Predaking (Power of the Primes, titan):


Az egyes CHUG (gyûjtõknek szánt és nem aktuális médiamegjelenéshez kapcsolódó) figuraszériákban idõrõl idõre kijönnek szép nagy Titan Class figurák. Ezúttal Predaking került sorra. Az elõször 1986-ban kiadott G1-es combinert a Predaconok alkotják, úgymint Headstrong, Torox, Rampage, Divebomb és Razorclaw. Ebben a kiadásban mindegyiket voyager méretben kapjuk, így kombinált alakban kb akkora robotot kapunk, mint a Combiner Wars szériában kiadott Devastator (szégyen, de még nem mutattam be). Ezeknél a kiadásoknál az egyes végtagok nem csere-kompatiblilsek, csak egyféleképpen kombinálhatjuk õket. A Predaconok különféle élénk színû robot-állatokká alakulnak. A doboz külseje nagyon jó deco-t kapott, belül azonban csupán sima kartonba foglalva kapjuk az egyes komponenseket (1. és 2. kép). Egy nagyon komoly matricaívet is adnak hozzá, hogy az idõmilliomosok kedvükre dekorálhassák. Én ebbe nem vágtam bele, ahol kellett, a saját készletembõl ragasztottam rá insigniát (ennek megléte sem egységes), de amúgy nem dekoráltam a példányomat, és így a matrica ív is sértetlen maradt. Lássuk a Predaconokat egysével, majd a kombinált módot:

Torox és Headstrong:

A két figurát érdemes együtt vizsgálnunk, hiszen ugyannak az öntvénynek két verziójáról beszélünk. Az alt mód egy bika (Torox, Tantrum- G1), illetve egy orrszarvú (Headstrong). Pózolhatóságról csak igen kis mértékben beszélhetünk a két behemót alt mód esetében. A lábak mozgathatók, de akkor a lábfejek nem igazán érintkeznek jól a talajjal. A fejeket csak a hosszanti tengely mentén tudjuk mozgatni. Érdekes, hogy a ha a hivatalos átalakításhoz képest a mellsõ lábakat nem pattintjuk a helyére, akkor talán jobb alt módot kapunk (6. kép).

Az átalakításuk szinte semmi. Mind a robot, mind a végtag mód könnyen alakítható, egyszerû és logikus.

A robot mód szép nagy, tekintélyes és olyan G1-esen bumfordi azzal, hogy a teljes lábszár a robotok hátára kerül. Ez persze jó nagy hátizsákot képez, láthatóan a kombinált módra optimalizálták ezt a kiadást is. Ezzel együtt a robotok is hangulatosak és remekül pózolhatók. A fejük is nagyon jó G1-es hangulatúra sikerült. Nekem a kedvenceim az öt Predakon közül.

Alt mód: 6/10
Alt mód festése: 7/10
Átalakítás nehézsége: 3/10
Átalakítás ötletessége: 4/10
Robot mód: 7/10
Robot mód festése: 7/10

Rampage:

Azt gondolom, hogy ebben a kiadásban talán Rampage a leg optimálisabb az altmód és a robot mód tekintetében, viszonylag kevés kompromisszummal. Az egyszínû élénkvörös festés viszont nagyon megnehezíti a természetesen fénynél való fotózást, összefolynak a részletek. Az alt mód egy párduc, elég jól sikerült kidolgozott és a pózolhatósága is elfogadható. A puska a párduc farok részét adja. Az átalakítás itt sem bonyolult és egy igen korrekt robot módot kapunk a végén. És persze a harmadik módjában Predaking bal kezét tisztelhetjük benne.

Alt mód: 7/10
Alt mód festése: 7/10
Átalakítás nehézsége: 3/10
Átalakítás ötletessége: 6/10
Robot mód: 7/10
Robot mód festése: 7/10

Razorclaw:

És ha a másik nagymacska - Rampage - a legoptimálisabb Predacon tag, akkor bizony Razorclaw alt módja messze a legproblémásabb. A feje nagyon kidolgozott, hiszen ez adja a kombinált mód mellkasát is, de a többi. Nem nagyon látni róla oldalnézeti képet, de én lefotóztam így is (27. kép). Mint egy rémült, hátát felpúpozó macska. És a pózolhatósága is nagyon gyenge. Persze magában rejti Predaking fejét, sõt a nagyobb POTP figurákhoz kötelezõen járó Matrix-ot is. Az átalakítása egy picit körülményesebb, mint a többieké, de bonyolultnak nem nevezném. A robot móddal szerencsére már nincs komolyabb gond, a mellkas itt is pazarul néz ki, a pózolhatóság és úgy általában a kinézet is ok.

Alt mód: 4/10
Alt mód festése: 7/10
Átalakítás nehézsége: 5/10
Átalakítás ötletessége: 6/10
Robot mód: 7/10
Robot mód festése: 7/10

Divebomb:

Divebmb alt módja egy robot-sas szerûség. Igazánból önmagában nem egy jó alt mód, mert nem nagyon lehet mit kezdeni vele. Az átalakítása egyszerû, és ugye a kombinált módban belõle lesz Predaking törzse, a mellkas rész "kerete" és a szárnyak is. A robot mód kissé aránytalan, mivel a lábak kissé rövidek. A robot feje a sas nyitott csõrén át tekint ki. A pózolhatóságával nincs gond, a hatalmas -és egyébként levehetõ - hátizsák ellenére sem.

Alt mód: 3/10
Alt mód festése: 6/10
Átalakítás nehézsége: 4/10
Átalakítás ötletessége: 4/10
Robot mód: 5/10
Robot mód festése: 6/10

Predaking:

És végül a kombinált mód, hiszen a teljes Predacon csapat lényege, hogy összeállhatnak, hogy Predaking legyen belõlük. A kiadás nagyon érezhetõen a kombinált módra lett kihegyezve. Az egyes tagok így kompromisszumosak a több mint 45 cm magas kombinált mód viszont nagyon rendben van. Talán a dereka kissé keskeny a csípõ részhez képest, de ezek kívül remekül sikerült. A méretéhez képest nagyon stabil és jól pózolható. A A végtagok csak részben cserélgethetõk, a lábak felcserélhetõk egymással, ám a többi végtag helye fix. Persze még ez is szabadabb, mint amit Devastator esetében tapasztalhatunk, viszont kötöttebb, mint a Combiner Wars combinerek esetében. POTP széria lévén, hozzá is jár egy Prime Master, Onyx. A kisrobot elég piros, a hátoldala pajzán, és Matrix keretbe foglalva Razorclaw oroszlánfeje mögé, Predaking mellkasába kerülhet.

A másik óriás combinerhez, Devastatorhoz képest talán kevésbé ötletes és hangulatos figura, de ezzel együtt egy klasszikus TF gyûjteményben mindenképpen ott a helye.

Alt mód: -/10
Alt mód festése: -/10
Átalakítás nehézsége: 5/10
Átalakítás ötletessége: 8/10
Robot mód: 8/10
Robot mód festése: 8/10

Box art:

Inside the box:

Torox:

Headstrong:

Rampage:

Razorclaw:

Divebomb:

Predacon-ok:

Prime Master Onyx:

Alkatrészek:

Predaking:

Méretarány:

Power of the Primes bemutatók:

Vissza