A WFC egyes szériáihoz minden esetben kijött egy leader
classnál jóval nagyobb figura, természetesen ehhez igazodó
árcímkével. A Siege során Jetfire,
az Earthrise részeként Sky
Lynx, a Kingdom égisze alatt pedig most Rodimus érkezett.
A méretes dobozba nem láthatunk be a különféle
alkatrészek karton lapra rögzítve helyezkednek el. A koncepció
ismerõs kisebb szériákból. Ezúttal kapunk
egy masszívabb voyager méretû figurát, valamint egy
csomó kiegészítõt, "kilóra" többet,
mint maga az alap figura. Persze a méretarány miatt ez jó
is így, kb így illik az alap figura a sorba.
Az alt mód a rajzfilmbõl ismert sportos kamion izé, abban
a formában, miután Hot Rodot felkente a Matrix fõnökké.
Ugye Optimus is kamion volt, szóval a sportkocsi is megkamionosodott.
A vontató rész alt módja is jópofa, hiszen önmagában
is magasabb felépítésû és robosztusabb, mint
a korábbi Hot Rod ábrázolások. A trailerrel összeillik,
talán az ront egy kicsit az összképen, hogy a kamion oldalán
az ezüst kémények megtörnek, hogy elférjen a
sportkocsi szárnya.
Az átalakítás sok lépcsõbõl áll,
de nem túlságosan bonyolult. Ennek végén megkapjuk
Rodimust voyager méretben, robosztusabban, mint Studio Series Hot rod
(jól mutatnak együtt), elég megfáradt arckifejezéssel.
Az összecsukható puska (miért nem szétszedhetõ?)
és a kard a kezébe kerülhet. Remekül pózolható
stabil és a festése is nagyon jól sikerült. Mûmellkasa
van, ami presztizs szempontból talán nem a legjobb, de pl az újabb
MP-nek nincs mûmellkasa és szidjuk, hogy lapos.
Számos ötletes kiegészítõt kapunk hozzá,
így inkább playset ez, mint csupán figura. A pótkocsi
önmagában is szép darab. Több helyen nyitható,
különféle rakodóhelyek vannak benne, az alja például
egy külön fiók, melybe rögzített helye van egyes
alkatrészeknek. Széthajtva egy harci állást kapunk
egy masszív ágyúval, mely kiszedve önálló
lánctalpas, de akár Rodimus hátára is rögzíthetõ,
vagy éppen a pótkocsi tetejére. Ha nincs bent rögzítve,
akkor a "hiadraulikus" rámpán át egy átlagos
deluxe sportkocsi is simán befér. Kapunk hozzá egyéb
kiegészítõket, számos kombinálható
lövés effektet kék színben, két fekete füst
effektet a kipufogók végére, vagy robot módban a
karokra, a Matrixhoz ragyogást gumiból, és persze a Matrixot,
mely a figura mellkasában kap helyet már a dobozban is (elõször
megijedtem, hogy kimaradt).
Összességében remek figura, kiváló playset
jópofa, helyenként MP-t és 3rd party-t idézõ
átalakítással. Az persze kérdés, hogy megéri-e
a commander class árat, de az biztos, hogy összességében
rendben van. Volt a POTP részeként egy leader evolúciós
megoldás is, mely Hot Rodimus mindkét stációját
tudta, de úgy egyik sem volt tökéletes. Itt a kinézettel
egyik módban sincs gond.
Alt mód: | 8/10 |
Alt mód festése: | 8/10 |
Átalakítás nehézsége: | 6/10 |
Átalakítás ötletessége: | 7/10 |
Robot mód: | 9/10 |
Robot mód festése: | 9/10 |
Box art:
Dobozban:
Rodimus & Hot Rod:
Rodimus méretarány:
Rodimus & Hot Rod:
POTP verzióval:
Rodimus méretarány:
Kiválaszottak és az aspiráns:
Ellenségek közt:
Korábbi WFC Kingdom bemutatók: