FÜLI
GAZDIRA TALÁLT!
A
múlt héten jelentkezett Fülire egy idős hölgy, akinek már a kertes
házában ugrál Füli. Pénteken vittem ki B.re a néninek Fülit, akit
az unokái már kényeztetni is kezdtek. Remélem, hogy Füli hosszú
és hányatott sorsa után végre végleges és szerető gazdira lelt.
K.G. 2005. 08. 21.
Korábbi
bejegyzések:
FÜLI
ISMÉT GAZDIT KERES! Füli
egy hónapja került ki az Illatos útról egy menhelyre. Az Illatos
útról sajnos szopornyica vírust is kihozott magával, de szakszerű
orvosi kezelés mellett szervezete legyőzte a kórt, és kigyógyult
belőle maradandó károsodás nélkül.
Fülibe
az internetes gazdikereső képei alapján beleszeretett egy lány,
aki örömmel haza is vitte, de kiderült, hogy két hónapra külföldre
kell utaznia, így Füli ismét gazdi nélkül maradt.
Füli
oltott, féregtelenített, jól ápolt kutya, akinek gyönyörű kiállása,
csillogó szőre, nyílt tekintete van és egy mini erdélyi kopó (közép
uszkár méretben). Két éves, szereti a gyerekeket, imád hízelegni,
jól úszik, szépen sétál pórázon, szobatiszta és jól nevelehető,
hallgat a vezényszavakra. Kopó vére kiütközik abban, hogy a fiú
kutyák társaságát nem kedveli. Sportos, de elegáns kutya, aki egyedül
is elvan a lakásban, de kertben is tartható. Érdeklődni: ... (2005.
07. 31.)
Füli
tegnap gazdihoz került! Füli
a múlt hétre szerencsésen kigyógyult az Illatos úton összeszedett
szopornyicából, tegnap pedig jelentkezett érte egy fiatal lány,
aki az interneten látott Füli képek nyomán beleszeretett. Füli az
elmúlt egy hónap során sokat szenvedett és sokat megélt kutya lett,
aki végre szerető gazdi mellett sétálhat pórázán. (2005. 07. 26.)
Füli
gazdit keres! Füli
két hétig lakott az Illatos úti telepen, most ideiglenes helyén
várja gazdiját. Füli 2 éves, kistermetű erdélyi kopó keverék fiú,
aki sportos és kecses alakkal büszkélkedhet és szobatiszta is. Lakásba
ajánlott, mert rövid szőre miatt megfázhat. Érdeklődni: ...
Füli,
aki korábban az Illatos úti 96-os kenelben lakott, miután kihoztuk
pár nap múlva jelentkeztek rajta a szopornyica jelei. Napokig nagyon
rossz állapotban volt, nem lehetett tudni, hogy életben marad-e...
Ma már remekül van, nem is emlékszik betegsége fájdalmas perceire
(pedig jócskán volt ilyenben része, alig kapott levegőt, magas láza
volt és lábra sem tudott napokig álni). A héten még HEROSZ Budatétényi
menhelyén van karanténban, de már nagyon vidám, kedves és már nagyon
únja a bezártságot. Gazdijelölt már van, de csak jelölt még nem
biztos, hogy egymásra találtak Fülivel. Igaz, Füli a legrosszabbat
már túlélte, azt, hogy gazdája 2 év után lemondott róla és beadta
az Illatos útra, valamint azt, hogy legyőzte a halálós kórt. Reméljük,
talán a jövő héten már szerető gazdi oldalán futkoshat majd. (2005.
07. 19.)
Füli
ideiglenes befogadóhoz került! Köszönjük szépen a segítségét Genovévának!
(2005. 07. 02.)
Eredeti
bejegyzés:
96:
keverék, kopó-szerű? barna-fekete, fehér mellényes * 2 éves,
kan * Leadva * barátságos * (Füli)
|