Zsolt és Botond több, mint 30 éve barátok. Zsolt nem dohányzik, és az évek folyamán mindent megpróbált, hogy rávegye Botondot, hagyjon fel a napi két doboz cigaretta elszívásával. Barátjának egyre súlyosbodó köhögési rohamai egy napon arra késztetik Zsoltot, hogy kieressze magából a felgyülemlett, de eddig magába fojtott mérgét és aggodalmát.
Zsolt: -Botond! Tudom, hogy ezen már többször átrágtuk magunkat, mégis megkérlek, figyelj rám! Félek, hogy, ez a rohadt cigi előbb-utóbb végezni fog veled. Te vagy a legjobb barátom, és szeretném minél hosszabb ideig élvezni a társaságodat. Kérlek, ne vedd ezt kritikának, én csupán nagyon aggódom miattad! (Botond ezt ideig mindig bírálatnak tekintette, ha Zsolt megpróbálta
őt meggyőzni arról, hogy, szokjon le.)
Botond: -Nem értem a nyugtalanságodat. Régóta vagyunk barátok...
Zsolt: (kérést fejez ki) -Hajlandó lennél leszokni?
Botond: -Bárcsak képes lennék rá!
Zsolt: (figyelve Botond érzéseire és szükségleteire, amelyek megakadályozzák saját kérése teljesítését) -Félsz megpróbálni, mert nem akarsz kudarcot vallani?
Botond: -Aha... Tudod hányszor próbáltam már meg... Tudom, hogy sok ismerősöm lenéz, amiért nem vagyok képes leszokni.
Zsolt: (értelmezi Botond közlését)-Én nem nézlek le emiatt. Még akkor sem, ha esetleg most sem sikerülne leszoknod. Csak azt szeretném, ha megpróbálnád!
Botond:-Kösz, de nem csak rólad van szó. Mindenkiről... Látni a szemükben: szánalmas figurának tartanak.
Zsolt: (együtt érezve Botonddal) -Nyomasztó lehet még más gondolataival is foglalkozni, miközben amúgy is nehéz leszokni róla.
Botond: -Rohadt gondolat, hogy a rabja vagyok, hogy hatalma van fölöttem...
Zsolt: (Botond szenébe néz,, megértően bólogat. Zsolt tekintetében és hallgatásában tükröződik, hogy, igazán fontos számára az ügy).
Botond: -Valójában már nem is élvezem a dohányzást. Kinőzősítettnek és megvetettnek érzem magam, ha emberek közt dohányzom. Röstellem magam.
Zsolt: (továbbra is együttérzéssel) -Úgy tűnik, valóban le szeretnél szokni, de félsz a kudarctól, mert az még jobban megtépázhatja az önbizalmadat.
Botond: -Igen, erről van szó... Azt hiszem, még sosem beszéltem erről ilyen nyíltan. Ha valaki azt javasolja, hogy szokjak le a cigiről, többnyire elküldöm a fenébe. Szívesen leszoknék, de nem azért, mert noszogatnak.
Zsolt: -Én nem akarlak noszogatni. Fogalmam sincs róla, hogy miként nyújthatnék neked támaszt a kudarctól való félelmeddel szemben, de ha tudnám, szívesen megtenném. Persze...csak ha te is akarod...
Botond: -Igen, szeretném. Nagyon megérintett az aggodalmad és a segítőkészséged. De...mi van, ha még nem érzem késznek magam rá. Azt is el tudod fogadni?
Zsolt:-Hát persze. Akkor is a barátod maradok, és ugyanannyira fontos leszel nekem. Csak jó lenne, ha még sokáig lennénk egymás mellett. (Zsolt kérésének az őszinteségét mutatja, hogy Botond válasza nem kérdőjelezi meg benne a barátságukat. Az "ugyanannyira fontos leszel nekem" szavakkal kifejezi Botond autonómia iránti szükségletének megértését és elfogadását, amihez hozzáteszi saját igényét is: " jó lenne, ha még sokáig lennénk egymás mellett.")
Botond:-Hát, talán újra megpróbálom a leszokást... De ne szólj senkinek, jó?
Zsolt:-Persze. Te érzed, hogy mikor állsz rá készen. Én hallgatok róla.