosak, mint általában máskor, chipleadás, eredménygravírozás. Nagyon boldog, büszke és fáradt voltam, de cseppet sem voltam meglepve, hiszen mindvégig tudtam, hogy célba fogok érkezni. Ami nagyon tetszett az eredményem: 4h20m52s, elsőre ez igazán jó. Plusz nagyon elégedett voltam, hogy nagyjából tudtam tartani a 6 perces átlagot végig. Ez aztán nagy szó mindenképpen!
Ezzel a versennyel ebben az évben a BSI versenyein 125,9km-t futottam így megkaptam, amelyet akartam nagyon. Külön meglepetés, hogy a 100-as km mellé a 100-as évet is sikerült összegyűjteni. Így nem szokványos látványosságot nyújtottam, alíg tudó sétáló ember a nyakában 3 éremmel. :)
Összefoglalva jó verseny volt, fizikálisan és szellemileg nem, de testileg kicsit elfáradtam a veseny végére. Sokan akik rám néznek, nem gondolnák, hogy ezekkel a lábakkal maratont is lehet futni. Közlöm igen is lehet :D Természetesen valahogy erősíteni kell őket, és akkor testileg se fogok annyira elfáradni és nem kellenek majd mankók a futás utáni a sétáláshoz a kocsiig. :)))
Aki maratont szeretne futni, és tőlem szeretne tanulni, az ne a fizikai felkészültséget lesse el. :D Ha megvagy azzal, akkor utána érdemes ebből tanulni.
/zozinho/
|