Az óra története 14.


 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14



És bár nem tartozik szorosan a szerkezetekhez, de az órákban felhasznált anyagokról is érdemes szót ejteni!

Az órák készítésénél felhasznált legelső anyagok voltak: a vas, a réz, a nemesfémek és a fa.

- Ez utóbbit, tehát a faanyagokat nagyon sokáig mint szerkezeti anyagot is használták, a jó minőségű, jól megválasztott párosítású és gondosan kivitelezett fa szerkezeti részek igen tartósak, még ingaórák gátszerkezeténél is megfelelő tartósság és pontosság érhető velük el. A fa tulajdonságai mindazonáltal kis óraszerkezetek elkészítését nem teszik lehetővé, de említésre méltó, hogy John Harrison első, még igencsak asztali méretű hajóórájának fő szerkezeti anyaga is a fa volt, és az óra bizony nagyon pontos volt!

- A XV. és XVI. század óráinak igen jellemző szerkezeti anyaga volt a vas. Sajnos - az eleve igen csekély példányszámon túlmenően - főleg ennek köszönhető, hogy igen kevés maradt fenn ezekből, hisz a korrózió a legtöbbel csúful elbánt. De ha láthatóan vasszerkezetű, kanálbillegős óra kerül a kezünkbe, akkor biztosan tudhatjuk, hogy az ebből az időszakból származó, komoly értéket képviselő szerkezet.

- A későbbiekben - mint sokkal célszerűbb anyagot - a rezet, főleg a sárgarezet használták a legtöbb esetben. A mai napig szinte kizárólag ebből készülnek a csapágylemezek, a fogaskerekek koszorúi, a rugók házai. Korrózióvédelmi és díszítési okokból - főleg a csapágylemezeket - sokszor látják el valamilyen felületvédelemmel, aranyozik, nikkelezik őket. Normál használat mellett ezek örök életűek, ha az óra nem ázik be, akkor a réz alkatrészek tönkremenni soha nem fognak.

- Acélból készülnek a tengelyek, a hajtórugó és sokszor a fogaskerekek kis magkerekei is. Az óraiparban alkalmazott finomacélok korántsem korrózióállóak, ezért vigyázni kell, hisz egy komolyabb - pláne sós, tengervizes beázás - a legkiválóbb óraművet is jóvátehetetlenül tönkreteheti. Orvosi minőségű, korrózióálló, nikkelmentes nemesacélokat alkalmaznak a jó minőségű tokok készítésére. Ezek erős, tartós és nagyon szép órák készítésére alkalmas ötvözetek.

- Kezdetektől fogva alkalmazták - elsősorban tok készítésére, de esetenként szerkezeti anyagként is - a nemesfémeket. A jó minőségű, de még nem luxuskategóriába szánt zsebórák anyaga rendszerint ezüst volt, itt jellemzően 800-as finomságú (80%-os), vagy ennél tisztább ezüstötvözeteket használtak és használnak manapság is. Az ezüst nemesfémként a hiedelemmel ellentétben nem oxidálódik, de a levegő kéntartalma megtámadja, rajta csúf, fekete, ezüst-szulfid réteg keletkezik, amely iparilag szennyezett környezetben olyan gyorsan megjelenik, hogy ilyen helyen az ezüsttárgyak rendszeres tisztítása elkerülhetetlen.

- Aranyból rendszerint az igényes, luxuskategóriás órák tokjai készülnek. A legalább 14k-os (58.5%-os) tisztaságú aranyötvözeteket hétköznapi környezetben vegyileg nem támadja meg semmi, így kíméletes használat mellett gyakorlatilag örökké szépek és hibátlanok maradhatnak.

- Platinából - tekintve, hogy némileg még az aranynál is drágább, és magas olvadáspontja miatt nehezebben megmunkálható - már végképp csak luxuskategóriájú órák tokjai készülnek. A platina szépen kiemeli a gyémánt csillogását, így sokszor alkalmazzák brillberakású luxusórák anyagaként is.

- Nem nemesfém, de a köznapi életben hasonló tulajdonságokat mutat a titán is. A titán valójában a földkéreg egyik igen gyakori eleme, de mivel igen intenzíven oxidálódik, ezért tiszta, fémes formájában gyakorlatilag nem fordul elő. Fellelni titán-oxid (rutil) formájában lehet, és ebből az állapotából meglehetősen költséges eljárás után nyerhető vissza a fémtitán. Ebből adódóan ára a mai napig megközelíti az ezüstét, tehát - ha nem is nevezhető nagyon drágának - de nem olcsó anyag. Levegőben az alumíniumhoz hasonlóan vastag, tömör oxidréteg fedi, amely további korrózióját megakadályozza, és vegyileg igen ellenálló. A titán az acéllal vetekedő szakítószilárdságú, mi több, az acélt meghaladó rugalmasságú anyag, miközben sűrűsége nagyjából fele az acélénak. Az oxidréteg miatt élettanilag teljesen közömbös, antiallergén anyag, ezért az orvosi műszeripar is használja. Óratok-készítésre akár ideálisnak is tűnhetne, de van két előnytelen tulajdonsága is: aránylag lágy, így karcoknak, ütésnek nem áll úgy ellen, mint az acél, és még polírozva is matt, szürke, az emberek többsége számára nem igazán tetszetős anyag. Sportórák számára azonban szinte ideális, itt az utóbbi évtizedekben erősen el is terjedt.

- Modern anyagok a különböző fémoxid-kerámia anyagok. Ezek könnyű fajsúlyuk mellett igen nagy keménységükkel tűnnek ki, belőlük szinte elpusztíthatatlan, emellett szép és könnyű tokot-csatok készíthetőek. Megmunkálni és elkészíteni azonban nem könnyű ezeket, ezért meglehetősen drágák.

- A különféle "pótanyagokat" csak futólag említeném, mint az olcsó, "eldobható" órák tokjainak alapanyagait. Ilyenek a spiáter (törékeny, de igen jól önthető, olcsó cinkötvözet), amely nagyon olcsó órák és távol-keleti hamisítványok gyakori alapanyaga és a különféle műanyagok. Ezekből valóban tartós holmit készíteni nem lehet, de rövid élettartamú divatórák tetszetős kivitelű elkészítésére alkalmasak.

A fontosabb és érdekesebb anyagok és azok megmunkálásának lehetőségeit érdemes kicsit részletesebben is körüljárni! Ezért kicsit bővebben ejtsünk szót az arany, az ezüst, a réz és az acél óraipari szerepéről!

Az acél szénnel, és adott esetben más ötvözőfémekkel készült vasötvözet. A színvas (lágyvas) mechanikai tulajdonságai nem különösebben kiemelkedők (sűrűsége 7.86g/cm3, olvadáspontja 1525°C), nem sokkal erősebb anyag a réznél, de a szénnel alkotott ötvözete az acél már igen lényeges javulást mutat keménységben és szilárdságban. Az 1.7%-ot nem meghaladó széntartalmú vasötvözetek az acélok, óraipari jelentőséggel ezek bírnak. A széntartalom függvényében erősen változhat az acélok tulajdonsága, leegyszerűsítve elmondható, hogy a 0.1-0.6% közötti széntartalmú acélok szívósak, ezeket elsősorban gépalkatrészek készítésére használják. A 0.6-1.7% közötti széntartalmú acélok hőkezeléssel nagyon keményre edzhetőek, él-tartó, erős anyagok, ezért ezeket szerszámacéloknak nevezik. Egyéb ötvözőfémekkel (króm, nikkel, mangán, kobalt, szilícium, berillium, wolfram stb..) további jelentős javulás érhető el a mechanikai és vegyi tulajdonságokban. A 3% feletti széntartalmú ötvözetek jól önthető vasak, de az óra és műszergyártásban nem különösebben használtak. Óraipari jelentősége talán leginkább az alábbi ötvözeteknek van:

- Invár-acél: 36% nikkel, 0.5% mangán, 0.5% szén és 63% vas ötvözete. Hő-tágulási együtthatója nagyon kicsi, ezért precíziós órák billegőjét, ingaórák ingaszárát készítik-készítették ebből.

- Elivár-acél: 36% nikkel, 12% króm, valamint mangán és wolfram tartalommal. Főleg spirálrugókhoz alkalmazzák.

- Nivarox-acél: 30% nikkel, 6-8% wolfram, 1% berillium és 61-63% vas ötvözete. Elsősorban hajszálrugókhoz alkalmazzák, igen kis hő-függésű, nem oxidálódó, nem mágnesezhető tulajdonságú.

- Contracid és Nivaflex acélok: Berilliumtartalmú acélötvözetek, elsősorban hajtórugók számára. Nem mágnesezhetőek és kis hő-függésűek, nagy szakítószilárdság mellett.

- Nirosta-acél: 14-20% króm, 12% nikkel, 0.4% szén és 74-67% vastartalommal. Óratokokhoz, csatokhoz használják, nem rozsdásodó, igen erős anyag. Nem teljesen antiallergén, az utóbbi időben nikkelmentes ötvözetek veszik át szerepét.

A szerkezeti acélokat, tengelyeket megedzik, amivel felületi keménységüket ugrásszerűen megnövelik, így sokkal tartósabb, kopásállóbb alkatrészek állíthatóak elő. Az edzés az acél felmelegítése utáni hirtelen lehűtéséből áll, ekkor más kristályszerkezetű (martenzites), üvegkemény anyag alakul ki. Az edzés egyszerű szénacélnál 750-800°C közötti, ötvözött acéloknál 900-1300°C közötti hőmérsékletre hevítés utáni folyadékban történő lehűtéssel történik. A hűtés sebességétől függ, hogy milyen kemény lesz az anyag, így a hűtőfolyadék hőelvonó képessége itt meghatározó. Leggyorsabban sós vízben hűl az anyag, kisebb sebességgel hűtik le a különböző olajok, de lassú edzéshez, kisebb keménységhez levegővel is hűthető az anyag. Az üvegkeménységet megeresztéssel szokták kissé kilágyítani (hogy kevésbé legyen törékeny). Ez úgy történik, hogy az edzett acélt adott hőmérsékletre hevítik és 5-20 percig így hagyják. A felszínen átalakuló szerkezetű acélkéreg jó korrózióvédelmet ad (bár azért nem lesz tőle az anyag teljesen korrózióálló), és homogén módon elszíneződik, ez a megeresztési szín. Ez a szín a hőmérséklettől függ, és ez néz ki:
200°C világossárga
220°C szalmasárga
240°C barna
260°C bíborvörös
280°C ibolya
290°C sötétkék (ez a leggyakoribb)
300°C búzavirágkék
320°C világoskék
350°C szürke
Ilyen, elsősorban kékre edzett acéllal nagyon gyakran találkozhatunk az órákban, szerkezeti elemek, csavarok, mutatók szokásos felületvédelmi módja az ilyen hőkezelés.

A rezet az óraiparban mint szerkezeti anyagot a kezdetektől használták. A tiszta vörösréz (sűrűsége 8.9g/cm3, olvadáspontja 1083°C) elég lágy anyag, a hőt, villamosságot kitűnően vezeti, de alkatrészek készítéséhez nem túl alkalmas. Levegőn vékony, jól védő oxidréteg fedi be, így száraz környezetben nem oxidálódik tovább, de a nedvesség megtámadja. A cinkkel alkotott ötvözete a sárgaréz, amely lényegesen jobb mechanikai tulajdonságokkal bír. A réztartalom függvényében nő a lágysága, a 60-63% réztartalmú ötvözet elsősorban öntött, forgácsolt anyag, a 63-90% közötti réztartalmú, lágyabb ötvözetek inkább alakíthatóak, hengerelhetőek. A 80% fölötti réztartalmú ötvözet a tombak, amely ékszerekhez, tokokhoz használatos, jól megmunkálható anyag. Ha a sárgarezet nikkellel is ötvözik, alpakkát kapunk, amely az ezüsthöz hasonló megjelenésű és tulajdonságú anyag. Tokok, esetleg hidak készítésére használatos. Ónnal ötvözve bronzot kapunk, amely jól önthető anyag, elsősorban nagy órák szerkezeti és tokanyaga. De az ón helyett alumíniumot használva (alumíniumbronz, 4-10% alumíniumtartalommal) szilárd és korrózióálló anyagot kapunk, ezt használják szerkezeti elemekhez, míg berilliummal (2-2.5% berillium) ötvözve nagyon kemény és szilárd anyagot kapunk, amit billegő-koszorúk és igénybevett tengelyek készítésére is használnak.

A nemesfémek felhasználása is igen gyakori az óraiparban. Használják szerkezeti anyagként is őket, de elsősorban nagy értékű tokok, csatok készítésére használatosak. Legritkábban a platinával találkozhatunk. A platina is drágább és kissé nehezebb is az aranynál (sűrűsége 21.4g/cm3, olvadáspontja 1773°C). Ezüstszínű fém, jól kiemeli egyes drágakövek, különösen a gyémánt fényét, így ékszerórák tokjaihoz használatos. Az ékszeripar kizárólag a 95%-os (950-es) tisztaságú formájában használja, de megemlítendő, hogy 10% irídiummal ötvözve hétszer keményebb és ötször szilárdabb, rendkívül kis hőtágulási együtthatójú anyagot kapunk, amelyet a műszeripar is hasznosít, ebből az ötvözetből készült például a franciaországi Sevres-ban található "ősméter" etalon is!

Az arany gyakran használt, szinte szimbolikus jelentőségű anyag. Nehéz és vegyileg ellenálló (sűrűsége 19.3g/cm3, olvadáspontja 1063°C), jellegzetes sárga színű anyag. Ugyanakkor igen lágy, késsel faragható, nyújtható, könnyen önthető fém. Elsősorban ezért is ötvözik, ötvözetlen színaranyat az óra-ékszer iparban szinte egyáltalán nem használnak. Az arany tisztaságát is ezrelékben adják meg, tehát a 750-es finomságú aranyötvözet 75% színaranyat tartalmaz. De szokásos a régi karátban való megjelölés is, ez azt adja meg, hogy az ötvözet tömegét 24 egységre osztva hány tömegegység belőle a színarany. Ez alapján például a 18 karátos arany 750 ezrelékes ötvözet. Az arany nagy sűrűségét azonban érdemes figyelembe venni, mert ez azt jelenti, hogy egy 14 karátos (585 ezrelékes) réz-arany ötvözet térfogatának több, mint 60%-a réz. Az arany azonban erősen "elfedi" az ötvöző anyag saját tulajdonságait, ezért még a 14, sőt 9 karátos ötvözet is "aranyként viselkedik", korrózióálló és antiallergén. Az aranyat leginkább rézzel és ezüsttel ötvözik, ezzel a két anyaggal az arany minden mennyiségben vegyül. Rézzel ötvözve az arany vöröses, rózsaszínű lesz, ezüsttel sárgább, zöldessárgább lesz. A két anyag kombinálásával széles színárnyalat-tartomány hozható létre. Nikkel, valamint réz és horgany ötvözésével fehér színű aranyötvözet jön létre, ez a fehérarany. A nikkel erősen allergén hatása miatt (amit azért az arany jól elfed) az ékszeripar fehéraranyat palládium ötvözésével is állít elő. Megemlítendő, hogy az ókorban használt volt, de manapság nem használatos az arany vassal való ötvözése, amely csodálatos színű kék aranyat eredményez. Újabban alkalmazott, sajátosan modern anyag az arany alumíniummal történő ötvözésével létrehozható, lila színű arany.

Az aranyat bevonó anyagként is gyakran használják. A felületre galvanizálással vagy hengerléssel feljuttatott arany szép és ellenálló megjelenést ad, bár használati tárgyaknál, óratokoknál, ékszereknél természetesen a kopás előbb-utóbb elbánik vele. A galvanizálásnál elektrolízissel választják le az anyagot az adott felületre. Itt tiszta arany válik ki, ami nem nagyon jó kopásállóságú, és galvanizálással nem is lehet minden fémet bevonni vele. A doublé v. plaqué, plaké bevonatok melegen hengerléssel készülnek. Itt használhatnak aránylag vastag és ötvözött aranyat, amely tartósabb, ellenálló felületet ad. A bevonat vastagságát a tárgyon, az óratokokon általában feltüntetik, esetenként a bevonat minőségét is. Így például egy 20 mikron vastag, 14 karátos aranybevonatot jelölhetnek egyszerűen a 20µ felirattal, vagy a 20µ/585 jelöléssel is. Ha a hordozó is nemesfém (ezüst szokott lenni), akkor esetenként az is jelölik, a 800/30µ 750 felirat 80%-os tisztaságú ezüst hordozón 30 mikron vastagon hengerelt 750-es (18 karátos) aranybevonatot jelöl. Az ékszeriparban amúgy elvileg bármilyen ötvözetet alkalmazhatnak, de ma legjellemzőbb a 916-os (22k), a 750-es (18k), az 585-ös (14k) és 375-ös (9k) ötvözetek használata. Az ötvözetet hitelesítő fémjelek is ma ezekhez az ötvözetekhez vannak.

Az ezüst fehér színű, az aranynál-platinánál csaknem kétszerte könnyebb, de így is elég nehéz fém (sűrűsége 10.53g/cm3, olvadáspontja 961°C). Jól nyújtható, de az aranynál keményebb, nem túl könnyen önthető, ugyanakkor ötvözésnél az aranyhoz hasonlóan jó színelfedő hatása van (50% rézzel ötvözve még fehér az anyag). Kémiailag nem oly ellenálló, mint az arany, és bár a levegőn nem oxidálódik, de a kéndioxid megtámadja, és fekete ezüst-szulfid réteget képez, amely különösen iparilag szennyezett levegőjű térségekben, városokban hamar kiül rajta. De ez könnyen eltávolítható. Az ezüstöt is gyakran ötvözik szilárdsága növelésére, elsősorban rézzel. Az ezüst finomságát mindig ezrelékben adják meg (1867 előtt latban számoltak, egy lat az 1/16-od rész, tehát egy 16 latos ötvözet színezüst, a 14 latos 875-ös finomságú). Ma az alábbi finomsági fokok használatosak: 925 (sterling ezüst), 900, 835 és 800 ezrelék. De találkozhatunk sok más összetétellel is, mindazonáltal 800-as finomságnál kisebb ezüsttartalmú ötvözet nemigen használatos.

A nemesfémeket hivatalosan kis, a fémbe nyomott pecséttel fémjelezhetik, ez jelent egyfajta garanciát az anyag minőségét illetően. Régebbi órákon ez nem mindig fordul elő, a magánimportban behozott órákon gyakran nincs is hazai fémjel, és például az USA-ban a mai napig nem kötelező a hivatalos fémjelzés a kereskedelmi forgalomba kerülő nemesfémtárgyakra, bár a tisztaság fokát számmal szinte mindig ráírják (14K GOLD, stb.). Ezzel együtt érdemes megismerkedni a hivatalos fémjelekkel, mert így egy kezünkbe kerülő nemesfémtokos óráról alkalmasint könnyebben eldönthetjük, mind a korát, mind az anyag finomságát:

A belföldön készült nemesfémtárgyak fémjelei 1867 és 1937 között az alábbiak voltak (platinatárgyakra külön fémjel ez időben nem volt):

Nagyméretű aranytárgyak (zsebórák) esetén:

920 (22K)

840 (20K)

750 (18K)

580 (15K)


Kisebb méretű aranytárgyak, ékszerek, karórák esetén:
Nem volt fémjel
920 (22K)
Nem volt fémjel
840 (20K)

750 (18K)

580 (15K)


Nagyobb ezüsttárgyakra, zsebóratokokra:

950

900

800

750


Kis ezüsttárgyakra, karórákra:
Nem volt fémjel
950
Nem volt fémjel
900

800

750


- A külföldről behozott, import nemesfémtárgyakra 1867 és 1937 között az alábbi fémjeleket alkalmazták (a finomságot külön számmal jelölték, de csak ha azt az eredeti, külhoni fémjel nem jelezte):

1867-1868 között:


1868-1872 között

Arany

Ezüst


1872-1902 között

Arany

Ezüst


1902-1937 között

Arany

Ezüst


1937 után egészen 1966-ig új fémjeleket alkalmaztak. Ezek belföldön készült nemesfémtárgyakra így néztek ki:

Platina tárgyakra, 950 ezrelék finomság esetén:


Nagyméretű aranytárgyak esetén:

986 (24K)

900 (22K)

750 (18K)

585 (14K)


Kisebb méretű aranytárgyak esetén:

986 (24K)

900 (22K)

750 (18K)

585 (14K)


Nagyobb ezüsttárgyakra:

935

900

800


Kis ezüsttárgyakra:

935

900

800


- Az import nemesfémjelek is megváltoztak, azok 1937-1966 között így néztek ki:

Platina tárgyakra, 950 ezrelék finomság esetén:


Aranytárgyak esetén:

986 (24K)

900 (22K)

750 (18K)

585 (14K)


Ezüsttárgyakra:

935

900

800


Hogy "el ne puhuljunk", azért 1966 után ismét megváltoztak a fémjelzések, és 1999-ig az alábbi jelölések voltak érvényben:

- Belföldön készült nemesfémtárgyakra:

Platina tárgyakra, 950 ezrelék finomság esetén:


Aranytárgyak esetén egységesen:

916 (22K)

750 (18K)

585 (14K)

333 (8K)


Nagyobb ezüsttárgyakra:

925

900

835

800


Kis ezüsttárgyakra:

925

900

835

800


- Az import nemesfémjelek:

Platina tárgyakra, 950 ezrelék finomság esetén:


Aranytárgyak esetén egységesen:

916 (22K)

750 (18K)

585 (14K)

333 (8K)


Ezüsttárgyakra:

925

900

835

800


Végül 1999 után vezették be a ma használatos fémjeleket:

- Belföldön készült nemesfémtárgyakra:

Platina tárgyakra, 950 ezrelék finomság esetén:


Aranytárgyak esetén egységesen:

916 (22K)

750 (18K)

585 (14K)

375 (9K)


Ezüsttárgyak esetén egységesen:

925

900

835

800


- Az import nemesfémjelek:

Platina tárgyakra, 950 ezrelék finomság esetén:


Aranytárgyak esetén egységesen:

916 (22K)

750 (18K)

585 (14K)

375 (9K)


Ezüsttárgyak esetén egységesen:

925

900

835

800


Zárszó:

Az 1990-es évektől a mechanikus órák új reneszánszukat élik. Az olcsó kvarcórák silány minősége nem teszi boldoggá az emberek nagy részét, akik egész egyszerűen szép és szerethető tárgyakat szeretnének. A mechanikus órának "lelke" van, gondoskodni kell róla, időnként be kell állítani, együtt kell vele élni. A kvarcóra pontosabb ugyan, de a hétköznapi életben ennek igazi jelentősége nincs. Viszont a mechanikus órában nem a legrosszabbkor fog kimerülni az elem, vagy megvakulni az LCD a napsütéstől. Persze ezek az órák drágábbak, de közülük már a középkategóriás példányok is akár életre szólóan társaink lehetnek.

SOKÁIG ÉLJEN A BILLEGŐ!




1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14