4. rész: Kérdések - Hála kifejezése és fogadása
Fordította: Nagy Zoltán - nagyz@zorum.com
Délelőtt említetted a zsiráf gyászt.
És hogy más módokon lehet kifejezni mások számára, hogy: Sajnálom!
Szeretnék ezekről hallani.
Nézzük meg, mit értek zsiráf gyász alatt!
Gondolj valamire, amit bárcsak ne tettél volna!
Emlékezz vissza, mit mondtál magadnak, mikor ez történt!
Mit tettél, amiről azt kívánod, bárcsak ne tetted volna?
Mondj példát arra, mit mondtál ekkor magadnak!
Vissza tudsz egy ilyen esetre emlékezni?
Védekező voltam, és kritizáltam valakit.
Tehát valami olyat mondtál valakinek, amit bárcsak ne mondtál volna?
Így van.
Mit mondtál ekkor magadnak?
Ilyenkor általában védekező vagyok.
Nem így! Ehhez a gyakorlathoz konkrétan tudnom kell,
hogy pontosan mit mondtál magadnak,
mikor azt tetted, amit bárcsak ne tettél volna.
Ez nagyon fontos ahhoz, hogy a zsiráf gyásszal tudjunk foglalkozni.
Nagyon fontos azonosítani, hogy a belső nevelőd mit mond neked.
Mindnyájunkban van egy belső nevelő.
Az a feladata, hogy neveljen bennünket, mikor nem vagyunk tökéletesek.
Legtöbben elkövettük azt a hibát,
hogy elküldtük a belső nevelőnket, a Belső Nevelők Sakál Akadémiájára.
Fontos, hogy tudatában legyünk, a belső nevelőnk hogyan beszél hozzánk.
Tehát erre kérlek most!
Hogyan próbált nevelni a belső nevelőd, mikor azt tetted a férjeddel?
Mit mondott neked arról, amit csináltál?
Abban a pillanatban, vagy később?
Bármelyik.
A megbánás vagy az, hogy sajnálom, az később jön.
Bármikor, mit mondtál magadnak azzal kapcsolatban, amit tettél?
Ezt mondtam: rossz ember vagyok!
Ennyi elég is!
A belső tanítód büntetéssel akar tanítani.
Úgy, hogy utáld magad azért, amit tettél.
Olyan nyelvet használ, melyben létezik olyasmi, hogy "rossz ember".
Ha ebből az energiából kérsz bocsánatot, az sakál!
Bármely bocsánatkérés, mely abból a gondolkodásból fakad,
hogy valami ROSSZAT tettél, az neked sem, és a másiknak sem tesz jót.
Eddig érthető?
Igen, ez rossz érzés.
Igen, rossz érzés, és szeretném is, hogy rosszul érezd magad ilyenkor.
De szeretném, hogy "édes rossz" érzés legyen.
"Édes rossz" - mely segít abban, hogy anélkül tanulj ebből, hogy gyűlölnéd magad.
Ha olyan gondolat van a fejedben, hogy "rossz vagyok" - ez "keserű rossz" érzés.
Ez a "büntető rossz" érzés.
Először is, így nehéz tanulni.
És ha tanulsz is belőle, az önutálatból fakad, és így nagy ára van a változásnak!
Tehát, a belső tanítód szólt így hozzád: "Rossz ember vagy!"
Ma már megtanultuk, hogy minden ítélet egy szükséglet kifejezése, ugye?
Tehát a belső tanítód jót akar!
Azt akarja, hogy tanulj ebből, az életet szolgáló módon.
Jót akar, csak a nyelvvel van baj, azzal, ahogy kifejezi magát.
Szóval, nem akarjuk meghallani, amit a belső tanítónk gondol rólunk!
A kielégítetlen szükségletet akarjuk meghallani, amire felhívja a figyelmet.
Melyik szükségletre próbálja felhívni a figyelmed?
Mely szükségleted nem elégült ki, mikor azt tetted, amit elmondtál?
Kapcsolatra van szükségem a másik emberrel?
Olyan kapcsolatra van szükséged, melyben kölcsönös megértés és megbecsülés van, ugye?
Tehát nem elégült ki az a szükségleted, hogy megértsd, és megbecsüld a másikat?
És hogy érzed magad, mikor ezek a szükségletek nem elégülnek ki?
Bűntudat van bennem.
Akkor még mindig a 'rossz ember' kép van a fejedben.
És a bűntudatból fakadó ítéletet ez a fajta gondolkodás okozza.
Elkülönülve, elválasztva érzem magam.
Igen, de milyen érzelmek vannak benned azzal kapcsolatosan,
hogy nem elégítetted ki a saját szükségleteid: a megértést és megbecsülést?
Mert a bűntudat az ehhez kapcsolódó 'rossz ember' képből jön.
De milyen érzés fakad abból, hogy nem valósult meg az a szükségleted,
hogy megértéssel és elfogadással fordulj a másik ember felé?
Szomorúság.
Ez az 'édes fájdalom'. Ez a zsiráf gyászolás.
Szóval ha így szólsz a másikhoz: "Ahogy hozzád szólok, attól elszomorodom.
Nem elégül ki a szükségletem arra hogy tiszteljelek és megértselek."
Látod, hogy nincs olyan kép, hogy 'rossz ember' vagyok.
Szomorú vagyok. A saját szükségletem nem elégült ki.
Az a szükséglet, hogy tiszteljelek és megértselek.
Ellenőrizd le, mit hallott a másik!
A zsiráf gyászt hallották meg, vagy bocsánatkérést azért, hogy 'rossz vagy'.
Igen...
Valahogy nem tudom megragadni ezt a modellt. Problémát okoz.
Úgy tűnik, hogy bár beszélünk, mégis az érzések szintjén vagyunk.
Szóval valahogy az elme szintjén is, és az érzelmek szintjén is vagyunk.
És azt hiszen, én elég ösztönös vagyok, zsigerből cselekszem.
És valahogy szeretnék ide leérni, az ösztönös cselekvéshez.
Egy kis segítségre lenne szükségem.
Mondd el, hogyan használhatnám ezt a technikát a mindennapi életben?
Úgy, hogy természetessé válik. Számomra nem természetes ez a működés.
Először is azt ajánlom, cseréld le a 'természetes' szót 'szokásosra'.
Mit tegyek?
Cseréld le a 'természetes' szót a 'szokásos' szóra.
Azt gondolom ez egy természetes folyamat. Természetesebb, mint amire betanítottak.
Gandhi mondja, hogy nagyon veszélyes összekeverni a 'természetes' és 'szokásos' szavakat.
Azt mondja, hogy betanítottak minket arra,
hogy szokványos legyen olyan módon kommunikálnunk, ami eléggé természetellenes.
Nem tudom a kommunikációnak annál természetesebb módját elképzelni,
mint mikor arról beszélünk, ami igazán élő bennünk.
Arról beszélünk, hogy mit érzünk és mire van szükségünk.
Mikor nemet akarok mondani, számomra ez teljesen helyénvalónak tűnik.
De ahogy korábban megmutattad...
Hogy érted ezt? Teljesen rendben van, ha nemet mondasz.
Hogy-hogy, hogy értem? Te hogy érted? Folytathatjuk így...
Tessék?
Kérdezgethetjük egymástól, hogy 'Hogy érted ezt...?'
Akkor hadd pontosítsak!
Megjósolom, hogy ha nemet mondasz, - többször mint szeretnéd -
a másik ember úgy fog reagálni, ami nem áll épp az érdekedben.
De ha elmondod a szükségletet, ami a NEM mögött van, akkor jobban jársz.
Ha jól értem amit mondasz, olyan kommunikációt javasolsz,
hogy a másik ember úgy válaszoljon nekem, ahogy az én érdekemben áll?
Azt mondom, hogy a folyamat célja az, hogy mindenki szükségletei kielégüljenek.
És hogy az emberek jószántukból adjanak, ne kényszerűségből.
És azt mondom, ha nemet mondasz,
az útjában áll annak, hogy mindenki szükségletei kielégüljenek.
Ha elmondod, melyik szükségleted gátol meg abban, hogy igent mondj,
azt jósolom, hogy nagyobb az esély arra, hogy mindenki szükségletei kielégülnek.
Szóval, fejezzem ki a szükségletemet úgy, hogy nem mondok nemet?
Azt mondom, szükségletekkel tisztábban tudod kifejezni magad, mint egy NEM-mel.
Jobban kapcsolódsz az élethez, ha elmondod a szükségleted,
mely meggátol abban, hogy igent mondj, mint ha csak nemet mondasz.
És sokkal kevésbé értik majd védekezésből fakadó elutasításnak.
Ha csak nemet mondasz, azt jósolom,
nagyobb eséllyel fogják úgy értelmezni, ahogyan nem áll érdekedben.
Időnként, mikor nem hallok nemet,
akkor az olyan passzív-agresszív válasznak tűnik számomra.
Tegyük fel, hogy van egy találkozóm valakivel,
és ahelyett, hogy nemet mondana, egyszerűen csak nem jön el.
Igen.
És aztán megmagyarázza, hogy miért nem jött el.
Én nem javaslok ilyen reagálást.
Jobban örültem volna,
ha elmondta volna neked őszintén, mi volt a szükséglete.
Ha megtette volna, akkor nem állt volna elő ez a szituáció.
Igent mondott, ami nem volt igaz.
Néhányan sosem mondják: attól tartok...
Tessék?
Mondjuk az az oka, hogy nem jött el, mert tartott valamitől.
Ez múlhat azon, ami a múltban történt köztük,
és azon, ahogyan nemet mondtak egymásnak a múltban.
Ha nem élvezhették az empatikus hozzáállást a múltban,
akkor valószínűleg most is félnek az őszinteségtől.
Látom én ebben az értéket. De tényleg!
Talán nehezen birkózom meg, az érzékenységgel, sértődéssel.
Ha jól értem, arra szeretnél rájönni, hogyan használhatnád mindezt
úgy a hétköznapokban, hogy kényelmes legyen.
Így is fogalmazhatunk.
A tréningjeinken először megmutatjuk, hogyan kell kialakítani a szóhasználatot,
és aztán hogyan lehet ezt átültetni a hétköznapi nyelvbe.
Egy diák utazott velem, és a háláját akarta kifejezni.
Tetszett neki, amit csináltam. Nagyon keményen dolgoztam a csoporttal.
A szünetben odajött, és ezt mondta: "Diktátor!"
És ez zsiráful volt.
Tudta, hogy tudom, hogy mire utalt.
Tudta, hogy nem ítéletnek fogom hallani.
Tudta, hogy tudom mit érez és mire van szüksége.
Így mondhatta azt, hogy 'Diktátor!'
Tehát miután már tisztán tudjuk azonosítani
az érzéseket, szükségleteket, kéréseket,
ezekután elkezdhetjük beépíteni a hétköznapi szókincsünkbe is.
De egy nap után még abban szeretnék biztos lenni,
hogy érted mit nevezek érzésnek és szükségletnek,
mert ha ezt nem érted igazán,
akkor nagyon nehéz lesz beépíteni a hétköznapi szóhasználatodba.
Azt hiszem egy felépülőben levő New York-i sakál vagyok.
Az a benyomásom, hogy a bocsánatkérés nem a legjobb zsiráf viselkedés.
Szeretném ha megmutatnád, hogyan kell elismernem ha hibáztam.
Bátran vétkezni.
Ha visszaemlékszel arra, ahogyan korábban megmutattam,
mikor azt mondta valaki: "Szomorú vagyok!
Szerettem volna több megértéssel reagálni, mint ahogy tettem!"
Tehát nem mondod: "Bocsánatot kérek." Inkább: "Szomorú vagyok!"
Nem is annyira a 'Bocsáss meg' szavakról van szó!
Inkább az eltávolodásról attól a gondolattól, hogy rosszat tettem.
A gondolkodással van a baj, a 'Bocsáss meg' csak ebből következik.
Nem csak arról van szó, hogy 'bocsáss meg' helyett 'szomorút' mondok.
Már persze, ha tényleg szomorú vagyok. A 'bocsáss meg' alig jelent valamit.
Az emberek mondogatják, és nem éreznek semmit.
Megbocsájtást akarnak vásárolni vele.
Szóval, ha szomorú vagyok, ezt kimondom.
Szomorú vagyok, szerettem volna jobban ügyelni a szükségleteidre.
Mondhatom ezt, ha nem figyeltem eléggé a másik szükségleteire.
De nem mondom: "Bocsáss meg, hogy ilyen tapintatlan vagyok!"
Nincs ön-hibáztatás. Nem tettem semmi rosszat!
Olyan nem létezik, hogy rosszat tenni.
Amit tettem, az nem volt harmóniában a szükségleteimmel.
És ezt sajnálom. Ezt gyászolom.
Szomorú vagyok. Szerettem volna jobban tudatában lenni a szükségleteidnek.
Hát így? Sikerült mutatnom egy példát?
Igen, köszönöm!
Kérdésem lenne. Itt vagyok balra tőled.
A párkapcsolatomban sokat veszekszünk,
és olyan szükségletem van, melyről korábban mondtad, hogy nem megfelelő.
Azt akarom, hogy boldog legyen.
Nem mondtam, hogy nem megfelelő. Csak annyit, hogy nem lehet megtenni.
Hát igen, ő is ezt hajtogatja.
Ha azt akarod, hogy boldog legyek,
mondd meg mit csináljak, hogy ez megvalósuljon.
Ezt meg tudom tenni. Ha meg tudod mondani, mit tegyek,
és ha ezt megteszem, akkor boldog leszek a végén, az segítene nekem.
Mondd a cselekvést, amit tennem kell. Ne csak annyit, hogy légy boldog.
Ne mondd, hogy legyek magabiztos!
Mondd, hogy mit tegyek, hogy érezzem a magabiztosságot!
Ha teszek valamit, az eljuttathat ide, de ha csak azt mondod, mit érezzek,
attól csak egy paradox kötődés jön létre köztünk.
Értem. Egy másik dolog az lenne, hogy mikor együtt vagyunk,
nem mindig akarok vele elmenni valahova,
különösen, ha nincs jó hangulata, vagy feszült.
Akkor legyél velem empatikus, azzal, hogy rossz a hangulatom,
és akkor talán javulni fog.
De ha azt mondod, legyen jobb a hangulatom, attól csak rosszabb lesz!
OK.
Izgatott vagyok egy utazás miatt.
Hamarosan meglátogatom édesanyámat.
Köztünk egy olyan dinamika van,
hogy az ottlétemnek minden részletét együtt akarja velem kidolgozni.
Én pedig szeretném ezt egyedül tenni.
Hadd mutassam meg!
Attól tartok, ha így szólok hozzá, még rosszabb lesz a helyzet.
OK. Megtanítalak, hogyan élvezd, ha rosszabbá válik a helyzet.
De hadd kezdjem azzal, hogy megmutatom az első lépést ahhoz,
hogy a másik ember megfontolja, hogy másként viselkedjen mint addig.
Azzal kezdd a kommunikációt, hogy megmutatod neki,
hogy amit csinál, az számodra a legértékesebb dolog, amit csak tehet.
És ezt empátiával teheted meg.
Adj empátiát annak a szándéknak, ami amögött van, amit csinál!
Anya, úgy látom, mikor megmutatod mi mindent lehetne csinálni,
igazán törődsz azzal, hogy jól érezzem magam ezen az utazáson,
és biztos akarsz lenni abban, hogy eléggé támogatsz engem.
Ó, igen, bizony, bizony, bla, bla...
Igazán fontos neked, hogy jól érezzem magam, és szeretnél ehhez hozzájárulni.
Igen!
Ez az első lépés. Érted mire gondolok? Azzal kezded, hogy megértést mutatsz.
Minél inkább nyugtalanít ez a viselkedés, annál fontosabb ezzel kezdeni.
Ezért van az, hogy mikor börtönben olyan valakivel dolgozom,
aki megerőszakolt másokat, és szeretném ha megváltoztatná viselkedését,
azzal kezdem, hogy biztosítom azt, hogy ne gyűlöljék magukat tettükért.
Minél jobban utálják magukat tettükért, annál inkább folytatni fogják.
Azzal kezdem, hogy empátiát adok a szükségleteinek, melyek tettéhez vezettek.
OK, már tudod ezt a lépést.
A következő lépés az, amivel a napot kezdtük,
Elmondom őszintén, hogy érzem magam.
Anya, meghasadtan érzem magam. Egyrészt hálás vagyok a szándékodért,
Másrészt szükségem van arra, hogy saját döntéseket hozhassak.
Más számára nagyon nehéz azt tudni, hogy én mire vágyom,
és még nekem is egyedüllétre van szükségem ahhoz, hogy rájöjjek.
Elmondanád, anya, hogy mit hallottál,
hogy láthassam, világosan fejeztem-e ki magam.
És már tudom, hogy anya nem hallotta meg a szükségleteimet.
Valószínűleg elutasítást hallott. Azt hallotta, hogy nem értékelik.
Fontos, hogy ne gondoljam, hogy az elutasítás miattam van.
Ha kifejezem az érzéseimet és szükségleteimet,
akkor lehetetlen, hogy a másik így reagáljon, ha meghallotta.
Ajándékot kapott volna.
Gyermeki örömöt látnál a szemében, mintha karácsonyi ajándékot kapott volna.
Úgy tűnik, anya most épp nem ezt éli meg.
Anya, elmondanád, mit hallottál, mit mondtam neked?
Nem kellek neked.
Elutasítást hallottál, anya?
Hát persze! Hogy máshogy hallhattam volna?
Köszönöm, hogy elmondtad, hogy elutasítást hallottál, anya!
Vedd észre, hogy nem mondtam: "Nem is ezt mondtam!"
Ha azt szeretnéd, hogy valaki másként értsen,
Soha ne mondd: "Félreértesz!"
Sose mondd: "Nem ezt mondtam!"
Mondd azt: "Köszönöm, hogy elmondtad, mit hallottál.
Már látom, hogy nem fejeztem ki világosan magam.
Újra meg szeretném próbálni, anya! Mert nagyra értékelem azt,
hogy segíteni próbálsz, de szükségem lenne arra, hogy
tisztázzam, hogy mire vágyom, és ezt a saját ütememben tegyem.
Elmondanád mit hallottál?
"Nem hiszed, hogy elég intelligens vagyok ahhoz, hogy segítsek neked!"
Köszönöm, hogy elmondtad, mit hallottál, anya!
Szeretném, ha mást hallanál. Arra vágyom, hogy meghalld a szükségleteimet.
Hogy szükségem van arra, hogy magam osszam be az időmet.
Elmondanád, hogy mit hallottál?
Magadban akarod tisztázni, hogy mit is szeretnél.
Köszönöm, anya!
Látod milyen egyszerű empátiát kapni egy sakáltól?
Csak háromszor kellett megcibálni a fülét, és megkaptam!
Vannak 8-szorosan fülcibálós sakálok. Tudom én azt!
De abból amilyen kedves vagy, látom hogy anyád 3-szoros fülcibálós sakál.
Köszönöm!
Igen...
Korábban említetted, hogy lehetséges élvezni a másik szenvedését.
Kifejtenéd ezt?
Nagyon fontos! Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem!
Egy barátod ezt mondja:
"Egy senki vagyok! Sosem érek el semmit. Nézz csak meg!
Hivatali asszisztens vagyok 45 évesen!
Bátyám a saját cégét vezeti. Nővérem menő ügyvéd.
Én meg egy senki vagyok!"
Ahhoz, hogy élvezni tudjuk a szenvedését,
2 féle felelősségtől meg kell szabadulnunk!
Először: nem mi okoztuk a fájdalmát.
Ez különösen akkor fontos,
ha el akarja hitetni velünk, hogy mi okoztuk a fájdalmát.
Ha esetleg így kezdte volna: "Te vagy az oka, hogy senki vagyok..."
Különösen ilyenkor nem szabad azt gondolnunk, hogy mi okoztuk a fájdalmát.
Mivel nem okozhatod a másik ember pszichés fájdalmát.
Ebben az esetben, ő nem ezt teszi,
szóval most könnyű megszabadulni a felelősségtől
De a második az igazán nehéz.
Hogy meg akarjuk meggyógyítani. Azt akarjuk, hogy jobban legyen.
Minél inkább úgy gondoljuk, hogy
a mi dolgunk elérni, hogy jobban legyen, annál inkább rontunk a helyzeten.
Mert nem gyógyíthatsz meg másokat.
A jó hír az, hogy nem is kell!
Mindig van elérhető gyógyító energia, ha nem állunk az útjába.
És hogyan blokkoljuk az energiát? Hogy mi magunk akarunk gyógyítani.
Hogyan segítjük a gyógyító energiát abban, hogy végezze a munkáját?
Empátiával.
Az empátia jelenlétet követel. Csak annyit, hogy jelen légy.
Amikor csak jelen vagyunk, emlékezünk Buddha tanácsára:
"Ne tegyél valamit! Légy jelen!"
Mikor ezt tesszük, az energia átáramlik rajtunk,
Átáramlik azon az értékes kapcsolódáson, mely létrejött köztünk.
És erről az értékes kapcsolódásról beszélek, mikor azt mondom: "élvezni a fájdalmat".
Élvezni ezt az értékes kapcsolódást,
És akár örömet vagy fájdalmat él át a másik
Csak ott vagyunk vele. Erre gondolok.
De azonnal útjába állunk ennek a csodás energiának,
ha azt hisszük, hogy tennünk kell valamit, hogy a másik jobban legyen.
Tehát ha vigasztaljuk: "Ó, ó majd jobban leszel!" csak rosszabb lesz.
Ha tanácsot kezdünk osztogatni, csak rosszat teszünk!
Hogy néz ez ki?
Szóval el vagy bátortalanodva,
és szerettél volna többet elérni az életben ilyen korodra?
Persze! Minden lehetőségem megvolt, de elbaltáztam mindet!
Nagyon elcsüggedt, és frusztrált vagy,
Jobban ki szeretted volna használni a lehetőségeidet.
Igen!
Látod, csak jelen vagyok. Nem próbálom gyógyítani.
És eközben nagyon értékes kapcsolat alakul ki köztünk.
Ezt értem azon, hogy "élvezni a másik fájdalmát".
És ezen az értékes kapcsolaton keresztül történik a gyógyulás.
Nem a tanácsaid hoznak gyógyulást.
Igen...
Tudnád tisztázni a különbséget az empátia, és a közt,
hogy bátorítom és támogatom a másikat a szappanopera jelenetében,
mikor valaki szenved, és azzal, hogy ott vagyok, finoman bátorítom.
A finom bátorítás, amiről szerintem Te beszélsz, akkor jön,
Mikor valaki ötvenedjére áll elő ugyanazzal a történettel.
Ha igazán figyelek, nem hallom, amit mond a múlttal kapcsolatosan.
Mert tudom, hogy minél többet beszél a múltról, annál kevésbé lesz gyógyulás.
Tehát félbeszakítom.
De úgy szakítom félbe, hogy életet leheljek a beszélgetésbe.
A múltról beszél, félbeszakítom, és ezt mondom:
Nekem úgy tűnik, még mindig fáj,
hogy bár szüksége van tiszteletre, ebben a szituációban ez nem teljesült.
Mert ha hagyom, hogy áradjanak a szavak a múltbeli történésekről,
és múltbeli eseményekről kérdezgetem, akkor a szappanopera folytatódik.
Félbeszakítom a mesét a múltról, mert abból nem lesz gyógyulás.
Attól gyógyul, ha arról beszél, hogy most épp mi él benne,
melyet a múlt vált ki belőle.
De ha az itt és most-hoz kapcsolódok, akkor nem a múltról mesél, hanem gyógyul.
Utolsó kérdés, és aztán még szeretnék beszélni valamiről a vége előtt.
Azt mondtad, más nem okozhat nekünk érzelmi fájdalmat.
Visszaemlékszem a megbecstelenítésekre, melyekben felnőttem,
és a szenvedésekre, melyekben részem volt az életemben.
És a felépülésemkori szenvedésekre.
Azok az emberek kiváltói lehettek a fájdalmadnak, de nem okozói.
Te pedig résztvevője voltál azzal, ahogyan ezt kezelted.
Ha követed a munkám, tisztán fogod ezt látni.
Olyan helyeken, mint Ruanda, Burundi, Sierra Leone,
Olyan emberekkel dolgozom, akiknek lemészárolták a családját.
Néhányan közülük olyannyira dühösek,
hogy percről percre csak a bosszúnak élnek.
Másokban nincs düh. Sosem volt. Ugyanaz volt a kiváltó inger.
Mély érzéseik vannak, de nem dühösek.
Tehát nem a kiváltó inger dönti el, hogy milyen érzelemmel reagálunk.
Ez a rész rajtunk múlik.
Sajnos sok olyan nővel dolgozom, akiket megerőszakoltak.
Néhányan szégyellik magukat, mélységes szégyent élnek meg.
Néhányan dühöt éreznek.
Néhányan mást éreznek. Ugyanaz a kiváltó hatás.
Az, hogy valaki dühöt, szégyent, vagy mást érez, már rajta múlik.
Egy ruandai nővel dolgoztam, aki végighallgatta,
ahogy megölik márom gyermekét.
Ő el tudott rejtőzni a mosogató alá, a gyerekek nem értek el a rejtekhelyre.
Elrejtőzve hallgatta, ahogy megölik gyerekeit, bátyját, férjét.
11 napig ott rejtőzködött, mert a gyilkosok a házban maradtak.
Ennek a nőnek mély érzései vannak.
De sosem volt benne olyan düh, mely bosszúra sarkallta volna.
Az összes érzését arra használta, hogy másokat megóvjon attól,
hogy ez velük is megtörténhessen.
Ahogy erre tekintett, arra sarkallta, megakadályozza, hogy mással is ez történjen.
Azért jött a workshopra, mert azt szerette volna tudni,
hogyan bánjon a felé irányuló dühvel.
A törzs többi tagja volt dühös rá, mert nem akart bosszúból ölni.
Ugyanaz a hatás, egészen más reakció.
OK, szóval értek ezek a hatások, és úgy bántam velük, ahogy tanultam.
És most meg szeretnék tanulni valami más módszert ennek kezelésére.
A legrosszabb amit tehetsz, ha hibáztatni kezded magad azért,
mert azt gondolod, hogy rossz módját választottad a helyzet kezelésének.
Nem szeretnék abba belemenni, hogy van jó és rossz módja ennek kezelésének.
Csak annyit mondok, hogy mindegy mi történik velünk,
A másik ember felelős a tettéért. Nem mondom, hogy nem felelős.
Rá akartam kérdezni a felelősségre vonhatóságra.
A tettéért ő tartozik felelősséggel. Azért hogy mit és miért tett.
Mi azért vagyunk felelősek, hogy hogyan kezeljük a helyzetet.
OK?
Csak azon tűnődöm, hogy hogyan lehet egy gyerek felelős.
Nem azt tanítanám a gyereknek, amit most próbáltam neked.
Először is annyi empátiát adnék neki, amennyire csak szüksége van.
És azt gondolom, ez igen sok lenne.
El tudom képzelni ahogy hosszú ideig hallgatom
a gyereknek az eseményekből eredő hatalmas fájdalmát.
De ennek során azt is meglátnám, hogy a fájdalom egy része abból ered,
hogy hogyan nézett ezekre az eseményekre.
Meglátnám, hogyan növelte a fájdalmát a szemléletmódjával.
Miután a gyerek megkapta a számára szükséges mennyiségű empátiát,
akkor megmutatnám neki, hogyan láthatná mindezt másként,
úgy, hogy ne okozzon szükségtelen fájdalmat magának.
Igen, ez egy sakál bébi.
Most pedig valami nagyon fontosra szeretném szánni a drága időnket.
Nem szeretném, ha azt hinnétek,
hogy az erőszakmentes kommunikáció csak konfliktusmegoldásra használható.
Az ünneplésre is ugyanannyira használható.
Hogyan ünnepelhetjük az életet.
Valójában, az a rész, melyet az utolsó 10 percre hagytam,
bizonyos értelemben a legfontosabb rész,
mert ebből nyerjük az energiát,
hogy zsiráfok maradjunk ebben az oly gyakran sakálos világban.
Meglehetősen nehéz lesz
ez a radikális változás, vissza a valódi természetünkhöz
sok esetben, hacsak nem kapunk elég üzemanyagot.
Honnan jön ez az üzemanyag? Az üzemanyag az ünneplésből jön.
Miféle ünneplésből?
Abból, hogy azt mondjuk zsiráf nyelven: "Köszönöm!"
Szóval nézzük meg az utolsó percekben,
hogyan mondunk köszönetet zsiráful, hogyan fejezzük ki hálánkat zsiráful.
Először is emlékeztetni szeretnélek emlékeztetni arra,
hogyan mondanak köszönetet a sakálok.
Jó munkát végeztél a dolgozatodban!
Nagyon kedves vagy!
Jó táncos vagy!
Látod, hogy ez miért sakál?
Morális ítéletek.
A pozitív morális ítéleteket én egyformán erőszakosnak látom,
mint a negatívakat.
Ugyanis lehetőséget teremtenek arra, hogy a negatívak létrejöhessenek.
Ha azt mondom, kedves vagy, azzal arra is utalok,
hogy létezik olyan, nem kedves ember.
És azt is állítom, hogy én vagyok a döntőbíró, aki tudja a különbséget.
Szóval elég a dicséretből és magasztalásból!
Különösen, ha jutalomnak szánod.
Ez az igazi elembertelenítés, a köszönet dicséretként használása.
Abból a célból használni, hogy valakit rávegyek valamire.
Rávegyem, hogy csinálja így tovább.
Hogy néz ki egy kutya-engedelmesség iskola? Büntetés és jutalmazás.
dicsérni vagy magasztalni ösztönzési célból, az olyan,
mint csontot dobni a kutyának, hogy rávegyük valamire.
Az embereket nem erre a bánásmódra találták ki.
És ez lerombolja a köszönet szépségét!
Mikor az embereknek azon kell gondolkodniuk,
Hogy ezt most vajon ebből az energiából fakadóan mondták?
- De hát ez működik! - Mi működik, Sakál?
Vezetéssel kapcsolatos kutatások megmutatták, hogy
ha a vezetők naponta dicsérik beosztottjaikat, a termelékenység növekszik.
Iskolai kutatások mutatják, hogy
keményebben dolgoznak a tanulók, ha a tanárok naponta dicsérgetik őket.
Sakál, nézd meg jobban azokat a kutatásokat! Látni fogod, hogy
csak nagyon rövid ideig működik ez.
Amíg az emberek meglátják a manipulálást.
És ezután már nem működik.
És lerombolja a köszönet szépségét.
Mivel ezután már nem bízhatsz meg a hálában anélkül,
hogy azon tűnődnél, hogy ezt most ösztönzésre, vagy jutalmazásra használták.
Mi a baj azzal, ha építeni akarom a másik önbizalmát? Miért baj ez?
Nem látod az iróniát, Sakál?
Miért?
Ha a másik csak akkor képes szeretni önmagát, ha dicsérgeted,
akkor nincs önbizalma. Csak függővé tetted a jutalmaidtól.
Ha csak akkor érzi jól magát, ha dicséred, akkor nincs önbizalma.
Hogyan mond egy zsiráf köszönetet? Hogyan fejezi ki háláját?
Először is három dolog van a hála zsiráf kifejezésmódjában,
mely energiát ad ahhoz, hogy zsiráfok maradjunk.
Az első dolog, mikor zsiráf módon fejezed ki a háládat az az,
hogy felhívod a figyelmet arra
a konkrét dologra, melyet a másik csinált, melytől csodásabb lett az életed.
Folyamatosan ezt kell tegyük.
Figyelmünket és tudatosságunkat arra az energiára kell irányítanunk,
mely ott van mindannyiunkban, mely csodálatosabbá teszi az életet.
Mindannyian erőművek vagyunk.
Szavainkban annyi az erő, hogy az emberek életét csodásabbá tehetjük.
Oly módon tudunk megérinteni szavainkkal másokat, hogy gazdagítjuk életüket.
Szolgáltatásokat nyújthatunk másoknak.
Erőművek vagyunk. Minél inkább emlékszünk erre
Nem keveredünk bele az erőszakos játékokba.
Miért használnánk másra az energiánkat, mint gazdagítani az életet,
amikor emlékezünk, hogy micsoda hatalommal rendelkezünk?
Tehát ez egy dolog, amit tisztáznunk kell hálánk kifejezésekor,
kimondottan azt, amit a másik tett, nem valami ködös nagylelkűséget.
Például a svájci Genfben odajött hozzám egy hölgy a workshop után,
Ezt mondta nekem: "Briliáns vagy!"
Ezt válaszoltam: "Ez nem segít!"
Hogy érted ezt? - kérdezte.
Tudod, sokféle néven neveztek már életemben, de tényleg!
Volt köztük pozitív, és nem túl pozitív is.
És sosem tanultam semmit abból, ha valaki megmondta, mi vagyok.
Azt gondolom, semmi információt nem hordoz, ha megmondják, milyen vagy
Annál nagyobb veszélyt hordoz: akár el is hiheted.
És ugyanolyan veszélyes azt hinni, hogy okos vagy mint hogy buta.
Mindkettő lealacsonyít egy dologgá.
Sokkal többek vagyunk ennél is, annál is.
De azt látom a szemedben, hogy szeretnéd kifejezni a háládat.
Igen!
Szeretném elfogadni, de ha megmondod mi vagyok, az nem segít nekem.
Mit szeretnél hallani?
Mit tettem, ami gazdagította az életed?
Hát, olyan intelligens vagy!
Nem segít! Mit csináltam?
Megvan! Kinyitotta a noteszét, rámutatott két dologra, amit mondtam,
leírta ezeket, és nagy csillagot rajzolt melléjük.
Ez már segít! Azáltal, hogy ezt a két dolgot mondtam, gazdagítottam az életét.
Ez tehát az első dolog, amit el kell mondanunk elismeréskor.
Fel kell hívnunk a másik figyelmét konkrétan arra, hogy mit csinált,
amivel hozzájárult ahhoz, hogy csodásabb legyen az életünk.
Másodszor: el kell mondanunk, mit érzünk akkor, amikor hálát adunk,
azzal kapcsolatosan, amit a másik csinált.
Így szóltam a hölgyhöz: "Elmondanád, hogy érzed most magad,
annak hatására, hogy azt a két dolgot mondtam?
Ezt mondta: reményteljesen és megkönnyebbülten.
Ez többet ad nekem, mint ha csak elmondják, hogy briliáns vagyok.
Csak azáltal, hogy megtudtam: mikor elmondtam azt a két dolgot,
ez az ember reményteljesen és megkönnyebbülten érezte magát.
És amikor meghallom a 3. dolgot, akkor tudom igazán élvezni a hálát.
Azt kérdeztem: Milyen szükségleted elégült ki az által,
hogy elmondtam azt a két dolgot, mely reményteljessé és megkönnyebbültté tett?
És ez a harmadik dolog, melyet látnunk kell egy zsiráf-hálában.
Azt felelte: Van egy 18 éves fiam. Soha nem tudtam kapcsolódni hozzá.
Nagyon fájdalmas volt, hogy soha nem tudtunk kapcsolódni.
Iránymutatásra volt szükségem, hogyan tudnék hozzá kapcsolódni.
Az a két dolog, amit mondtál, kielégítette azt a szükségletemet,
hogy útbaigazítást kapjak.
Szóval, ha zsiráfként fejezte volna ki magát, ezt mondta volna:
Marshall, mikor ezt a két dolgot mondtad, (rámutatva ezekre)
Ettől reménytelinek és megkönnyebbültnek érzem magam,
mert szükségem van arra, hogy úgy tudjak kapcsolódni a fiamhoz, ahogyan szeretnék.
Ezzel a három dologgal mondunk köszönetet zsiráful.
Az is nagyon fontos, hogyan fogadjuk a hálát.
Hadd mutassam meg, egy sakál hogyan fogadja a hálát.
Sakál, mikor felajánlottad, hogy elviszel, nagyon hálás lettem,
mert szükségem van arra, hogy több időt töltsek a családommal,
és ha busszal mentem volna, az egy órával több lett volna.
Semmiség!
Nem tesz semmit!
Ha terrorizálni akarsz egy sakált, fejezd ki a szereteted és elismerésedet.
Tényleg, ha igazán meg akarsz ijeszteni egy sakált...
Még sosem láttam jobban megrémülni sakálul beszélőket,
mint őszinte hálától vagy szeretettől.
Miért leszel ilyen ideges, Sakál, ha ezt hallod?
Hááát, nem tudom, hogy megérdemeltem-e?
A Sakáloknak van ez a veszélyes elképzelés a fejükben: megérdemel.
Ez egy nagyon erőszakos elképzelés.
Azt állítja, hogy ki kell érdemelned a hálát.
Megérdemled a büntetést, ha egy bizonyos módon viselkedsz.
A 'megérdemel' koncepciója egy kulcs eleme az erőszakos életnek.
Ha hiszel a 'megérdemel' koncepciójában, akkor azt gondolod, vannak értékes dolgok...
Nagyon ártalmas gazdasági rendszert fogsz így felépíteni.
Nagyon ártalmas büntetés-végrehajtási rendszert fogsz felépíteni.
Nagyon veszélyes elképzelés.
Nem csak erről van szó!
Mi másért ijedsz meg annyira, amikor hálás neked valaki?
Mi a baj a szerénységgel?
Szóval alázatosságra van szükséged?
Igen!
Tudod, Sakál, különféle formái léteznek az alázatnak.
Attól tartok, a tiéd sakál-alázat.
Azt hiszem, tiéd az a fajta,
amelyre Golda Meir izraeli miniszterelnök reagált, mikor azt mondta egy politikusának:
Ne légy olyan szerény, nem vagy annyira nagyszerű!
De a fő oka annak, hogy félünk elfogadni mások háláját,
az gyönyörűen és költőien van leírva a 'Course in Miracles'-ben,
ahol azt írják: 'a fényességünk, és nem a sötétségünk rémít meg inkább'.
Abba a sakál világnézetbe neveltek minket, hogy gyűlöljük magunkat.
Hogy azt gondoljuk, hogy valami baj van velünk.
Nagy ugrás azt látni, amiről beszéltem.
Hogy hatalmas erővel rendelkezünk, hogy csodássá tegyük az életet.
És semmit sem élvezünk jobban, mint ennek a hatalomnak a gyakorlását.
Elég kár, hogy nagy ugrás ide elérni. De el tudjuk érni!
Így mondunk tehát hálát: megfigyelés, érzés, szükséglet.
Ugyanazok a szavak!
Bizonyosodj meg róla, hogy az ünneplés szívből jön,
és soha nem bók, dicséret vagy jutalom.
Van-e még utolsó kérdés vagy megjegyzés, mielőtt lejár az időnk?
Hálás vagyok az időtökért és figyelmetekért.