[ jó tényekből jó mesék… ]


…ez egy balfasz nemzedék. így, vagy úgy, de mindannyian ugyanazokat a pályákat járjuk végig, egytől egyig. a megtett út más és más (egyéni kis anomáliák ezek, amelyek biztosítják az individuum érzetét), de a lényegi pontok — mint a turistaútvonalak jelei az erdőben –, amik igazán számítanak, azonosak.

basking in the sunshine of a bygone afternoon
bringing sounds of yesterday into this city room

 

[post scriptum]
persze, írj le valamit, olvassák el páran, és ha kellően ködösen fogalmaztál, máris megvan a veszélye annak, hogy az quasi-kinyilatkoztatássá, ki-nem-mondott szakralitássá válik. ezért van az, hogy kevés kivételtől eltekintve az igazán lényegbevágó dolgokról nem lehet írni, és még az a néhány kivétel sem mindig és mindenhol egyértelmű. persze mindennek megvan a maga oka és célja, ahogyan arra a Vak Filozófus már rámutatott a maga idejében, de hát manapság sem a vakokra, sem a filozófusokra nem szokás hallgatni.
[/post scriptum]

[ sjelen sang ]


Hát, igazam lett. A tegnapi meg a mai nap határozottan jól alakult, igaz, ma töményen bölcsésztempó volt (rövidített/elmaradt órák), ami valahol azért nem rossz. Mindegy, a szerda meg a csütörtök jónak ígérkezik, meg egyébként is, j’aime bien.

still round the corner there may wait
a new road or a secret gate;
and though I oft have passed them by,
a day will come at last when I
shall take the hidden paths that run
West of the Moon, East of the Sun

Ja, és egyetek sok gyömbért, jó immunerősítő.

[ your lips move but I can’t hear what you’re saying ]

kategorizálatlan - 5 komment, 20090210/1958

Ez vicces. Az a helyzet, hogy a nagygépen (Pesten vagyok, jah) még decemberben, hazacuccolás előtt közvetlenül vmi gebasz során sikerült kilőnöm a netkapcsolatot, pontosabban kitörölni a megfelelő helyekről a felhasználónevet és a jelszót. Előbbi még nem gond, mert tudom, a jelszót viszont sehol sem találom felírva, fejből meg nem tudom. Holnap majd telefonálok nekik, hogy ilyenkor wtf?, addig meg átdugtam a netet a laptopba, anno arról ment minden, amíg a nagygép tetszhalott volt. Na most az van, hogy a szokásos frissítések (nod, firefox) után gondoltam, belövöm a messengert. Meg is történt, de ugye kedvenc (haha) kommunikációs csatornánk nem éppen arról híres, hogy egyből frissítene, ugyan minek az. Utoljára 2007. december 30-án neteztem innét, úgyhogy ennek megfelelően elsőre az msn is az akkori állapotokat mutatta: kb. négy ember kivételével mindenki letiltva (azok voltak a szép idők, hehehe — najó, annyira nem is.), akik azóta felkerültek a partnerlistára, azokat e-mail címmel jeleníti meg, és még most is az emberek 80%-ánál a több mint egy évvel ezelőtti nevet/képet/személyes üzenetet/stb-t jeleníti meg. Kvázi-időutazás, lol.

Egyébként elkezdődött az első hét, és eddig nem sok jóval kecsegtet. Ma direkt felkeltem a 07:03-as vonathoz, hogy legyen időm egyetem előtt felhozni a cuccokat az albérletbe, richtig nem jött össze, fél óra késéssel értünk be Kispestre — holott fél után néhány perccel már a Nyugatiban kellett volna lennie. Úgyhogy cipeltem magammal kb. 20 kilót az egyetemre, élvezet volt, képzelhetitek. Hazafele a kis földalatti döglött le, cirka 20 percre, úgyhogy ezután úgy döntöttem, hogy ez a mai nem az én napom. Talán a holnapi az lesz…
Ami az eddigi órákat illeti, ma reggel volt egy latin oklevélolvasás, a többi vagy elmaradt, vagy k unalmasnak ígérkezik. Már látom, hogy le fogom faragni azt a 47 kreditet péntekig.

Na, megyek összekapom a dolgokat, eszméletlen, hogy mi van itt per pillanat.

[ siglo de oro ]


Ma Tegnap művelődés címén megnéztem az El Greco-kiállítást a Szépművészetiben. Hát hmm. A Szent János evangélista c. festmény, ami a kiállítást kvázi fémjelezte, végül nem volt akkora durranás, mint vártam, a többi kép viszont annál nagyobb hatással volt rám. A színviláguk nagyon szép, meg a hangulatuk is, na nem mintha értenék hozzá. Tulajdonképpen kicsit olyan érzésem volt időnként, mintha egyik-másik valami számítógépes játékhoz készült concept-art lett volna. (Azért furcsa érzés, amikor egy kb. ötszáz évvel ezelőtt élt nő arcvonásai egykor-volt szerelmek arcvonásait idézik az ember elé, szokatlanul élesen. Valahol ironikus. mint szemaforok az esőben)

Továbbá volt ma óramegbeszélés, és beigazolódott Murphy azon törvénye, miszerint, ha egy napod van a héten, amikor csak 10-re kellene bemenned, a tanár jó érzékkel pont aznap reggel 8-ra javasolja az órát. Persze, adja Isten, hogy ez legyen a legnagyobb gondom.

[ constellation Lyra ]

quotation - 2 komment, 2009021/1527

“Mondanék valamit, Mark. Maga talán még nem tudja, de a K-PAX-iek már rég rájöttek. Az univerzum tágul, majd összeomlik. Majd újra tágul, és ez így megy mindörökké. Amit nem tud, az az, hogy táguláskor minden így marad, egyetlen tévedésétől sem szabadulhat. Minden hibáját magával cipeli, örökkön örökké. Azt javaslom, most csinálja jól, mert máskor nem lesz rá alkalma.”

Valami eszméletlen ez a film, sokadszorra is.

[ conclusion ]

hic et nunc - 5 komment, 20090131/2207

Tomoren osszefoglalva a mai nap marha jo volt. Basszus, ez mar hianyzott, egyreszt ujra latni egy-ket arcot, masreszt meg beulni vhova inni egy kavet es dumalni mindenfelerol meg rohogni. Foleg az utobbi esett nagyon jol, meg persze jo volt a jegen is elbenazgatni (reszemrol legalabbis). :D Vegulis ha nem egy szammal kisebb korcsolyat kerek, lehet, hogy harom masodpercnel hosszabban is meg tudok maradni egyhuzamban. (De azert a breakeleses eses rulz, a free-jazz horkolas mellet siman.) Kiderult tovabba, hogy nagyon kicsi a vilag, illetve hogy a Potala nem is annyira rossz hely, es hogy szarva mangalam.

Mit is akartam meg, nem tudom, elfelejtettem. Ja, a vizsgaidoszak jol-rosszul, de letudva, igazabol ez vhol periferialis most. Bocsanat az ekezetlensegert meg az esetleges z-y felcserelesert, nyiflet tippje nyoman epp atallitottam a billentyuzet karakterkiosztasat magyarrol norvegra. Tok jo, vegre nem kell copypaste-tel szorakoznom, ha norveg betuket akarok irni, mint pl. ‘æ’, ‘å’, vagy ‘ø’. Majd kiprobalok meg mas nyelvet is.

Es tegnap kihoztam egy csomo konyvet (konyvtarbol), meg vizsgaidoszak alatt leszedtem egy rakas filmet, ugyhogy lesz mivel elfoglalnom magam az elkovetkezendo egy hetben, jeee.

Ez most egy egeszen eletszagu poszt lett.

[ bölcsészség ]


“Foucault meglátásom szerint azért koncentrál a marginális, deviáns jelenségekre, mert ezek azok a repedések, határok, amelyeken át megpillantható és felfogható az a háló, az a világrend, amelyben megszülettek (a kanonizált eseményekkel együtt), mivel itt megsérülnek egy pillanatra, áttetszővé válnak. Bátorság kell ahhoz, hogy bepillantsunk ezekbe a repedésekbe (vagy tükrökbe, ha tetszik), és egyúttal saját meghatározottságunkra és korlátainkra is rádöbbenjünk.” — forrás: Nádor Zsófia: Roppant finom teveszőr ecsettel festett dialógus. Foucault-ról és Gödelről. In: Ponticulus Hungaricus. 12. évf. 2008. 11. sz.

Egyébként ez csak megerősít abban, hogy bármennyire is utáltam első félévben a historiográfiát (Durkheim Emil ég veled), azért az ember egy idő után (mondjuk úgy 1-2 félév elteltével) rájön, hogy az ilyenek, mint Foucault, vagy Braudel bizonyos szempontból megkerülhetetlenek, és hogy a longue durée talán nem is olyan nagy hülyeség. A fent idézett gondolat pl. jól alkalmazható több történeti kérdés tanulmányozása során, és alkalmazzák is. Persze ezek legtöbbször a bevezető fejezetben, vagy egy lábjegyzetben végzik, de hát a történész többek között arról ismerszik meg, hogy lépten-nyomon hivatkozik és jó esetben egyszer majd rá is hivatkozni fognak, ugye.

Egyébként érdemes elolvasni a teljes cikket szvsz. És ha már idézet, férjen még ide a Monty Python is: “You know, kids were very different then. They didn’t have their heads filled with all this Cartesian dualism.”

[ naphoz holddal 1 ]




 

[ somehow you’ll find you are there ]

kategorizálatlan - 6 komment, 20090120/1737

Ma éltem néminemű szociális életet (hű), ami az utóbbi időkhöz viszonyítva hatalmasnak mondható, és még tök jó is volt. Azt hiszem, pont jókor, az energiáim ugyanis vészesen fogyóban vannak. Mondjuk ötös lett a mai vizsgám, de ez egy elég laza valami volt, mindenesetre azért élményszámba ment elbeszélgetni a tanárral a kora újkori patriarchizmusról, mentalitástörténetről és hasonlókról. Továbbá előre megfontolt szándék alapján ma ellátogattam a Könyvudvarba, azt kell, hogy mondjam, pozitívan csalódtam a felhozatalban; beszereztem néhány igen jó könyvet, igen-igen óccsóér’.

Hétfőn meg K. “Hegylakó” Lajos meghúzott LevInfoból. Igazából nem izgat túlzottan, nála ez természetes, inkább az számít kisebbfajta csodának, ha elsőre átenged valakit (mondjuk, amikor reggel a buszról leszállva az “EMIL Cukrászda” helyett “XML Cukrászdá”-t olvastam, már sejtettem, hogy valami nincs rendjén). A gány az egészben az, hogy a jövő hetem emiatt igencsak érdekesen fog kinézni. Így:

jan. 26. - magyar kora újkor írásbeli UV
jan. 27. - gazd.-i és magánszervek irattermelése 1.
jan. 28. - LevInfo UV
jan. 29. - magyar kora újkor szóbeli UV (feltéve, hogy meglesz az írásbeli)
jan. 30. - lt-i intézménytört.

Kommentben várom a tippeket, hogy melyikből fogok hamarabb elvérezni. :)) (Ja, én már csak ilyen cinikusan tudom szemlélni saját balfaszságomat, elvégre miértisne.)

[ miracula et detrimenta ]


Kicsit nyers, de azért talán tűrhető.

**

Limoges-i annales

[...]
867
Nagy éhínség.
[...]
887
A normannok felgyújtják Szent Germanus kolostorát. Ugyanebben az évben Guitboldus, Auxerre püspöke meghal.
[...]
1010
Holdfogyatkozás október Nonaja előtt három nappal [október 5-én]. [...]
1029
Május Kalendae-ja előtti tizenharmadik napon [április 19-én] napfogyatkozás volt, a negyedik órától majdnem a hatodikig. S a Nap, nem mint addigi szokása szerint, hanem először így, azután így végül pedig így nézett ki.
[...]

Aquitániai krónika

[...]
840
A május Nonaja előtti harmadik napon, [május 5-én] szerdán, a nyolcadik órában napfogyatkozás volt, július Kalendae-ja előtt tizenkét nappal [június 20-án] pedig meghal Lajos császár.
[megj. I. (Jámbor) Lajos]
[...]

Fleurus-i annales

[...]
864
Üstökös tűnik fel az égen május Kalendae-ja [máj. 1.] körül, húsz napon keresztül látható.
[...]
878
[...] Ugyanezen évben október Idusán [okt. 15.] holdfogyatkozás, [...] s ugyanezen hónapban, november Kalendae-ja előtt négy nappal [okt. 29.] napfogyatkozás volt. [...]
905
Ez év májusának közepén, csütörtökön egy csillag bukkant fel az égen a Septentrio környékén, s hatalmas fénnyel ragyogott néhány napon keresztül; észak–észak-nyugati irányból dél-kelet–kelet felé mintegy igen hosszú lándzsát avagy gerelyt képezve az Oroszlán és az Ikrek csillagképek között, a Zodiákuson keresztül.
[megj. A Septentrio jelentheti az ég északi felét is, konkrétabb értelemben pedig a Göncölszekeret, illetve annak hét legfényesebb csillagát jelöli. Vö. az 'északi'-t jelentő 'septentrional'-t az angol, francia, illetve más nyelvekben. Továbbá ld. még 'Großer Wagen', 'Karlavagen', etc.]
[...]
936
A frankok dicső királya, Rudolf meghal. Galliába első ízben törnek be a magyarok.
[megj. Rudolf burgund hercegről van szó.]
[...]
956
Ez évben, a szeptember Nonaja előtti negyedik napon [szept. 2.] a Hold a vér vörös színét öltötte, s ugyanezen év júniusában csodás jel tűnt fel az égen, mégpedig egy fej nélküli hatalmas sárkány; közvetlenül ezután Hugó, a frankok, burgundok, britek és normannok jeles fejedelme meghalt. Ugyanezen évben, január Kalendae-ja előtt tizenegy nappal [dec. 22-én] napfogyatkozás volt, s az elsőtől a harmadik óráig látszottak a csillagok.
[megj. a szövegben szereplő Hugó I. Róbert nyugati frank uralkodó gyermeke, a fentebb említett Burgundi Rudolf sógora, és Capet Hugó, a Capeting-dinasztia megalapítójának atyja.]