Az óra története 9.


 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14



A mind precízebb és egyre kisebb óráknál azonban egy újabb problémával szembesültek az órásmesterek. A jó pontosság és szabályozhatóság érdekében csökkenteni kellett a súrlódást, különösen a billegő tengelyénél. Ezért ezt a finoman kidolgozott tengelyt mind vékonyabbra készítették. Sajnos azonban ellentmondás van abban, hogy a szerkezet általában legnehezebb kereke a billegő, és mégis őt csapágyazzák az egyik legvékonyabb csappal. Az óra odaütésekor ez a csap bizony sokszor eltört, és újat kellett beszerelni, készíteni. Ezt a problémát hamar felismerték, és Breguet már 1800 körül kidolgozott egy ütésbiztosítási megoldást, az ún: "parachute" (ejtőernyő) konstrukciót, amelyet érdemes megismerni, mert elvében teljesen egyezik a mai, korszerű ütésbiztosításokkal:



Ennek elve felismerhető a képről A lényeg az, hogy a billegő vékony tengelycsapja után olyan erős, vastagabb részt, majd tengelyvállat képeztek ki, amely már el tudott viselni egy esetleges nagyobb ütés okozta igénybevételt is. Arról pedig, hogy a billegő-csapágylemez furatában úgy el tudjon mozdulni a billegő csapágya, hogy a tengely ezen megerősített részei felfeküdhessenek a furatban, arról a "parachute" rugós csapágytartó gondoskodott. Ez minden irányban rugózva kis elmozdulást lehetővé tett, majd a visszatért a középállásba. A konstrukció kifogástalan, ugyanolyan jól el tudja látni feladatát, mint a mai legkorszerűbb megoldások, de két probléma miatt mégsem használatos. A kisebbik probléma az, hogy nagy a helyigénye, és ez karórákban nehezen alkalmazhatóvá teszi. A nagy baj az, hogy tömeggyártásra és gépi szerelésre teljesen alkalmatlan. Ezen problémát kiküszöbölendő a karóráknál a XX. században más megoldásokat kezdtek keresni. Voltak olyan megoldások, ahol az egész szerkezetet függesztették fel a tokban rugók, vagy kis gumilabdacsok közé, de ezek mind szükségtelenül bonyolultak voltak. Ráadásul igazán csak a billegő tengelye van törésveszélynek kitéve, a futómű többi kereke aránylag könnyű, és ehhez képest vastag tengelycsappal rendelkezik, nem is szokott máshol törés előfordulni. A parachute nyomdokain ezért a XX. század elején megjelentek olyan tömeggyártott konstrukciók, amelyek szintén a billegő-tengely elmozdulását tették lehetővé, de már a lyukaskő és a fedőkő rugózásával, sokkal kisebb helyigényű és könnyen szerelhető megoldásokkal. Ezek között a legelterjedtebb az ún: Incabloc ütésbiztosítás, amely az alábbi képen látható. De teljesen ilyen elven működik a többi ütésbiztosítás is (pl: KIF, Duofix), gyakorlatilag csak a leszorító rugó és a csapágyfoglalat formájában tér el kis mértékben.



A képen a szabályozó tolóka megnevezés a korábban már tárgyalt hajszálrugókulcsot takarja. És ezek után egy órába pillantva az ütésbiztosított csapágyakat a leszorító rugóról már könnyen felismerhetjük. De sokszor a számlapon is feltüntetik, az INCABLOC, ANTI-SHOCK feliratok erről tanúskodnak. Igényes, precíziós órákban előfordul, hogy a gátkerék tengelyét is ütésbiztosítással látják el. Ennek az előnye az, hogy ez lehetőséget ad arra, hogy a gátkerék a kis súrlódás érdekében olyan vékony tengelycsappal rendelkezhessen, amely ütésbiztosítás nélkül már nem lenne biztonságos.





1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14