Az idegen megállt a tisztáson.
Az idegen megállt a tisztáson, a sorompó előtt. Fejét felszegte, kezét előrenyújtotta és lehajolt. Megszagolta a sorompót.
- Amennyiben egyformák a fák – mormogta,
- Amennyiben egyformák a nők – folytatta,
- Amennyiben a jelen más, mint ami tegnap történt velem – ütött a szájára, - akkor megérkeztem – rikkantotta, aztán hátrafordult és leszakított egy virágot.
A virág dala:
Nem tudod te, mit teszel
Ha a földből kiveszel
S gomblyukadba helyezel
A nagybátyám kimeszel
A gomblyukában helyez el
Ha a földből kiveszel
S gomblyukadba helyezel
- Te beszélsz, virág? – ámuldozott az idegen. – Akkor jó helyen járok. Te mindjárt válaszolni is tudsz nekem. Hol vagyok?
- Mindegy – legyintett a virág. – Nem hallottad az énekemet? Neked mit sem ér a szépszó?
- Hogyne hallottam volna, virág! Mire céloztál azzal, hogy tilos téged leszakítanom?
- Ezzel még várj. Először lépjünk beljebb. Ugord át a sorompót. Siess!
- Nem ugrom. Nem tudhatom, hová kerülök. Felelj a kérdésemre: hol vagyok?
- Lépj be, idegen, lépj be! – sürgette a virág. – Ha még sokáig így vitatkozunk, teljesen elhervadok.
- Hallgass csak! Odanézz! Mit csinálnak azok ott a kastély ablakában? Táncolnak? Kik azok?
- A feketét férfinak, a barnát asszonynak hívják. Amaz ott a lányuk. Ha belépsz, még beszélhetsz is velük.
- Nézd! A lány…! Leesik… de mi ez?! A lány repül?! Megőrültem?!..
- Kérlek, ne habozz! Nem állhatsz itt sokáig, mert büntetést fizetsz. Ha belépsz, minden megváltozik. Így! – és mutatja a virág.
- Nézd csak! Megkerülte a tornyot… de mit kiabál utána az anyja?
- Légy csendben, akkor meghallod.
- Kislányom! – kiabált az anya. – Várj meg bennünket! Azonnal jövünk, ne menj messzire!
- Lépj be, lépj be! – sürgette a virág az idegent. – Nem bánod meg.
- Groggofóliába készülök – mondta az idegen. – Vezet-e erre is út?
- Vezet hát! – kiáltotta a virág. – Gyerünk befelé, egy-kettő!
Az idegen magához szorította a virágot, és beugrott a sorompón. Csengőszó hallatszott, halk kacagás, majd rövid, de éles füttyentés. Egy manó termett előttük.
- Ez a manó, ez a manó! – örvendezett a virág. – Ő majd vigyázni fog ránk.
- Mit csinál itt ez a manó?! – bosszankodott az idegen. – Nincs rá semmi szükség. Állj arrébb, eltakarod a kilátást! – mordult a manóra.
- Vigyázok rátok – felelte egyszerűen a manó. – Ez a feladatom.
- Csend – intett az idegen. – A lányt figyelem… nézd, virág, erre jön! Közeledik!
- Tényleg! – ámuldozott a virág.
A manó bekapcsolta a visszhangot.
- Vigyázz! – súgta a virág az idegennek. - A visszhang fecsegni szokott. Gondolkozz, mielőtt bármit is mondasz.
*
Az idegen a sorompón belül állt.
Az idegen a sorompón belül állt és nézte a tájat. A manó idegesen tördelte a kezeit és halkan füttyögött.
A visszhang hallgatott.
A kastélyból idehallatszott az anya zsörtölődése. Egy csizmahúzó repült ki az ablakon.
- Ezt nem értem, virág! – kiáltott fel az idegen. – Minek a mogyoróvenyigék a lombok alatt?! És mire jók azok a karók ott a kastély mögött? Végül is, milyen országba kerültem?! Hol vagyok?
- Parabolában vagy. Groggofólia a mező túlsó oldalán van. Igyekeznünk kell, ha még ma el akarsz oda érni.
- Két nappal korábban érkeztem a szokottnál, így időm, az van.
- Sétáljunk a kastély felé – mondta a manó.
- A visszhang is velünk jön? – kérdezte az idegen.
- Mit csináljunk, Nem tudsz neki olyat mondani, amitől egy darabig csendben lenne.
Az idegen a kastély felé baktatott. Kezében tartotta a virágot. Mögöttük a manó fütyörészett, kissé távolabb a visszhang zárta a sort.
- Azt mondtad, tilos téged leszakítanom – szólalt meg az idegen. – Ki a te nagybátyád, akivel fenyegetőztél?
- Majd megismered. Nemsokára, ha megjön a zivatar. Lesz ott nemulass!
- Ijesztgetsz engem, virág?! Mindjárt visszaültetlek a földbe, aztán mindketten elfelejtjük, ami történt.
- Már késő. Beléptél a sorompón. Várj a sorodra.
- Az apa kirepült a toronyból! Hogy rugdalózik a csizmájával! Jól csinálja…
- Bevásárolni megy. Nemsokára utánarepül az anya, hogy vigye a kosarat. A lányt sosem viszik magukkal. Most is az ablakban áll és könyörög…
- Anyaaaaa…! Várjatok meg! Én is megyek!
- Csak maradj, gyermekem! – kiáltott vissza az anya. – Sietünk. Már a madarakat is magunk után hagytuk…! Hiába hát a fáradtságod! Maradj, picim!
- Mit feleselsz a libával! – dörmögött az apa. – Marad és kész. De te mindig lovalod őt!
- Virág! – állt meg az idegen. – Mekkora ez az ország? Mekkora Parabola?
- Nagy Mindent látni akarsz? Még hosszú a nap, lehet szó róla. Vannak részek, ahová a visszhang se jár. Fél messzire menni, csak itt a kastély körül ekkora a szája.
- Szép ez a kastély…- Ne csodálkozz, üvegből van. Itt lakik a nagybátyám is, de ő ritkán mozdul ki.
- Talán beteg?
- Dehogy. Sok a dolga. Ügyel az egész kastélyra meg a mezőre, hogy rend legyen. Akarod őt látni?
- Nem tudom…
- Tudja, hogy jössz.
- Virág! Nem lehetne szólni ennek a manónak, hogy fejezze be a fütyörészést? Fája fejem…
- Kérlek, a manó így beszél. Ha nem tenné, nem lenne kapcsolat köztünk mag a kastély között. A manó tudja, mit csinál.
- Virág, merre van Groggofólia?
- Amennyire a visszhangtól tudom, elmesélhetem, de jobb, ha mutatom az irányt. Rokonaid élnek ott?
- Igen és én is ott születtem. Vágyom oda. Szeretnék minél hamarabb otthon lenni. Nálunk nincsen ilyen szép fű, mint itt, és puszpángbokrok sem nőnek a házak tetején, de azért szép arrafelé is a táj.
- A fű valóban szép erre. És a virágok is. Meg a fák.
- Te már itt születtél, virág? Vagy kiültettek ide?
- Az. Mondd, én vagyok az első errefelé, vagy már gyakorlatod van az idegenvezetésben?
- Ó, erre senki sem jár! Hogy te is miért erre jöttél, senki sem tudja. Azt látom, hogy te vagy az ember, de még életemben soha nem láttalak. Te vagy itt az első! A gazdáim már évek óta várnak rád. Úgyszintén a nagybácsim, is, aki egész életében erre a napra készült. Mondd, igazán erre akartál jönni, vagy csak eltévedtél?
- Más utat nem találtam Groggofóliába.
- Tudtam, hogy egyszer leszakítanak és az te leszel. Ezért telepedtem le a sorompó mellé.
- Érdekes. Groggofóliában a híreteket se hallották. Hogyan lehetséges ez, ha egyszer szomszédok vagyunk?
- Ez hosszú történet. És szomorú is.
- Akkor ne bántsuk. Mi újság a zivatarral?
- Jön. Jönni fog. Minden tőled függött. Ha te jössz, jön a zivatar is. Tudod, megindítottál valamit, amit láncreakciónak hívnak.
- de hát én…
- Te. Ki más?
- Tamás.
- Jó a kedved. Aki Groggofóliából jön, annak mindig jó a kedve.
- Ezt meg honnan tudod, ha még egyetlen odavalósival sem találkoztál?
- A nagybátyámtól tudom, ő pedig mindent tud. Ezt is tudja. Mutassam?
- Mit?!
- Az irányt. Az előbb arra kértél, meséljem el, merre van Groggofólia. Hanem, nézd csak! A gazda itthon felejtette a bevásárlókalapját. Hallod, milyen dühösen pengeti sarkantyúját?
- Ez egy dühös lény.
- Ne hidd. Nem olyan. Csak a papokra dühös.
- A papokra? Miért?
- Mert azok mindig árnyékban repülnek. Ezt a kiváltságot a nagybátyám adta nekik még nagyon régen. De hát gondold is meg, nem lehet olyan jó érzés ebben a forróságban kilométereket repülni.
- Én szívesen tenném. Nagyszerű dolog lehet az a repülés!
- A nagybátyám mondta, hogy te is kívánni fogod majd.
- Igenis, kívánom. Miért ne?
- Az anya is szereti. A lány is. Ezért aztán az apa megint dühös lesz. Szegénynek mindig dühöngenie kell… Nem fája lábad?
- Nem. Egészen jól bírom az utat. A manó nem fárad el?
- Nem. Ő is tud repülni, csak nem olyan magasan, mint azok. Csak egy picit emelkedik fel, úgy, hogy a lába ne érje a földet. A visszhang pedig gurul.
- Téged meg én viszlek. Akkor meg is lennénk. Mikor mutatod az irányt?
- Most azt kutatom. Ne félj, mindent időben megtudsz.
- Jó. Mondtam már, hogy időm, az van. Korábban jöttem, mint vártak.
- De ide pontosan érkeztél. Ennek így kellett lennie.
- De rondák ezek a papok meztelenül! Csak úgy zúgnak a levegőben… ez igen!
Az idegen megállt és csodálkozott. A manó helyet foglalt a fűben, a visszhang pedig körbekeringte őket. A virág boldogan szuszogott.
- De jól érzem magam! – hajlongott jobbra-balra. – Isteni!
- Az – hagyta helyben az idegen. – Játsszunk valamit, amíg oda nem érünk. Kezdj valami éneket, virág!
- Kezdjen a manó! – felelte bosszúsan a virág.
- Hát kezdjen – legyintett az idegen és elindult.
*
Nagyon rég óta várunk – kezdte elbeszélését a manó s pár centivel magasabbra siklott, hogy jobban lehessen érteni a szavát. A virág is fészkelődni kezdett, ráhajolt az idegen gallérjára. Az idegen egyenletes léptekkel rótta a mezőt, és kíváncsian tekergette a fejét jobbra-balra.
- Ezt mát tudom – vágott közbe. – De mit csináltatok ti ez idő alatt? Például te, manó, mit őriztél itt, ha nem jár erre valóban senki?
A manó fütyörészett egy kicsit, aztán elkezdte a mesét.
- Ahogy a virág említette az előbb, szomorú történet ez. Groggofóliáról és Paraboláról szól. Valamikor sehogy sem hívták őket és egy ország voltak. A Parabola nevet is ti találtátok ki, ti, groggofóliások.
- Az én nagybátyám tud erről! – sivította a virág. – Ő várta ezt, kezdettől fogva. Ő azt is mondta, hogy nem lesz így sokáig. Időt nem mondott, mert itt nálunk nincs idő. Időt csak ti mértek, Groggofóliában. Azt számítjátok vele, mikor egyesül ismét a két ország. A nagybátyám tudja ezt!
- Tehetek és erről?! – tárta szét a karját az idegen. – Én nemrég születtem, ez a háborúság pedig több ezer éves.
- Te is groggofóliai vagy, neked is felelned kell ezért.
- Akkor mit keresek itt, ahová a bűnös Groggofóliából senki sem teheti be a lábát? Büntetés ez, vagy jutalom?
- Büntetés Groggofóliának, jutalom neked. Te vagy az első és az utolsó. Te kezdesz el és fejezel be valamit. Így mesélte el nekem az én nagybátyám.
- Engedjetek akkor beszélni vele! Ti csak homályos fecsegésekkel traktáltok. Zivatar!…
- A zivatar felöl ne aggódj, azt nem te intézed. Ahogy te jöttél, a zivatar is jönni fog.
- Sűrűsödnek a felhők – vágott közbe a manó. – Zivatar Parabolában.
Az idegen kétségbeesetten nézett rájuk.
- És ti? Ti talán várjátok a zivatart?! Mi jó lesz benne? Nekem nem hiányzik. Erről semmit sem tudnak Groggofóliában… figyelmeztetnem kell őket!
- Persze, hogy nem tudják! – nevetett a manó. – Ehhez nincs meg a tudományuk. De a sértegetésekhez igen. Természeten várjuk a zivatart. És te? Te nem?!
- Nem!
- Pedig mindez miattad van. Érted, értünk, meg Groggofóliáért. Ez nem elég neked?
- De mondom, hogy ők semmit sem tudnak erről! Ez valahogy váratlanul jött…
- Ne félj. Ott sem mind bolondok laknak. Azok, akik ismerik a múltat, a közös múltat, mind várják a zivatart. Beszélnek róla. Nevetnek, kávézgatnak, moziba járnak, de közben nyugtalanok. A zivatart várják. Csak te kellettél, idegen.
- Látod? A nagybátyám akarta így! Mit tehetsz te?! Sírtok és nevettek! Látod?!
- Sűrűsödnek a felhők – szűrte a szót a manó és zsebredugta a kezét. – Zivatar Parabolában.
- Ugye? – mondta a virág.
- Migye? – nézett rá keserves arccal az idegen.
- Jajmakele!
- Netemkelembele?!
- Akkor repüljünk – mondta a manó. – Már látszik a szivárvány. Gyerünk, virág. Ütött az óra!
- Repülök! – kiáltott az idegen. – Virág! Nagyon magasan vagyunk.
- Ezzel ne törődj. Csak mindig előre! A szivárvány felé!…
- Zub…zubb…zub…
- Mi az?
- Valami megszakadt bennem… ez a hang… ezek a sötét felhők…
- Ne törődj vele! Mindjárt ott leszünk! Ez a te próbád, idegen, ez a te nagyszerű próbád!
- De hát mit ér ez most? Groggofóliának vége… te mondtad!
- Nagyon magasan járunk… ne nézz le, beleszédülsz. Innen Groggofólia és Parabola már egy országnak látszik.
- A manó vigyáz ránk, ugye?
- A manó csak saját magára vigyáz. Ránk a nagybátyám ügyel. Semmi olyan nem történhet, amit ő meg nem írt volna. Ott van minden a várban. A zivatar után mindent megtudunk.
- Odanézz! A család az ablakban áll! Hová készülnek?
- A zivatart várják. Hallgasd csak őket!
- Anya! – kiáltott a lány. – Anyaaa…! Várjatok!
- Gyere kislányom! Mi már magunk után hagytuk a madarakat! Siess! Mire vársz?
- Anyaaaaoóó…! Zuhanok!… Nem bírom, értsétek meg!
- Mit sírsz te liba?! – üvöltött az apa. – Magadat siratod?
- Nem! Nem! Mindannyiónkat…
- Ejh! Hiába volt hát a fáradságom! Pedig a jó tündér megígérte! Megígérte!…
- Nézd! – szólt rá az anya. – A papok…
- Árnyékban repülnek! Még itt is árnyékban repülnek!
- Látod, fiú – mondta a virág. - Mindenki nyugtalan. A zivatart várják.
- Akkor kapcsoljunk rá, virág. Ha jól látom, félúton vagyunk. Ide a visszhang sem jön utánunk. Milyen csupasz erre minden!
- Erre csak a lelkek járnak. Minden megmagyarázott itt és mégsem fejeztél be semmit. Minden itt kezdődik, Groggofólián innen és parabolán túl. A középvonalhoz érkeztünk, ahol a nagybátyám kastélya áll. Tudod-e már a feladatod?
- Nem! Nem!
- Csak habozz. A nagybátyám ezt is megmondta.
- De hát én semmit sem tudok! Életemben most járok itt először! Mit akartok tőlem?
- Csak azt, amit mondtam. Itt nálunk csak repülő emberek vannak. Te viszont Groggofóliából jössz, ezenkívül te látod is azt, amiről beszélsz. Te látod Parabolát. Mert azok ott lent, nem látják, csak beszélnek.
- Azokkal, ott lent, mi történik majd?
- Meghalnak. Kegyetlen, otromba módon elpusztulnak – nevetett a virág. – A nagybátyám nem tréfál.
- És én ezt nézzem?! – hüledezett az idegen.
- Hát ne nézd! – legyintett a virág. – csak egyet ne felejts el. Neked is fáj, ha beletaposnak a szépbe, ha csúfolják azt, ami igaz.
- De vígasztal olyan, amit ők nem tudnak.
- Sok mindent nem tudnak. Nemcsak erről van szó.
- Szeretném látni a nagybátyádat. Most már valóban szeretném látni. Hogy nem ember, ezt tudom, hisz az ember én vagyok. Az alakja sem lehet az enyém. Ki és i hát Parabola és Groggofólia ura?… Hideg van, virág!
- Lentről jön. Az eső mindig lehűti a levegőt. Már nem félsz, ugye? Tőlük legalábbis nem?
- Tőlük sohasem féltem. Az ismeretlent féltem, mint ez a mostani is, de csak míg el nem kezdődött… Nem! Nem félek! Meddig megyünk, virág?
- Amíg az első cseppeket el nem érjük. Menjünk gyorsabban, a manó már messzire jár.
- Közeledünk a kastély felé – szólalt meg a virág.
- Most hogyan lesz tovább?
- Találkozol a nagybátyámmal. Hanem egyvalamit, fiú. A nagybátyámnak volt valamikor egy fia. Ez a fiú meghalt. Nehogy eszedbe jusson szóba hozni ilyesmit, bár ő tudja, hogy te ezt nem teszed.
- Hogyan halhatott meg – csodálkozott az idegen, - ha ti itt Parabolában halhatatlanok vagytok?
- Groggofóliában történt – mondta a manó.
- A háború előtt – folytatta a virág. Azóta Groggofólia és parabola két ország. Groggofóliához vér tapad, idegen!
- Ahhoz, hogy újra egyesüljünk, ezt a vért le kell mosni! – kiáltott a manó.
- Azért vagy itt – mondta a virág. – Unjuk már a halhatatlanságot! Nekünk ez nem mond semmit!
- Zivatar parabolában – szűrte a szót a manó és kezét kihúzta a zsebéből. – Ez nem mesebeszéd.
- Oly keveset tudok erről – tétovázott az idegen.
- Majd mi elmondjuk! – kiáltott a virág. – Teljesülni fog hát a nagybátyám kívánsága! Mire odaérünk, mindent tudni fogsz.
- És ha nem?!
- Akkor lezuhansz – vont vállat a manó.
- Látod már a kastélyt? – kérdezte a virág.
- Igen! Mindenki arrafelé repül. Elöl a papok, aztán a családot látom… de most megint elfed mindent a szivárvány. Csak vaktában mehetünk.
- Csak figyelj nagyon, figyelj. Közel vagyunk…
- Odanézz, virág! Ez nem… a papok összegabalyodtak… nem bírják tovább a repülést… zuhannak! Zuhannak!
- Hahó! – rikkantott a manó. – Elértük az első cseppeket! Most a papokon a sor!
- Engedj el – mondta a virág az idegennek. – Innen már külön kell mennünk.
- Várj, virág! Most hogyan tovább?! Egyre messzebbre sodródom tőled! Találkozunk még?
- Nem maradhatok… csak eddig kellettem melléd… ne felejtsd, idegen: te mindent tudsz. Én mindent elmondtam neked.. találkozz…
- De sötét van! Virág! Nem látlak! Sodródom… de hová?!…
- Jól van, idegen! – hallatszott a manó hangja. – Már elhagytál engem is. Szinte száguldasz! Mindjárt a kastély fölé érsz… előre!
- Áááá! – üvöltött az idegen. – Áááá….Zuha…
- Nagyszerű – mondta a virág a manónak. Gyerünk utána.
*
- Hahó – kiáltott a manó. – Itt a zivatar! Tapsikoljatok!
A manó és a virág a mezőn álltak és várták az idegent. Az apa az ablakban ült, és a csizmáját babrálta.
- Nekem már hiányzik az idegen – mondta a virág. – Úgy megszoktam, hogy a karjába vesz. Gyerünk el érte.
A manó és a virág egymásra nézett. Bólintottak. Hirtelen csatakiáltásban törtök ki, aztán szökdécselve megindultak a kastély felé.
Az idegen a kastély fala mellett feküdt a földön. A manó föléhajolt, a virág pedig megcsiklandozta az idegen orrát. Az idegen kinyitotta a szemét, aztán tüsszentett egyet.
- Megúsztad, idegen – mondta a manó. – Már közénk tartozol. De jó is lesz hármasban járni a mezőt!
- Igen! – helyeselt a virág. – Most már velünk maradsz. Kiálltad a próbát!
- Megyek – ült fel az idegen. – Megyek vissza Groggofóliába. Ha jól tudom, Groggofólia erre van, balra.
- Hát nem maradsz? Maradj itt! – kiáltott a virág. – Majd énekelek neked, a manó pedig történetekkel szórakoztat téged. Olyan jól megleszünk, majd meglátod!… Hallod, ne menj! Maradj!
Az idegen határozott léptekkel elindult.
- Akkor vigyél engem is! – kérlelte a virág. – Olyan jó ott a karodban!
- De én eldoblak, virág! Nem kellesz már nekem. Megyek haza, Groggofóliába. Várnak rám, tudom.
- És a nagybátyám? Vele is ellenkezni akarsz? Ő szeret téged.
- Ő is így akarja – mosolygott az idegen. – Hát akkor…
- És a lány? A lány sem kell már neked?
- Nem kell ő sem.
- És még a visszhang sincs itt, hogy nekünk segítsen! – pityergett a virág.
- Várj csak! – szólt közbe a manó. – Te bent jártál a kastélyban. Mesélj valamit erről! Mit láttál?
Az idegen a fejét rázta.
- Nincs mit mesélnem. Sajnos, amit láttam, nem tudom szavakkal elmondani. Talán egyszer, később.
- Akkor mi lesz a harccal? Mi lesz Groggofóliával és Parabolával? Erről nem beszélsz semmit?!
Az idegen hallgatott.
- Igen, felelj! – mondta a virág. – Találkoztál-e a nagybátyámmal? Milyennek találtad a zivatart?
- Ez nem az a zivatar, virág. Köszönöm a segítségeteket, tudom, hogy mit tettetek értem. De én most megyek. Megyek Groggofóliába. A zivatar elvonult. Vaklárma volt. Emlékezni fogok rátok.
- Pedig mi mindent pontosan eljátszottunk! – mondta a virág. – Hol volt a hiba? Ezt tesszük mindig. Nem értjük…
- Dehogynem, virág, dehogynem. Emlékezz, egyszer azt mondtad, ha a nagybátyád elé érek, mindent tudni fogok. Pontosan nem tudom, hogyan történt, de egyszerre minden világossá és érthetővé vált előttem, bár csak egy pillanatra, azonban az is elég volt. Parabolát, Groggofóliát láttam, egyetlen szemvillanásba sűrítve múltja és jelene, közben állandóan hallottam a hangot, a valóságban azonban zuhantam, zuhantam, zuhantam. Megvallom, ez egy kicsit sok volt egyszerre, nem is tudom, hogyan bírtam ki.
- Jól bírtad – csillant fel a manó szeme. – Szavamra, nagy gyönyörűséget okoztál nekünk. Nélküled semmit sem ért volna a munkánk.
- Megyek Groggofóliába – folytatta az idegen. – Nem marad el a harc, de ennek is eljön az ideje. Ülj vissza a sorompó elé, virág és nagyon vigyázz azokra, akik erre tévednek.
A manó és a virág sokáig nézte az idegent, ahogy lassan eltűnik a domb mögött. Hirtelen csatakiáltásban törtek ki és szökdécselve megindultak a sorompó felé.
Az anya az ablakban állt és integetett. A kastély mögül rikácsolás hallatszott. A papok repültek el a torony mellett.
A zivatar egyelőre elvonult.
*
