ILLATOS ÚTI ÁLLATVÉDŐ PROJEKT:
A Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Telepére került állatokért...
Illatos út... A felelősségteljes állatvédők
előtt rettegett ez a két szó, a kívülállók nem is igen tudnak
róla, még az állatbarátok többsége is menhelynek hiszi...
Sajnos kevesen tudják, hogy ma Magyarországon az önkormányzatok
(tisztelet a ritka kivételnek) az - állatvédők önerejéből és jóindulatú
állatbarátok adományaiból vegetáló - állatmenhelyek
helyett hivatalosan az állategészségügyi telepnek, gyepmesteri telepnek
nevezett sintértelepeket
támogatják!
Az Illatos úton a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi
(Ebrendészeti) Telepe NEM MENHELY, ez Budapest sintértelepe! A telep
a jelenleg érvényes vonatkozó rendeletek értelmében 14 nap után
már nem köteles benttartani egy-egy BEFOGOTT állatot, tehát helyhiány
esetén a már ennél régebben bentlévő állatokat - más megoldás híjján
- ELALTATHATJÁK!!! A gazdájuk által LEADOTT állatokat elvileg még
ennyi ideig sem kell tartaniuk! (A leadott állatok lehetnek eredetileg
elveszett és megtalálójuk által leadottak is.)
2001.
nyarán az Illatos úti telep új vezetése épp a fentiek miatt levelet
írt minden környékbeli állatvédő szervezetnek, kérve, segítsenek
minél több állatot - az elaltatás helyett - eredeti vagy új gazdájához
juttatni! A kérés sokáig lényegében visszhang nélkül maradt - részben
a legtöbb állatvédő nyomorúságos lehetőségei, részben a feladat
nagysága és jellege miatt.
Nehézségeink miatt mi sem tudtunk azonnal reagálni, de
a levelet megőriztük, és amikor 2002. augusztusában, a nagy dunai
árvíz idején ijesztő hírek jöttek az Illatos útra bekerült, árvíz
elől mentett kutyákról, kétségbeesetten berohantunk utánuk a telepre.
Ott szerencsére kiderült, hogy az árvízi kutyák sorsa megnyugtatóan
rendeződött, de ha már ott voltunk és véletlenül nálunk
volt a telepről korábban kapott levél, hosszasan elbeszélgettünk
a telep vezetőjével az állatvédők segítségének lehetséges módjairól.
Igy kezdődött...
A folytatás változatlan nehézségeink miatt sajnos tovább
váratott magára, míg 2002. Karácsonya után elkezdtük az Illatos
úton készített szöveges listáinkat rendszeresen kitenni az internetre.
2003. áprilisában nyílt végre arra lehetőségünk, hogy az Illatos
úti telep vezetőinek felhatalmazásával elindítsuk a Fővárosi Közterület-felügyelet
Állategészségügyi (Ebrendészeti) Telepe hivatalos honlapját, rendszeresen
frissített fényképes galériával, letölthető, szöveges, képes listával
- a telepre bekerült állatokért! Mivel sajnos sem saját tőkénk nem
volt elegendő, sem a telep felettes szerveitől - a jóváhagyáson
kívül - más támogatást nem kaptunk, így az Illatos úti honlap eddig
jórészt különböző free szervereken üzemelt.
Igy indult el 2003. elején Pásztor Zsuzsa és Galló Gusztáv
munkájával, egy alapítvány támogatásával, állatbarátok segítségével
az ÚTTÖRŐ munkát végző Illatos Úti Állatvédő Projekt, mely a sintértelepek
ártatlanul szenvedő, áldozatul eső állatainak körülményeit szerette
volna, szeretné állatvédelmi szempontból minél inkább elfogadhatóvá
tenni.
Honlapunknak köszönhetően a telep vezetőinek elmondása szerint is egyre többen
mentek ki a telepre állatokat örökbefogadni, ezzel megmenteni.
2003. nyarán G.G. és P.Zs. sintértelepek
állataiért készült plakát sorozatának egyik darabját kiállították
az @RC óriásplakát kiállításon,
ahol végül a közönségdíjat is megnyerte.
Az óriásplakát pályázaton elért sikerünk - amely kiváló alapot adott
a még hatékonyabb, eredményesebb továbblépésre - sajnos nem a további
kibontakozást eredményezte, hanem írigyeink aktivizálódását...
Reméljük azon állatvédők segítségével, akik szerte az országban már eddig
is nagyon sokat tettek a sintértelepek állataiért, és akik eddig
is - a széthúzás helyett - az összefogást keresték, végre lényeges
javulást tudunk elérni a gazdájuk felelőtlensége miatt bajba jutott
állatok sorsának rendezésében! Ebben a munkában kitüntetett szerepet
szánunk az Illatos úti állategészségügyi telepnek, amely - minden
hiányossága és hibája mellett - jelenleg a legkedvezőbb adottságokkal
rendelkező ilyen telep az országban!
Addig is kérjük, senki ne vigyen ezekre a helyekre egyetlen állatot sem,
mert könnyen lehet, hogy a halálba viszi őket!
Aki elveszítette állatát, annak ajánlatos a lehető legsürgősebben személyesen
kimenni a környékbeli telep(ek)re!!!
Kérjük, aki állatot szeretne, menjen el egy ilyen telepre és próbáljon az
ottani ártatlan állatok közül választani, hiszen választásával nemcsak
egy hálás, szerető társat nyerhet, de új kis társának ezzel az életét is megmenti!
Köszönettel: Pásztor Zsuzsa, Illatos Úti Állatvédő Projekt
Honlap: www.illatosut.atw.hu
- E-mai: allatvedo@freemail.hu
Információs, tanácsadó telefon: 30-429-2923
Az Illatos Úti Állatvédő Projekt a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi
Telepével az állatok érdekében együttműködő, de tőlük teljesen független,
különálló tevékenység!
|