A Fővárosi Önkormányzat 2005 novembertől 20 millió forintot biztosít
az Illatos úti Állategészségügyi Telepre kerülő kutyák fertőző betegségek
elleni hatékony védelme céljára - KÖSZÖNJÜK segítségüket!
Intenzív védekezés a fertőző betegségek ellen az Illatos úton
A
szopornyica felső légúti hurutban megnyilvánuló betegség, ami
időnként idegrendszeri tüneteket is okoz, és a kezelt állatok nagy
része a kezelés ellenére elpusztul, vagy idegrendszeri szövődmények
visszamaradásával gyógyul. Az ellene való védekezés egyetlen módja
a megelőzés.
Az
Ebrendészeti Telep a gyakran változó populáció miatt nyitott közösség,
ahol a vírushordozó egyedek révén a kórokozó fennmarad, és az újonnan
bekerülő fogékony állatok azonnal megfertőződnek. Ezen állatok egy
része az immunitás hiánya miatt, illetve a közösségbe kerülés okozta
stressz miatt kialakuló immunszupresszió miatt meg is betegszik.
A szopornyica nem higiéniai betegség, azaz nem a fertőtlenítés hiányára vezethető vissza.
A védekezési programtól a következő eredmények remélhetők:
1.
A fertőződés elkerülése révén a kutyák gazdához jutási esélye nő.
2. A Telepről kutyát örökbe fogadókat nem fogják terhelni
a szopornyicás megbetegedés következményei (gyógykezelési költség,
az állat elvesztése okozta megrázkódtatás).
3. A Telepen eddig előforduló szopornyica miatt a Teleptől távolmaradók
is ellátogatnak majd hozzánk és állatot fogadnak örökbe.
4. Az ilyen nyitott közösségeknek a szopornyica vírusától
való teljes mentesítése reménytelen, mivel a vírushordozó kiszűrése
az állandóan változó populációban lehetetlen, viszont reális célként
jelölhető meg a klinikai megbetegedések számának lényeges csökkentése.
A védekezési program megkezdése előtt egy átfogó diagnosztikai
felmérésre került sor, melynek során 50 kutyából vért vettünk
és az Állatorvos-tudományi Egyetem a mintákból vírusizolálást végzett,
amely a következő eredményt hozta: 50-ből 8 kutyánál mutatták ki a szopornyica vírusát (15%).
A védekezési programot egy 4 tagú szakmai bizottság határozta
meg, amely alapján a 20 MFt-ból a következők kerülnek finanszírozásra:
A pénz legnagyobb részét vakcina és szérum beszerzésre
fordítjuk. A telepre bekerülő minden egyes állat szopornyica elleni
vakcinát fog kapni, majd pedig az 5.-7. napon szérum kerül beadásra.
Diagnosztikai ellenőrzés során 100 állat mintájából történik
vírusizolálás a védekezés hatékonyságának felmérése céljából.
A terápiás beavatkozáshoz szükséges gyógyszerekkel a szopornyicához
szövődött vírusos, baktériumos és egyéb, az immunstátuszt gyengítő betegségeket kezeljük
A védekezés során felmerülő, gyors megoldást szükségessé tevő szakmai
döntések meghozatalát egy operatív bizottság fogja végezni.
Dr. Kozma Tamás, 2005. júniús 12.
Az Illatos Úti Állatvédő
Projekt nevében is KÖSZÖNJÜK Dr. Lakatos Bélának a kezdeményezést,
a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Telepe vezetőinek
az aktív támogatást, a MÚOSZ Állatvédő Tagozatának az Illatos útra
került állatok sorsának felkarolását, a Fővárosi Önkormányzat vezetőinek
és Közgyűlésének mérföldkövet jelentő pozitív döntését, és KÖSZÖNJÜK
MINDENKINEK a támogatását, aki az elmúlt hónapok munkájával, tiszta
szívvel, jószándékkal, segítséggel hozzájárult ahhoz, hogy végre
egyre hatékonyabban lehessen elkerülni az Illatos útra kerülő állatok
fertőző megbetegedését, nem egyszer tragikus elvesztését!
Pásztor Zsuzsa, 2005. júniús 12.
Fertőző betegségek elleni védekezési program
Minden telepre bekerülő 3 hónaposnál idősebb állatot még a kennelben
való elhelyezés előtt élő, attenuált kombinált vakcinával oltunk.
Ez a vakcinázás szopornyica, adenovirosis, parvovirosis, parainfluenza
2. típus okozta légzőszervi fertőzései, Leptospira canicola és Leptospira
icterohaemorrhagiae okozta leptospirosis és veszettség ellen biztosít
védettséget. A Telepre bekerülő 6 hetesnél idősebb, de 3 hónaposnál
fiatalabb állatok pedig veszettség nélküli kombinált vakcinával
kerülnek beoltásra.
Minden felső légúti tüneteket mutató állatot a tünetek megjelenésekor
ill. minden Telepről kikerülő állatot, melyeknél a vakcinázás
és az eladás között kevesebb, mint 3 hét eltelt, polivalens,
homológ szérummal (BODYGLOB) látunk el. Az a kutya, amelyik 3
hétnél hosszabb ideje tartózkodik az Illatos úton, kikerülésekor
nem kap szérumot, mivel ezen időszak alatt már a vakcina kiváltotta
ellenanyag olyan szintet ér el, ami biztos védettséget biztosít.
A vakcina beadását követően kialakuló ún. negatív fázis (0.-5. nap)
ideje alatt, amíg a vakcina indukálta ellenanyagtermelés eléri
a védelemhez szükséges magas szintet, a kutyák védtelenek, de a
szérum folyamatos alkalmazása révén a vírusürítés mértéke egyre
inkább csökken, azaz egyre több állat vészeli át fertőződés mentesen ezt a 4-5 napot.
A nagy kutyapopulációkban szinte törvényszerűen előforduló kennelköhögés
multifaktoriális betegség, azaz több kórokozó (reovírus, adenovírus,
parainfluenzavírus, Bordetella bronchiseptica) együttesen idézi
elő, így a kennelköhögés Telepről való teljes eltűnése nem várható,
de a szopornyica megszűnése révén a kutya élete nem kerül veszélybe.
A védekezés hatékonyságát 100 állat mintájára (orrváladék, vér,
vizelet, tetem) kiterjedő teljes körű diagnosztikai vizsgálat
eredményei alapján mérjük le. A diagnosztikai vizsgálatokat az általunk
beküldött mintákból a SZIE-ÁOTK Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani
Tanszékének Diagnosztikai Laboratóriuma végzi.
Összegezve:
Bekerülő állat (3 hónál idősebb): kombinált vakcina + veszettség elleni oltás
Bekerülő állat (6 hét- 3 hónap): kombinált vakcina
Beteg állat: szérum + tüneti kezelés (antibiotikum, infúzió
Kikerülő állat: szérum (kivéve, ha több mint 3 hete került a Telepre) + féregtelenítő
A védekezés részleteit egy szakmai bizottság határozta meg és lebonyolítását,
a menet közben felmerülő problémák megoldását ugyancsak ez a testület koordinálja.
A programtól hosszú távon az várható, hogy az Illatos úti kutyák körében
előforduló szopornyica vagy teljesen eltűnik vagy pedig szórványossá válik.
Dr. Kozma Tamás, 2005. november 21.
REMÉLJÜK EZ MÁR A MÚLT - AZ ILLATOS ÚTON...
A szopornyica ellen - Az életmentő szérum
Fecó,
élt 4 évet... Állatvédőként évek óta járva az Illatos úti
telepre, rengeteg keserűséget okoz látni, tudni, mennyi kutyát
támadnak és ölnek meg minden erőfeszítés ellenére a fertőző
betegségek. Sajnos ez abból adódik, hogy a telepre sok bizonytalan
egészségi állapotú, legyengült vagy fejletlen immunrendszerű,
nagyobbrészt oltatlan kutya kerül be.
Orvosi vélemények szerint a fertőzésekkel szemben védekezést,
megelőzést jelenthetne a telepre kerülő kutyák számára AZONNAL egy szopornyica ellenes szérum beadása!
A Fővárosi Önkormányzat anyagi támogatásával kb. 2005 telétől
végre elindul az intenzív szérum program, amelynek segítségével
remélhetően eredményesen meg lehet majd védeni az Illatos
útra kerülő állatokat az eddigi pusztító fertőző betegségektől!
Pásztor Zsuzsa, Illatos úti állatvédő projekt, www.illatosut.atw.hu
Sosem lesz vége?
Sajnos
újabb áldozatról tudunk beszámolni. 2004. február 13-án hoztuk
ki Kócost az Illatos útról. Kócos egy négy hónapos keverék
kutyus volt. Kertes házba került, 3 kisgyerek és egy cica
mellé. Az első nap még jól volt, másnapra jött a baj. Megjelent
a parvo vírus. Az elejétől fogva gondos orvosi kezelésben
részesült. Kórházba vittük, infúziót kapott a kiszáradás,
antibiotikumot a felülfertőzések ellen. Minden erejére szükség
volt a kor leküzdésére. És sikerült Neki, jobban lett egy
napig, de akkor felütötte a fejét az addig csendesen benne
lappangó szopornyica. Ez már sok volt Kócosnak. Tegnap végül
elérte a kór az idegrendszerét, nem volt tovább. 2004. március
16-án meghalt. Az orvosok, - mert addigra már többhöz is elvittük
- és a mi szeretetünk csak arra volt elég, hogy életét, illetve
szenvedését egy hónapig meghosszabbítsuk, de Kócosnak ebben
nem volt semmi köszönet. Meg sem ismerhette bennünk a jó és
szerető gazdit, csak gyötörtük a különböző kezelésekkel: injekciókkal,
infúzióval, orrszippantással, szemcseppentéssel. Biztosan
kínlódott miattunk és általunk, szenvedett önzőségünktől,
mert nem akartuk elengedni, mert szerettük. Jót akartunk Neki,
de a legrosszabbat okoztuk. Nem tudjuk mit csináltunk rosszul,
segíteni akarásunk egy kis ártatlan kutyus életébe került.
Most ott nyugszik a kertünkben, a sírján egész éjszaka égett a
gyertya. Haragot, fájdalmat, tehetetlenséget érzünk, vádoljuk
magunkat, mit csináltunk rosszul, talán rögtön a telepről
történt elhozatala után, mielőtt hazavittük, még a betegség
gyanújele nélkül be kellett volna oltatnunk szopornyica elleni
szérummal? Nem ilyen sorsot szántunk neki, miért kellett így
történnie? Nem bántott senkit, még ugatni sem hallottuk, csak
örült nekünk, még az utolsó napján is, pedig már félig öntudatlan volt.
Egy idő után reméljük képesek leszünk majd másik kutyust magunkhoz
fogadni. Előbb fel kell dolgoznunk Kócos halálát. Azután alaposan
fel kell készülnünk a megfelelő körülmények megteremtésére
(a vírusoknak ki kell pusztulniuk a környezetünkből).
B. Zs. és B. S. - 2004. 03. 17.
ORVOSI VÉLEMÉNYEK
a szopornyica megelőzésével, gyógyításával kapcsolatban
Sajnos az Illatos útról sok szopornyicás kutya kerül ki. A
szopornyica mellett létezik még egy olyan fertőző betegség
is - a kennel köhögés - amely szinte minden nagyobb létszámú
kutyát elhelyező intézményben (menhely, állatkórház, állatkereskedés...)
rendszeresen előfordul. Ezt a betegséget több kórokozó (parainfluenza
vírus, herpesvírus, reovírus, adenovírus, Bortedella bronchiseptica)
együttes jelenléte okozza. A kórokozók egy adott légtérben
felpasszálódnak és az ott tartózkodó állatoknál enyhébb-súlyosabb
felső légúti hurutos megbetegedést okoznak. Ez a fertőző betegség,
amint az állat kikerül az adott környezetből, vagy magától
elmúlik, vagy tüneti kezeléssel orvosolható. A kennel köhögés
az Illatos úti ebeket is gyakorta megbetegíti, ugyanakkor
sokan ezt is szopornyicának diagnosztizálják, pedig messze nem az.
Az Állategészségügyi Telepre különböző immunállapotú, oltott
vagy leginkább oltatlan kutya kerül be. Ezen állatok egy légtérben
elhelyezve egymást aerogén úton fertőzhetik. A levegő útján
történő fertőződés ellen védekezni lehetetlen (gondoljunk
csak arra, amikor egy influenzás ember a tömött villamoson
eltüsszenti magát - garantált a megbetegedés). A szopornyicás
kutyát oktanilag nem, csak tünetileg (antibiotikum, nyálkaoldás,
roborálás) lehet kezelni, mivel vírus elleni készítmény nem
létezik. A kezelt kutyák jelentős része a kezelés ellenére
is elpusztul vagy szövődmények visszamaradásával gyógyul.
Ha a bifázisos lázgörbe első szakaszában kap az állat szérumot
(kész ellenanyagot), akkor van remény a teljes gyógyulásra.
A megoldás az lenne, ha minden egyes kutya már szinte a Telep
kapujában megelőzésképpen szopornyica elleni szérumot (Canglob
DHLPPi, Giszkan) kapna és így megakadályozható lenne a vírus
Telepre való behurcolása. Ennek költsége éves szinten kb.
10-12 millió forintot tenne ki, melynek fedezete nem áll rendelkezésre.
Dr. Kozma Tamás
A szopornyica tipikusan nyitott közösségben élő kutyák, elsősorban
cseppfertőzéssel terjedő ragályos fertőző megbetegedése. A
lázas hőemelkedéssel induló betegség heveny esetben leggyakrabban
hurutos tünetet okoz, amely az esetek nagy részében idült,
már gyógyíthatatlan idegrendszeri szopornyicában végződik.
Mivel a szopornyica rendkívül immunszuppresszív, így a szövődményes
fertőzések tovább súlyosbíthatják a helyzetet. A betegség
járványmentes helyzetben vakcinával előzhető meg.
A fentiekből következően a szopornyica kórokozója az állatotthonok,
menhelyek, állategészségügyi telepek lakói között szedi legtöbb áldozatát.
A betegségtől sujtott közösségekben a megelőzés és a heveny
stádiumú megbetegedés gyógykezelésének legjobb eszköze a donor
kutyák véréből előállított szopornyica elleni magas ellenanyag-tartalmú,
un. hyperimmun szérum. A szérum nagy előnye, hogy heveny megbetegedés
esetén szinte órákon belül hatékony, mig a vakcinás védelem
kialakításához hetekre is szükség lehet. A szérummal
bevitt ellenanyagok a betegség további kifejlődését megakadályozzák,
és egy-két hétre védettséget adnak. A fertőzött környezetbe
bekerülő még egészséges fogékony egyedek esetében az egyetlen
teljes biztonságot nyujtó lehetőség a hyperimmun szérum használata.
...
Dr. Lakatos Béla: A GISZKAN-5 szérum helye a szopornyica megelőzésében
és gyógykezelésében Summary to the distemper project
|
|