Integráció
2003
Bázisintézmény
Tapasztalatok és eredmények
2004
2005
Új pályázati kiírás
Nyertes pályázat
HEFOP 2.1.8 bemutatása
2010
IPR dokumentumok
Elérhetőség
Vásárosdombói Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola
7362 Vásárosdombó
Szabadság tér 16.
Tel.:
72/553-013
Fax: 72/453-304
E-mail: vdombo.iskola@gmail.com
Az IPR bevezetése a vártnál több feladatot rótt intézményünk pedagógusaira, mint ahogy azt a program elején gondoltuk. A legnagyobb problémát az időkorlátok betartása jelentette, amit nem is mindig tudtunk tartani.
Mivel a programindítás iskolánkban pályázati támogatásból valósult meg, ez jelentősen javította esélyeinket azokkal az intézményekkel szemben, akik e nélkül voltak kénytelenek dolgozni.
Az IPR bevezetésével és a pályázati támogatásból olyan fejlődés indult meg intézményünkben és olyan fejlesztéseket tudtunk megvalósítani, melyek még hatékonyabbá, eredményesebbé tették integrációs pedagógiai munkánkat.
Változások az oktató-nevelő munkában
Pedagógiai szemléletváltás indult el tantestületünkben, melyre már eddig is befogadó, együttnevelő pedagógiai, módszertani kultúra volt jellemző.
A központi programból megvalósuló továbbképzések, helyi és kistérségi együttműködések, szakmai műhelymunkák tapasztalatai, hospitáción szerzett ismeretek mind-mind segítették kollégáinkat abban, hogy integrációs együttnevelő munkájuk hatékonyabbá váljék, ennek eredményeként elinduljon egy jó gyakorlat, mely a későbbiekben továbbfejleszthető.
Pedagógusaink módszertani repertoárja bővült.
A programfejlesztő csoportok munkája is minőségi javulást eredményezett, és nagyban segítette a mindennapi munkánkat.
Tárgyi eszközfejlesztések
A pályázati támogatásból tárgyi eszközfejlesztésre is volt lehetőségünk. Tanulóbarát környezet kialakítása céljából új padok, székek, polcok, táblák beszerzése történt meg. Olyan gyermekközpontú környezet kialakítására törekedtünk, mely segíti a kooperatív technikák alkalmazását a délelőtti tanórákon éppúgy, mint a tanórán kívüli szabadidős tevékenységek során.
Lehetőségünk nyílt fejlesztő eszközök vásárlására is, melyek segítségével azóta is eredményesen valósítjuk meg a gyermekek egyéni fejlesztéseit.
Pedagógiai kínálat bővítése
Úgy bővítettük szolgáltatásaink körét, hogy az integrációs felkészítésre vonatkozó kritériumoknak még inkább megfeleljünk, oktató-nevelő munkánk még eredményesebb legyen.
Intézményünk az integrációt elsősorban a tanórán kívüli szabadidős programokból indította. Ez az a terület, ahol biztosítani tudtuk a hátrányos helyzetű, a roma valamint a sajátos nevelési igényű tanulóink egész napos foglalkoztatását, elősegítve ezzel hátrányaik leküzdését, továbbá utat mutatva nekik a szabadidő helyes eltöltésére. Délutáni tevékenységek körét a gyermekek igényeinek és érdeklődésének maximális figyelembe vételével bővítettük. Egyhónapos átjárhatóságot biztosítottunk a tevékenységek között minden gyermek számára, hogy mindenki megtalálja magának azt az egyéni képességekre épülő tevékenységet, melyben leginkább ki tudja bontakoztatni képességeit, tehetségét, s a legnagyobb élményt nyújtja számára. Jól tudjuk ugyanis, hogy ezen foglalkozások kisiskolás kori fejlesztő hatása a tanulási képességek kialakulásában jóval erősebb, mint a közismereti oktatáshoz kötődő, klasszikus rutinokra épülő gyakorlás.
Tanórán kívüli szabadidős tevékenységekben sajátos nevelési igényű tanulóink is aktívan részt vettek.
Partnerségi kapcsolatok
A legnagyobb változást az intézmény életében a bázisintézményi hálózatba való bekerülés jelentette, hiszen ezáltal számos dél-dunántúli intézménnyel építettünk ki szakmai együttműködést, melynek jelentős hozadéka volt az egymástól való tanulás, kölcsönös segítségnyújtás.
Intézményünk bázisként szolgált a kistérség azon iskolái számára, akik szintén bevezették az integrációs pedagógiai rendszert.
Közvetlen partnereinkkel is sikerült szorosabb együttműködést kialakítanunk, melyben elsősorban az IKCS csoportnak volt jelentős szerepe.
Az egyik legnagyobb sikernek azonban mégis azt tartjuk, hogy a szülőket, családokat is sikerült megnyernünk a program számára. Aktívan részt vettek a program megvalósításában, és ez nemcsak a háromhavonkénti szöveges értékelésen való részvételt jelenti, hanem közös programok szervezését, lebonyolítását is.
Ezek a "professzionális" együttműködések teremtik meg az iskolai nevelés háttérbázisát, valamint olyan kapcsolati hálózat kiépítését segítik elő, amely egyéb közfeladatok eredményes megvalósítását teszik lehetővé.