|
"Az élet csodálatos szépség: az élet megvalósítható álom,
2007. január 23-a felejthetetlen nap számunkra. Reggel 1/2 9 óra volt, amikor a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján Dr. Járay Jenő professzor úr és csapata készen állt arra, hogy megkezdhessék az év első élődonoros veseátültetését.
2001. szeptember 11. - Amerika gyásznapja. Kegyetlen terrorista támadás érte a New-York-i World Trade Center épületegyüttesét. Sok ártatlan ember lelte értelmetlen halálát.
E rémálom 5. évfordulójához közel, 2006. szeptember 13-án az én szívembe is becsapódott egy bomba. A sors arcul csapott. Immár nem először. Az én kis drága feleségemet vette célba.
A nejem bal nagylábujjánál ideggyulladás volt. A laborvizsgálatok kimutatták, hogy köszvénye van, melynek hátterében krónikus veseelégtelenség áll. E hír úgy ért minket, mint derült égből a villámcsapás. Még fel sem fogtuk valójában, hogy mi is történt velünk, s a feleségem máris a Miskolci Kórház Nefrológiai Osztályán találta magát.
Egyik kivizsgálás a másik után. Mitől alakulhatott ki ez a betegség? Hogyan tovább? A biztos csak a kórházi kezelés volt. A kiváltó okot ma sem ismerjük. Visszagondolva feleségem fáradékonyságára, mellkasi fájdalmaira, izomgörcseire, allergiás tüneteire, stb., kirajzolódnak e rémes betegség tünetei.
Alattomos betegség, hiszen a kezdeti stádiumban szinte tünetmentes, csak a vérből laborvizsgálat útján lehet kimutatni, hogy a vese kezdi felmondani a szolgálatát. Ezért is következhetett be, hogy csak akkor vettük észre a bajt, amikor már késő volt!
Az orvosok a diagnózis felállítása után közölték velünk, hogy e betegségből a gyógyuláshoz vezető út a veseátültetés. Abban a pillanatban éreztem, hogy az én vesém lesz az, amely az életbenmaradást biztosíthatja a kedvesem számára.
A nefrológusok azt tanácsolták, hogy a veseátültetésig a feleségem alacsony fehérjetartalmú diétával próbálja meg kitolni azt az időt, hogy minél később kerüljön sor a dializálás megkezdésére. (Ez a diéta napi testsúly-kilogrammnyi 0,6 gramm fehérjebevitelt jelent. A diétánál előnyben kell részesíteni a teljes, nagy biológiai értékű,
tejtermékekben, tojásban, halban található fehérjéket, amelyek tartalmazzák a nélkülözhetetlen aminosavakat. A megfelelően öszszeállított diéta megkíméli a beteg szervezetét a fehérjék bomlásából származó méreganyagoktól, a felesleges káliumtól, foszfortól, nátriumtól és víztől. A vese működése így könnyebbé válik, ami által hosszabb ideig működőképes maradhat, és el tudja látni feladatát.)
Ez a diéta látszólag egyszerűnek igérkezett, ám a valóságban közelről sem volt az! Kemény hetek/hónapok vártak a feleségemre. A kórházi minta étrendek alapján próbáltuk betartani a szigorú feltételeket. Nemcsak a kis adagok főzése jelentett gondot, hanem az egyes élelmiszerek tápanyagtartalmainak a kiszámítása is komoly matematikai feladatnak tünt. Amikor összeállítottuk a napi fehérjemennyiségét, akkor biztosan nem volt jó a káliumszint, ha azt is korrigáltuk, akkor nem jött ki a foszfor napi adagja, a sótartalomról nem is szólva...
Először szolidalitásból úgy gondoltam, hogy én is megpróbálkozok e diétával, hogy ne kelljen még miattam is külön főzni. De gyengének bizonyultam, mert hamar feladtam...
Hiába próbálgattuk helyettesítgetni az egyes fűszereket a diétában előírt fűszernövényekkel (pl. majoránna, tárkony, lestyán), nem akart az igazi lenni... A sómentes vegeta, a borsikafű és vasfű sem adta meg a sava-borsát a különféle ennivalóknak!
A feleségem fogyott, s a diéta ellenére a creatinin (vérben lévő méreganyag) pedig szépen kúszott felfelé.
A veseműködés nagyfokú romlása esetén, amikor a vese már nem képes a visszamaradt mérgező anyagokat a szervezetből vizelettel együtt eltávolítani, akkor kell alkalmazni a dializálást, mely kétféleképpen történhet:
A peritoneális dialízis nagyobb szabadságot ad a betegnek. 6-8 óránként kell a kezelést elvégezni. Egy kezelés kb. 40 percig tart. A maradék időben pedig "teljes" életet lehet élni.
A feleségem ez utóbbi megoldást választotta. Októberben már be volt ültetve a hasüregébe az a katéter, amely szükséges a hasi dialízishez.
A hasi dializáláshoz szükséges kellékeket egy kamion hozta házhoz. Mi egy kis utcában lakunk. Nem is értem hogyan tudott befarolni az a nagy autó a lakásunkhoz! Amikor becsöngetett a sofőr, s rámutatott a mellette lévő raklapra, melyen egy havi kezeléshez szükséges tisztítófolyadék volt, feleségem szeméből kicsordultak a könnyei... Alig bírtuk becipelni a 45 darab egyenként 10 kilós 60x30x15 centis dobozokat!
A kezelésből én is kivettem a részem! Cipeltem a dobozokat, mikróban megmelegítettem a tisztítófolyadékot, s szájmaszkban ott voltam feleségem mellett, s igyekeztem lelki táplálékul szolgálni, hogy minél gyorsabban peregjenek a percek a kezelés alatt.
A nejem felcsatolta az egyéb tartozékokat a hasából kilógó csőre, aztán leengedte a mérgezőanyagot tartalmazó folyadékot, majd a hasüregébe engedte a steril tisztítófolyadékot. Utána mérlegelés, könyvelés, s kész is volt!
A veseátültetés és a művesekezelés egymás alternatívái ami a beteg életben tartását szolgálják. A dialízis nem biztosítja a vese egyéb fontos működéseit, pl. a vörösvértest képzést, a hormonok termelődését, stb. E tekintetben csak a veseátültetés segíthet.
Ma egy szervátültetésre váró betegen kétféle módon lehet segíteni: vagy egy halott jól működő szervét kapja meg, vagy egy élő ember ajánlja fel páros szervéből az egyiket. Magyarországon azonban az élő donáció meglehetősen ritka.
Októberben felutaztunk a budapesti Transzplantációs Intézetbe. Görög Dénes doktor úr rávilágított arra, hogy az élődonoros veseátültetés túlélési esélyei annál jobbak, minél jobb fizikai állapotban van a recipiens. Betegsége ellenére feleségem szervezete jól bírta a megpróbáltatásokat, de félő volt, hogy az egyre magasabb creatinin érték miatt lerobbanhat a szervezet ellenállóképessége.
Elkezdődhetett az élődonor/donorok kivizsgálása. Megismerkedtünk Huszka Ildikóval, aki a mi koordinátorunk lett. Az ő feladata volt, hogy előírja számunkra, hogy mikor milyen vizsgálatokat kell elvégeznünk ahhoz, hogy élődonorok lehessünk.
Sajnos az első ultrahangos vizsgálatnál kiderült, hogy anyósom jobb veséjében korállszerű kövek vannak! Egyedül maradtam! Egyből 50%-kal csökkent az esély, hogy létrejöhet e az élődonoros veseátültetés! Nem volt mit tennem, tovább kellett várnom a csodára...
A sátoraljaújhelyi kórházban folytatódtak a kivizsgálások.
A bakteriológiai tenyésztések (orr, torok, vizelet) eredményeire többet kellett várni. De megérte! Azokat is ki lehetett pipálni!
A vírus szerológiai kiértékelések (HIV, HCV, HBsAg, CMV ) is sok időt vett igénybe. Megnyugodhattam, nem rendelkezek HIV-vírussal...
A szív vizsgálatoknál (EKG, szív-ultrahang) kiderült, hogy "bikaerős" szívem van.
Jöhetett a mellkasröntgen (tüdő általános állapotának vizsgálata), és a natív hasi röntgen ( a nagy hasi erek meszesedésére utaló jelek kimutatására).
Itt meg kell szakítanom egy pillanatra a vizsgálatok felsorolását. A sors megint közbeszólt...
Következtek az egyes konzíliumok: belgyógyászati, nefrológiai, aneszteziológiai, és sebészeti. Az orvosok mindent rendben találtak, így "zöldutat" kaptam a további vizsgálatokhoz, amelyekre már Budapesten került sor.
December 20-án feleségemmel együtt felutaztunk Budapestre az Országos Véradó Központba, hogy mindketten friss vért adhassunk vérünk tipizálási vizsgálataihoz (Transzplantáció esetén donor-recipiens hisztokompatibilitási viszonyainak
egyeztetése). Ez a vizsgálat sorsdöntő volt számunkra. Hiszen a keresztpróba mutatta ki, hogy véreink elfogadják e egymást.
Az ünnepek szomorúan teltek el. Túl sok minden történt velünk, így aztán ünneplés helyett a lányainkkal beszélgettünk, tervezgettünk, és reménykedtünk, hogy a következő év már csak jobb lehet...
Az élődonoros veseátültetéshez elengedhetetlenül fontos, hogy a recipiens felkerüljön a várólistára. (A várakozási lista a vesére várók legfontosabb személyi adatait (alapbetegség, dialyzis, vércsoport meghatározás, genetikai adottságok, az immunizáltság mértéke, stb.) tartalmazza.)
Január 8-án berendeltek bennünket az orvosi etikai bizottság elé, mert a donor és a recipiens együttes kérelmét az élődonoros veseátültetéshez a kórházi etikai bizottság vizsgálja meg.
Január 12-én fogadott minket Dr. Járay Jenő professzor úr. Minden vizsgálati eredmény az asztalán feküdt. Nagy izgalommal vártuk a vele való beszélgetést. Tudtuk, hogy ő már tudja azt, amit mi még nem!
Gyorsan teltek a napok. Izgultunk, tervezgettük a jövőt.
A kórházban az előzetes megbeszélés szerint várt minket a házastársi kórterem. Elosztottuk az ágyat egymás között. Én az ablak melletti ágyat választottam. Abból indultam ki, hogy mivel a bal oldalam lesz ketté vágva, könnyebb lesz jobb oldalra fordulnom ahhoz, hogy majd leszállhassak az ágyamról. Feleségem ágya az ajtó mellett volt, így ő lett az "egyeske", én pedig a "ketteske". A kórteremben volt még egy mosdó és egy tv is. Ja, igen, és sok-sok különféle ketyere is. Ha nem is olyan volt, mint egy 5 csillagos szálloda, nekünk tetszett! Az ápolónők nagyon aranyosak voltak, mindenben segítettek nekünk, és ezáltal könnyebbé vált a kezdeti kórházi félsz legyőzése.
Délután még kimenőt is kaptunk! Nem messze volt egy közjegyzői iroda. A közjegyző előtt 16200 forint megfizetése mellett hivatalosan is meg kellett erősítenem ugyanazt, amit az orvosi etikai bizottság előtt már megtettem: minden ellenszolgáltatás nélkül, önzetlenül adományozom a vesémet a feleségemnek. Én adom a vesémet, s még fizessek is érte! Furának tünt, de rend a lelke mindennek, s fizettem is, mint egy katonatiszt! A közjegyzőnél a két lányam volt a tanú. A hivatalos ceremónia után a szomszédos cukrászdában kötöttünk ki. Úgy gondoltuk lakjunk jól utoljára...
Visszatérve a kórházba megtudtuk, hogy Járay professzor úr megbetegedett. Dr. Máthé Zoltánt jelölte ki helyetteséül. Nyugodtak maradtunk, mert bíztunk a professzor úrban, és gondoltuk, hogy a helyettese is ugyanolyan jó sebész, mint ő maga.
Másnap hajnalban jött a nővérke, és hozta a fertőtlenítő szappant. Irány a zuhany. Megmosakodva, tiszta hálóingben vártuk a reggelt. Lázmérés, vérnyomásmérés, vérvétel. Reggelit nem kaptunk...
Begurultunk a műtőbe. Ott már vártak egy éles borotvával. No, nem a nyakamat vágták el... Szőrtelenítették testem nagy részét. Arra még emlékszem, hogy az altatóorvossal váltottam néhány szót, aztán mély álomba zuhantam...
Arra eszméltem, hogy a házastársi kórteremben vagyok, az ágyikómon kiterítve... Egy nagy lepedővel le voltam takarva. Sok műszer vett körül. Kissé átrendezték a szobácskánkat... Az orromba friss oxigén áramlott, és egy angyalka egy kis kanállal friss vizet csepegtetett a számba. Nagyon jó érzés volt! Az egyik gépből ritmikus szívhang hallatszódott. Ismerősnek tünt! Amikor meghallottam a kedvesem nyöszörgését, tudtam, hogy az a szív dobog mellettem, akit én a világon legjobban szeretek! Ez még jobb érzés volt! Ezek szerint nem a mennyországban vagyunk...
Mi is történt amíg én szundikáltam a műtőben?
A feleségem ágyával szemben a falon volt egy nagy óra. Eredetileg úgy volt, hogy 10 órakor fogják feltolni utánam a műtőbe. 10 óra után nem tudhatom milyen gondolatok gyötörhették, de az biztos, hogy nagyon lassan ment az óra mutatója... El nem tudta képzelni mi történhetett az ő kis Janikájával a műtőben. Miért nem tolnak már fel hozzá??? - mondogatta magában.
Műtét után mindkettőnket a már megszokott házastársi kórterembe toltak vissza. Időközben intenzív szobának rendezték be (ágy melletti monitorral, oxigénnel, mérlegággyal (melyet pontosan betáraztak), óradiurízis mérővel, lázmérővel, stb.).
Nagy fájdalmaink voltak, melyeket fájdalomcsillapításra használt injetciókkal igyekeztek csökkenteni. De az az érzés volt a legjobb fájdalomcsillapító, hogy a beültetett vese tökéletesen látta el a feladatát!
A nővérkék és az orvosok rendszeres labor, vérgáz és ion vizsgálatokat végeztek a nejemnél. Óránként ellenőrizték a kardinális tüneteit, feljegyezték folyadék bevitelét és ürítését, infúzióval pótolták a folyadékveszteségét, immunszuppresszív gyógyszert adagoltak neki, stb.
Az immunszuppresszív kezelés segít megakadályozni azt, hogy a recipiens immunrendszere kilökje a donor veséjét. Ennek ellenére, a műtétet követő első nyolc hétben sok beteg átesik legalább egy, esetleg két enyhe vagy középsúlyos kilökődési epizódon. A legtöbb kilökődési epizód sikeresen kezelhető, ha időben felismerik!
Ezt a beavatkozást centrális vénás kanülön keresztül végezték. Az első dózisra az intenzív szobában került sor, fokozott orvosi ellenőrzés mellett. Hidegrázás, magas láz, rosszullét, stb. - ezek voltak a várható tünetek. Felkészülni mindezen reakciókra? Ehhez túl rövid volt az idő. Át kellett élni! - Tőlem távol, fent az intenzív szobában! Én lent izgultam... Hála Klárika nővérkének, aki félóránként bejött hozzám, mondogatta, hogy hol tart a kezelés, ne izguljak, minden rendben van, tervszerűen zajlik a "bombázás".
10 adag ATG-t terveztek adni. A 7. napon megtört a jég! A creatinin érték megindult lefelé. A vesém feladta a harcot! Fellélegezhettünk. Győztünk! Igen, én is győztem, annak ellenére, hogy a vesém alulmaradt e harcban.
Az újabb biopsziás vizsgálat kimutatta, hogy elmúlt a veszély, nyoma sincs a kilökődési epizódnak! Megcsillant a remény, hogy nemsokára hazamehetünk...
Elfelejtkeztem magamról. Nem véletlen - hisz én "csak" a donor voltam! Műtét után a 8. napon kiszedték a varrataimat. A laborleleteim jók voltak, akár haza is mehettem volna...
Február 19. Eljött a várvavárt nap! Kézhezkaptuk a zárójelentéseinket. Kifizettük a kórházi ágydíjat... Dr. Chmell Ritát választottuk ambuláns kezelőorvosunknak. Lelkünkre kötötték:
Otthon, édes otthon! Leírhatatlan boldogságot éreztünk, amikor átléptük házikónk küszöbét. Édesanyám és az anyósom várt minket. Ők vették át a kórházi nővérkék szerepét. A szájmaszk alatt szegények alig kaptak levegőt, de fel kellett tenniük, hiszen a fertőzésveszély túl nagy volt feleségem számára.
Nem unatkoztunk. Az orvosok napi házifeladatot adtak a feleségemnek. Kis füzetkében pontosan vezetnie kellett a napi testhőmérsékletét, vérnyomását, pulzusszámát, a bevitt és kiürített folyadék mennyiségét, és a testsúlyát. Szóval folytatódott a kórházi "játék"...
Ezekre a vizsgálatokra az első 3 hónapban hetente kellett felutaznunk Budapestre. Elég fárasztó menetek voltak. Hajnalban kelni, éhgyomorral beérkezni a klinikára. A laborra várni. Aztán sok-sok óra holtidő. Mert ugyebár szájmaszkban nem nagyon boltozhattunk, mert még azt hitték volna rólunk, hogy bankrablók vagyunk... Az utcákon így is úgy néztek ránk, mintha ufók lennénk...
Április 22-én egy szép álma teljesült a feleségemnek: eltávolították szervezetéből a hasi dializáláshoz szükséges katétert! Micsoda megkönnyebbülés! Egy lelki teherrel kevesebb! Ez azt jelentette, hogy nem kell félni a kilökődéstől, mivel megbízhatóan látja el feladatát a beültetett vesém! Ismét lehet kádban fürdeni, nyáron pedig irány a strand!
Hogy most hol tartunk?
Én még lábadozok. Nehezebben gyógyulok. Lehet, hogy "egyedi" eset vagyok... A sebemnél lévő dudor nem akar visszahúzódni. A tudorok fogyókúrára fogtak... Vannak még fájdalmaim, de az a tudat, hogy feleségem meggyógyult, minden fájdalmat feledtet!
Október 14-én a II. Transzplantációs és Donációs Világnap alkalmából PRO VITA díjat kaptam. Az oklevélben ez áll:
Szószedet
Az Élődonoros Veseátültetés Honlapja.
Galéria
Van kérdése? Írjon bátran, készséggel válaszolok!
|