|
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
A mechanikus óra
időmérő részén túl
azonban érdemes szót ejteni arról, hogy az
órák már a kezdetektől tartalmaztak számos
kiegészítő szerkezetet (ún.:
komplikációt). Ezek legfőbb csoportjai a
különböző ütő, zenélő szerkezetek,
naptárszerkezetek és kronográfok (stopperek). Az
alábbiakban tekintsük át egy kicsit ezek
kialakulását, működését:
ÜTŐ- ,
ÉBRESZTŐSZERKEZETEK ISMERTETÉSE
NAPTÁRSZERKEZETEK
ISMERTETÉSE
KRONOGRÁFMECHANIZMUSOK
(stopperek) ISMERTETÉSE
Mindezen
komplikációk egy órában
való szerepeltetésének igen szép
példája az IWC Il Destriero Scafusia névre
hallgató csodálatos remekműve. Az óra tourbillonos
gátlójú, tartalmaz öröknaptárt
holdfázissal, percütő szerkezetet,
uszálymutatós kronográfot. Az alábbi
képen megnézhetjük ezen órát
elölről-hátulról, alatta pedig a szerkezete
képét, amelyen jól látható a
tourbillon, a percütő két hangrúdja és
kalapácsa, valamint az uszálymutatós
kronográf a cégre jellemző, és a
kronográf-mechanizmusoknál már ismertetett
szerkezete
 
Természetesen
folyamatosan zajlott az útkeresés
más irányba is. A XX. század közepétől
több konstrukció született, amely
megpróbálta az óra felhúzását
elektromos árammal megoldani. Ez stabil
óráknál nem is volt gond. Ezek esetében a
szokványosnak tekinthető óramű rugóját egy
kis villanymotor húzza fel időnként. Mivel a motor
meglehetősen nagy nyomatékot kellett, hogy kifejtsen,
miközben az idő nagyobb részében nem dolgozott,
ezért itt viszonylag nagy méretű villanymotor, vagy nagy
áttétel kellett. Ennek helyigénye miatt kar
és zsebórába nem építettek ilyen
mechanizmust. Fali és ébresztőórákban
azonban elterjedt, hálózati
táplálású kivitelek is léteztek.
Kifejezetten karórák számára
fejlesztették ki a billegő-motoros mechanikákat. Ezek egy
kis elektromágnessel "lengették" a billegőt, és az
óramű gyakorlatilag fordított üzemmódban
működött, tehát nem a rugó
lefutását gátolta a gátszerkezet a
billegővel, hanem a lengő billegő mozgatta a szerkezetet egy
kilincsművel. Az elektromágnest eleinte egy kis érintkező
vezérelte, amelyet a billegő zárt minden
lengésnél. Baj volt azonban az, hogy az érintkező
hamar tönkrement, valamint az, hogy az elem
állapotától függően eltérő impulzust
kapott a billegő. A 50-as évek végétől a
tranzisztor mint kapcsolóelem megjelenése végre
kiiktathatóvá tette a mechanikus érintkezőket,
és egy egyszerű kapcsolással az elem
kimerüléséig egyenletes impulzus
átadását tette lehetővé. Az efféle
szerkezetek alapját az alább séma
szemlélteti, mellette egy ilyen szerkezetű óra
képével:
 
Az 1 billegőre rá
van erősítve a 2 állandó
mágnes lapocska, amelyet a 3 ellensúly egyensúlyoz
ki.
A 4 vezérlő vasmag
az 5 tekercsen keresztül a T tranzisztor
által vezérelt árammal mozgásban tartja a
billegőt.
A konstrukció
azonban még mindig nem volt az igazi.
Problémát okozott az, hogy a mutatószerkezet
működéséhez szükséges energiát a
billegőtől kellett elvonni, és ez durvábban kidolgozott
(olcsóbb) szerkezetnél erősen zavarta a billegő szabad
lengését (izokronizmusát), emellett a korabeli
higanyoxid elemek meglehetősen rövid életűek voltak az
aránylag nagy áramfelvételű órában.
A billegő kiegyensúlyozását és
hő-kompenzációját nagyban nehezítette a
billegőre szerelt mágnes és ellensúly. A
konstrukció érzékeny a mágneses
térre is. Ugyanakkor a tranzisztoros
táplálásnál a billegő mindig egyenletes
lendítőnyomatékot kapott, amely nagyon jót tett a
pontosságnak. Az ilyen órák pontossága
precíz kivitelnél elérhette a napi 1-4mp
pontosságot, amivel a legprecízebb automatikus
felhúzású órák versenytársai
lettek. Mire azonban a konstrukció összes
problémáját megoldották, addigra
megjelentek a még nagyobb pontosságot
nyújtó hangvillás és kvarc
óraszerkezetek, amelyek egyéb műszaki előnyöket is
nyújtottak. Ezért - bár a 60-as évekig ezek
az órák elterjedtek voltak - az olcsóbb
kvarcórák megjelenése gyakorlatilag
elsöpörte őket a piacról. Mára az ilyen
szerkezetű órák gyűjtők keresett darabjaivá
váltak.
Következő
lépés a hangvillás óra
kifejlesztése volt. Ebben egy nem mágnesezhető és
igen kis hőtágulási együtthatójú
anyagból (általában invár)
készült kis hangvilla rezgett 3-400Hz frekvenciával.
Az óra működése azon alapszik, hogy a hangvilla
nagyon stabilan tartja rezgési frekvenciáját. A
hangvillát egy egyszerű tranzisztoros kapcsolás tartja
rezgésben egy, a hangvilla szárára szerelt
elektromágnes-pár segítségével. (A
képen a hangvillát sárga szín jelöli).
A hangvilla egyik szárára egy hajszálvékony
fémszál (szinte mindig aranyból
készült) van erősítve (a képen pirossal
jelölve), a végén egy kis rubin karommal. Ez
rezgés közben foganként továbbítja a
járókereket, és mellette egy hasonló, de
rögzített kis kő a visszaforgást
meggátoló kilincs. Ez a járókerék
jellemzően 2-3mm átmérőjű, és
körülbelül 300 foga van. Ez a konstrukció gyenge
pontja, mert ez a kerék igen nagy igénybevételnek
van kitéve. A hangvillás óra
másodpercmutatója nem ugrik, hanem folyamatosan
"kúszik", miközben az óra halkan, jellemzően 300Hz
frekvenciával szúnyog módra "visít". A
hangvillás óra gondosan beállítva nagyon
pontos, akár havi 5-20mp pontosságot is
teljesíthet, amely megfelel az átlagos
kvarcóráknak. A hangvillás szerkezet
aránylag összetett, és mechanikusan nagyon
igényes, a kilincsmechanizmus úgyszólván
csak mikroszkóp alatt szemlélhető meg megfelelően,
ezért ezeket az órákat átlagos
felkészültségű órás nem is igen tudja
javítani. Persze ezek az órák drágák
is voltak, így az olcsón
előállítható kvarcórákkal már
nem bírhatták a versenyt, és a 80-as évek
elején fokozatosan eltűntek a gyártók
kínálatából. Az alábbi kép
egy hangvillás óra teljes szerkezeti
sémáját mutatja, mellette egy ilyen
óraszerkezet jellegzetes képével, alattuk pedig
látható az óra "lelke", a két kis
köves kilincs a járókerékkel:
  
Mind a hangvillás,
mind a billegő-motoros óra
tulajdonképpen még mechanikus órának
tekinthető, mivel tisztán mechanikus elven működő
lengőrendszer az időalap, csupán az energiaellátás
elektromos. Érdekességként megjegyzendő, hogy a
hangvillás elvre építve a XX. század első
felében kísérleteztek olyan órákkal,
amelyeket mechanikus elven gerjesztettek (kis kalapács
ütögette a hangvillát), ám ezeket a
konstrukciókat nem sikerült a gyakorlatban
ténylegesen használhatóvá tenni.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
|
|
|